Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.


A blogon Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos történetét olvashatjátok.

„Nessie eléri a felnőttkort, és beleszeret Jake-be. Hogy hogyan bontakozik ki a szerelmük? Itt megtudhatjátok.”

/Aby/



„A szívedet a kezembe helyezted, és én cserébe a sajátom nyújtom neked.”

/Full Moon/

„Elveszve egymásban nem is érzékelték, hogy a kis gyertyák sorra kialszanak, és már csak a telihold fénye ragyog le rájuk.”

/Full Moon/



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



2010. december 26., vasárnap

Ünnepi novella - Hófödte Karácsony



Sziasztok!


Ide is hozok egy kis Ajándékot nektek. :) Egy újabb kiegészítő novella formájában, ami Nessie és Jake első kettesben eltöltött Karácsonyát mutatja meg.


Jó olvasást hozzá, és élvezzétek ki az ünnep utolsó napját!



És még egy meglepetésem van: a FŐBLOGON kísérleti jelleggel hamarosan beindul az INTERAKTÍV BESZÉLGETŐSAROK! Oldalról elérhetitek majd a linkre kattintva. :) Remélhetőleg sok-sok érdeklődő lesz, akik olyan sokat kérdeznek majd tőlem, hogy nem győzök majd válaszolni... :D






Hófödte Karácsony




Renesmee kimerülten sóhajtott, miközben visszatette a telefont a helyére. Tenyerével végigsimított a homlokán, hogy a hosszúra nyúlt beszélgetés során ott maradt frusztrált vonalakat eltűntesse, s közben férje felé fordult.
- Nem jönnek. Sikerült meggyőznöm őket. – Mialatt beszélt, ajkai csintalan mosolyra húzódtak.
- Akkor kettesben fogunk ünnepelni? – kérdezte Jake, és az ő szemében is kaján vidámság csillant.
Nessie csak bólintott, és hosszan, mélyen a férfi sötétbarna szemébe nézett. Az a tekintet rengeteg forró ígéretet hordozott.
- Biztos, hogy nem fognak váratlanul megjelenni? – forszírozta tovább a dolgot Jacob. Igazán nem szerette volna, ha megzavarják őket, mialatt a szeretetet ünneplik éppen.
- Nem – válaszolta a lány. – Azt hiszem, anya a végére megértette, hogy most szeretnénk kicsit nélkülük lenni.

Jake közelebb lépett hozzá, és a karcsú derekára simította a tenyerét.
- Ez lesz az első közös Karácsonyunk – suttogta a fülébe, majd lágy csókot nyomott a nyakára.
Renesmee elégedetten sóhajtott fel.
- Nem is. Életem minden Karácsonyán ott voltál. – Puha kezét a férfi tarkójára csúsztatta, és finoman hátrahúzta a fejét, hogy találkozzon a pillantásuk. – De ez most tényleg sokkal különlegesebb lesz. – Ahogy az arcát a férfi forró mellkasára szorította, pont kilátott az ablakon túli fehér tájra.

A hó az előző délután óta rendületlenül hullott, mindent beterítve. A már egyáltalán nem szokatlan hóvihar miatt leállt a légi közlekedés, és megbénultak az utak.
Lehetetlen lett volna bárhová is eljutni, ezért Nessie-ék úgy döntöttek, inkább nem mennek haza az Ünnepekre.

- Viszont van egy kis probléma – vonta össze szemöldökét a lány. – Nincsen se vacsinak való, se fa, se díszek rá. – Megemelte a fejét a rézbarna bőrről, és aggodalmasan Jake-re nézett.
- De van ajándék, és itt vagyunk mi egymásnak – mosolygott a férfi, és hajolt volna Renesmee-hez, de ő hátrébb lépett tőle.
- Így nem az igazi. Nekem kell a díszlet is hozzá! – mondta elszántan, ellentmondást nem tűrve.
- Huszonnegyedike van. Hogy akarsz mindent beszerezni? – kérdezte Jacob kíváncsian. Neki semmi szüksége nem volt a körítéshez, ami a Karácsonnyal járt, csak a feleségét akarta, olyan közel, amennyire lehetséges.

Nessie-n látszott, hogy nagyon töri a fejét a megoldáson. A Cullen-családban komoly hagyománya volt a fadíszítésnek, az ajándékozásnak, az ünneplésnek. És ő született Cullen volt.
- Elég korán van, a boltoknak nyitva kell még lenniük – bólintott, inkább csak magának. – Én valahogy bejutok a városba, és megszerzem, ami kell, te pedig keríts egy fát! – osztotta ki a feladatokat.

Jake reményvesztetten felsóhajtott, és közben könyörgő szemekkel nézte Nessie-t.
- Biztos, hogy ezt akarod? Mi lenne, ha inkább csak begyújtanék a kandallóba, és összebújnánk – lépett újra közelebb a lányhoz olyan mozdulattal, ahogy egy ragadozó cserkészi be védtelen áldozatát. – Jó szorosan… csak te és én… és a tűz. Semmi ruha… – sorolta kitartóan.
Renesmee érezte, hogy a remegés a gyomrából lejjebb kúszik, a légzése felborul és rendszertelenné válik. De nem hagyhatta, hogy a férje elcsábítsa. Igazi, minden részletben tökéletes Karácsonyra vágyott.
- A begyújtás nem hangzik rosszul – súgta vissza neki izgalomtól fűtött hangon. – De előbb hozz egy fenyőfát!

Jake további ellenkezés helyett elé állt, és forró ajkait Nessie szájára nyomta. Mélyen, hevesen csókolta, minden szenvedélyét beleadva.
Renesmee lába megremegett, a szíve dupla tempóra váltott, lezárt szemhéjai mögött minden vörösbe borult. Kezdte nem érdekelni az egész ünnep-mizéria, csak a férfira vágyott. Magában akarta érezni.
Mikor már végképp megadta volna magát, Jake hirtelen ellépett tőle. A forró test hiánya szinte fizikailag fájt neki.
Értetlenül nézte, ahogy Jacob az ajtóhoz sétálva vetkőzni kezd.
- Megyek fáért – válaszolta a lány kérdő tekintetére, mintha ez teljesen egyértelmű lenne. – Később találkozunk! – köszönt el, aztán anyaszült meztelenül kilépett a házból.

Pár másodperc múlva Nessie hallhatta az ismerős vakkantást.
Percekig állt még a nappaliban, döbbenten bámulva férje hűlt helyét. Nem tudta elhinni, hogy Jake így kijátszotta. Sose gondolta volna, hogy képes ezt tenni vele; forráspontig feltüzelni, majd kilökni a fagyos semmibe.
Aztán elnevette magát, és a kabátját felvéve ő is dolga után indult.



--*-*--



Jó pár órával később Renesmee rengeteg csomaggal megpakolva próbált hazajutni az egyre erősödő hóviharban. Már látta a ház távoli körvonalait az erdő szélén, de még nem volt elégedett; túl messze voltak még azok a vonalak.

Újabb pár méter után hallotta, hogy valami mozdul a közelben. A sűrű hóesésből egy óriási, vörös bundás farkas lépett elő. Nessie megörült a jövevénynek. Mivel mindkét keze foglalt volt, az arcát simította oda a nyaka selymes szőréhez. Mélyen magába szívta Jacob sós, fűszeres illatát.
- Megvan a fa? – kérdezte mosolyogva.
Jake bólintott, aztán lefeküdt a földre, jelezve a lánynak, hogy üljön fel a hátára. Renesmee gyorsan felpattant rá, habár kis nehézséget okozott a rengeteg csomag. Mikor biztonságosan elhelyezkedett, a hatalmas állat elindult a ház felé.

Amint hazaértek, Jake visszaváltozott, majd elvette Nessie-től a csomagokat, és kinyitotta előtte az ajtót. A lány döbbenten nézte az óriási, dús fenyőfát, mely a nappali egy jelentős részét elfoglalta.
- Tetszik? – kérdezte a férfi lelkesen.
- Ez… irdatlan nagy. – Nessie lecövekelt az ajtóban, és csak bámulta a zöld ágtengert. – Nem lesz elég a dísz. Nem… gondoltam, hogy egy ekkora fát szerzel.
- Nagyon akartad azt a fenyőt. A legszebbet szerettem volna hozni – magyarázkodott Jacob összevont szemöldökkel.
Renesmee észrevette a bűntudat halvány fényét a férje szemében.
- Gyönyörű – nyugtatta meg, miközben beljebb lépett a házba, és becsukta az ajtót maga mögött. – Tökéletes lesz. Majd valahogy megpróbáljuk jól elrendezni a gömböket.

Jake is elmosolyodott, és adott egy gyors csókot a szájára.
- Mi szereztél még a díszeken kívül?
- Aggódsz a vacsi miatt, mi? – kérdezett vissza Nessie pimaszul.
- Uhm… tudod, elég nehéz volt megtalálni a legjobb fát, aztán kivágni és hazahozni. Igencsak elfáradtam közben – lépett hozzá Jake.
- Akkor este te majd korán ágyba bújsz – villant meg a lány szeme.
- Úgy látom, ma valakinek nagyon felvágták a nyelvét – nevette el magát Jacob, aztán a konyha felé terelgette Renesmee-t. – Készítsd nyugodtan a vacsorát, én addig feldíszítem a fát.
- Nem, nem! – ellenkezett Nessie. – Azt közösen kell csinálnunk. Gyorsan odarakom a kajákat, és aztán együtt díszítünk. Te… addig foglald el magad! – Sietős csókot nyomott Jake arcára, majd a csomagokat felkapva eltűnt a konyhában.

Bő fél óra múlva már ínycsiklandozó illatokat árasztva sültek az ételek. Nessie megtörölte a kezét egy konyharuhában, majd kiment a nappaliba, hogy megnézze, mit csinál a férje. De a szobában senkit nem talált, csak a még mindig csupasz fenyő várta türelmesen a díszeit.
- Jake, merre vagy?! – kiáltott neki hangosan.
Az erdőre néző ablak felől kopogás hallatszott, mire odakapta a fejét. Kintről, a még mindig sűrű havazásból, két szénszempár pillantott vissza rá. Renesmee hangosan felkacagott.

Az egyik hóember magas volt, robosztus, míg a másik alacsonyabb, és valahogy kecsesebb. Ágkarjaikkal mintha épp neki integettek volna.
Jake még óvatosan végigsimított a kisebb hóember – a hólány – fején, aztán mosolyogva az ablak felé fordult.
- Tetszenek?
- Gyönyörűek lettek – válaszolta meghatódva. – Díszíthetjük a fát is.
Jake bement a házba, hogy a feleségével közösen pompássá varázsolják a zöld fenyőt.


Nessie félredöntött fejjel figyelte a kész fát. Az ágakon színes égők, piros és arany csillogó gömbök sorakoztak, a csúcson egy széttárt szárnyú, arany angyalka foglalt helyet. Minden díszt felpakoltak a fenyőre, mégis jócskán maradtak üresen tátongó ágak.
Renesmee szemöldökei között elmélyült a „gondolkodóránc”, ahogy Jake hívta, majd a következő pillanatban elnevette magát.
A férfi kérdő pillantással kémlelte.
- Nagyon jó lett – kacagott tovább Nessie. – Azt hiszem, pont illik hozzánk.
- Legalább nem túlzsúfolt – mosolyodott el Jacob is, és megfogva a lány kezét, összefűzte az ujjaikat.

Közben elkészült a vacsora, és a hangulatosan megterített ünnepi asztalon várta, hogy elfogyasszák.
- Együnk, vagy ajándékozzunk előbb? – kérdezte Nessie. Hallani lehetett a hangján, hogy nagyon jól sejti, mi lesz a válasz.
- A vacsi az első – lépett mosolyogva az asztalhoz Jake.

Mindketten érezhetően siettek az evéssel; gyorsan kapkodták be az ínycsiklandozó falatokat, nem élvezték ki igazán az ízek mennyei kavalkádját… türelmetlenül vágyták már az este további részét.
Mikor befejezték az étkezést, izgatottan mentek a fához. Jacob fürgén begyújtott a kandallóba – főleg csak a hangulat miatt, hisz teljesen mindegy lett volna nekik, hogy hány fok van odabent. A tűz barátságos, meleg fénnyel lángolt fel.

Renesmee pár percig elmerengve figyelte a piros-sárga lángnyelveket. Közben a férfi mögé lépett, hátulról átölelte, majd megcsókolta a tarkóját. A lány elégedetten felsóhajtott, és a fejét Jake egyik izmos vállára hajtotta.
- Boldog Karácsonyt, Farkasom! – suttogta lágyan.
- Boldog Karácsonyt neked is! – válaszolt halkan felesége szavaira.
- Ugye tudod, hogy ma csak egy ajándékot bonthatsz ki? – jegyezte meg Nessie pár perc békés hallgatás után.
Jake belekuncogott a hajába.
- Választhatok én, hogy melyiket?
- Aha, ennyi engedményt kaphatsz – felelte Renesmee elnézően.
- A legfontosabbat szeretném kicsomagolni.

Jacob maga felé fordította, és mélyen megcsókolta. Nyelvük lágyan simult egymáshoz, édes leheletük összekeveredett. Nessie szorosan magához húzta a férfit, hogy minél közelebb lehessen perzselő testéhez. De úgy érezte, még nincs elég közel hozzá; túl sok réteg ruha feszült közöttük.
A lány vadul, kapkodva húzta le Jake pólóját és nadrágját, miközben ő is igyekezett megszabadítani Renesmee-t a szoknyától és a túl sok gombos blúztól. Mikor végül sikerült neki, elégedetten nézett végig a meztelen, karcsú testen.
- Végre kibontottalak! – Forró tenyerével alaposan végigjárta a lány fehér bőrét, tüzes lángolást hagyva maga után.

Nessie érezte, hogy az ereiben a vér égő lávává válik, mely túlforrósítja minden porcikáját. Jacobhoz visszalépve lehúzta a fejét egy újabb hosszú, izzó csókra. Míg a nyelvük egymást kínozva csatázott, a kezük bejárta az ismerős útvonalakat a másik testén.
Jake meleg érintése sokáig elidőzött a legkedveltebb területeken; tudta, hol és hogyan kell kényeztetni feleségét, hogy kiolthatatlan lázba hozza.

Renesmee addigra már nem volt képes semmiféle értelmes gondolatra, így csak véletlenszerűen simított végig azon a testrészen, ami épp a keze ügyébe került. Persze Jacobot pont ezzel tüzelte fel a legjobban.
Mikor puha ujjai lefelé mozdultak a hasán feszülő kockák között, Jake-nél elszakadt a cérna. Hirtelen vált el a szájától, majd felkapta, és a süppedős szőnyegre fektette. Pár pillanatnyi – a lány szerint gyötrően hosszúra nyúlt – motoszkálás után egyetlen mély lökéssel összeolvasztotta a testüket. Nessie élvezettel teli hangon nyögött fel, majd férje fenekére simítva a kezét még mélyebben magába húzta.
Néhány lélegzetvételnyi mozdulatlanság múlva a férfi megkezdte a kínzóan lassú lökéseket.

Egy ideig kitartóan ellenállt felesége ostromának, és tartotta a gyengéd tempót, de aztán Renesmee már nem csak a körmeit, hanem a fogait is bevetette a küzdelemben. Miközben ujjaival újra és újra belemarkolt a háta izmos húsába, megharapta a nyaka rézszín bőrét.
A férfi érezte, hogy a vére kiserken, majd a simogató nyelv lenyalta azt a pár csepp vörös nedűt, ami kicsordult, mielőtt a sebe összeforrt volna.
Mélyről jövő morgás hagyta el a torkát, és tempót váltott. Most gyorsan, keményen mozgott a lány felett, mindkettejüket hajszolva a gyönyör legmélyebb bugyrai felé.
Pár pillanattal később Nessie-ben apró darabokra robbant a világ. Néhány újabb lökés múlva egy morgás kíséretében Jacob is átadta magát a végtelen kéjnek.

Egy ideig egymáshoz simulva várták, hogy a vágy hullámai szelíddé csituljanak, aztán a férfi legördült róla, és magához húzva elfeküdt a puha szőnyegen.
Ujjaik úgy simogatták a másik testét, mintha képtelenek lennének abbahagyni. De a perzselő tűz még nem éledt újjá, csak csendesen, békésen parázslott mélyen a felszín alatt.

Szemhéjaik szinte egyszerre nehezedtek el; Nessie még közelebb bújt a férfihoz, majd várta, hogy az álom – mely nem lehetett szebb a valóságnál – magával sodorja. Jake egy darabig még figyelte a kandallóban égő fák vörös izzását, hallgatta a tűz békés pattogását, aztán ő is hagyta, hogy a szempillái lecsukódjanak.
Közben odakint tovább tombolt a hóvihar.










_@/"

2010. november 25., csütörtök

Novella - Új nemzedék



Sziasztok!


Végre helyrejött a képfeltöltő oldal, és újra megcsináltuk a háttereket. :)

Úgyhogy ennek örömére teszem is fel az E.J.-s novellát. :)


Remélem, hogy ez a kis betekintés is elnyeri a tetszéseteket. :D Ha igen, szívesen várom a véleményeket.

És akkor most jön a FELHÍVÁS is!
Az az igazság, hogy kifogytam a kiegészítő-novella ötletekből... hozzászólás formájában kíváncsian várom, hogy van-e valakinek a Full Moon-nal kapcsolatban olyan ötlete, amire még kíváncsi a háttérből, és amit szívesen olvasna. És ha olyat ajánlotok, amihez én is érzek kedvet és ihletet, akkor megírom nektek. :) Szóval zúdítsátok csak rám nyugodtan az ötleteket :D


Ezen kívül a főblogon még mindig várom a visszajelzéseket a "Beszélgetősarok"-hoz!


Nos, jó olvasást! És várom a véleményeket! :)


Ui.: A fejezet végén láthatjátok a családfát az ifjakról. :)






Új nemzedék





A két rézbőrű, fiatal fiú lángoló tekintettel nézte egymást az egyik erdőszéli, óriási mamutfenyő tövében állva.
Barátok voltak, de most mégis heves, megoldhatatlannak tűnő vita kezdett kibontakozni közöttük.
- E.J., talán hiába reménykedsz – győzködte az alacsonyabbik a másikat. – Lehet, hogy mi kimaradunk a misztériumból. Végül is, a farkasok elegen vannak. Talán a Nagy Szellemek úgy gondolják, hogy nekünk felesleges átváltoznunk.
- Ugyan már, Josh! Az anyám félig vámpír, az apám alfa-hím; nekem is rég át kellett volna már alakulnom – vitatkozott a magas, izmos fiú elkeseredetten.

Mindketten tudtak az apáikat sújtó súlyos titokról; hogy alakváltó farkasok. A falka nagy része beavatta a saját gyermekeit a legendába. A Black-gyerekek elől pedig kifejezetten nehéz lett volna eltitkolni, hisz a családjuk fokozottan tele volt furcsasággal.
Jake és Nessie tudta jól, hogy a vámpír rokonság nagyon hamar szemet szúrt volna bárkinek, aki elég közel kerül hozzájuk, így jobbnak látták, ha elmondják a teljes igazságot, mihelyst a csemeték elég idősek lettek hozzá.
Azóta pedig E.J. napról napra jobban várta, hogy mikor lesz farkas.

De az átváltozás nem akart megtörténni, és a tizenhat éves fiú egyre frusztráltabbá vált miatta.
Ő a farkas-lét negatívumait nem tapasztalta még, csak a nagy kalandot látta benne, ami egyre inkább úgy tűnt, elkerüli az új generációt.
Csakhogy ezt nem bírta elfogadni.

- Nemsokára biztos meg fog történni – jelentette ki határozottan E.J..
- Figyelj, végül is az idősebbek sem változtak át! Jeremy, Adam és Jonathan sem lett farkas – próbálta meggyőzni. – Szerintem leállt az egész. Nem is lenne olyan nagy baj; ez egy óriási teher – tette hozzá sóhajtva.
- Josh, hogy mondhatsz ilyet?! – förmedt rá E.J., miközben érezte, hogy egyre nő benne a megmagyarázhatatlan indulat. – Te nem szeretnéd kipróbálni, hogy milyen egy hatalmas, erős ragadozóként száguldani az erdőben, miközben a lábad alatt érzed a természet minden rezdülését? Nem érdekel, milyen lehet bevésődni, és megtalálni az igaz szerelmet? – áradozott lelkesen.
- Ez nem csak egy jó kaland! – Josh igyekezett visszaterelni a fiút a realitás talajára. – Nem csak önfeledt rohangászás a vadonban. Nem hiszem, hogy én meg szeretnék birkózni vele!

E.J. hitetlenkedve rázta meg a fejét. A fiú az egyik legjobb barátja volt, és mindig, mindenben egymás mellett álltak. Most viszont különböztek a véleményeik, és nem tudták, hogyan oldják meg a konfliktust. Nem volt benne gyakorlatuk.
- Tisztában vagyok vele. De az apám útját akarom követni! Azt gondoltam, te is! – nézett Josh mélybarna szemeibe dühösen.
- Ez nem olyan nagy dolog, E.J….
- De, az! – kiáltotta bele az arcába, miközben érezte, hogy vörös köd ereszkedik a szeme elé, ami nem állt meg, hanem tüzes lávaként folytatta útját a szájába, a gerincébe; végig az egész testén. Mintha egy vödör forró vízzel öntötték volna nyakon. Semmit sem tudott tenni a mérhetetlen harag ellen, ami leterítette az elméjét. Bárhogy próbálta lenyugtatni magát, csak egyre mérgesebb lett, mintha az érzelmei, egy áradó folyóhoz hasonlóan, elmosnák a racionális gondolkodás képességét. – Nekem farkassá kell válnom! Ez a sorsom! Ennek kellene lennie… – A hangja reményvesztetten elhalt.

Percekig néma csend honolt az erdőszéli kis földsávon. Josh nem tudta, mivel segíthetne a másik fiún, milyen megnyugtató semmiségeket mondhatna neki. Hisz’ ő másként érzett. Az apja történeteiben nem csak a szép, boldog emlékek kaptak helyet. Samnek jócskán kijutott a keserűségből, az önvádból és a nehéz, vállát nyomó felelősségből is.

Közben E.J. egyre különösebben kezdte érezni magát. Mintha a testébe valami ismeretlen lény bújt volna, ami most fel-le cikáz a belsőjében, végigszáguldva a sejtjein, kényelmetlen feszültséget hagyva maga után. Az indulat megint fellángolt benne, még erősebben, mint eddig.
A tarkójánál egy parányi ideg izgatott táncba kezdett, maga után csábítva a többit is, míg végül az egész gerincén lefutott az ideges remegés.
Az elméjében, mint egy pislákoló gyertya fénye, olyan haloványan fogalmazódott meg, hogy mi a baj vele.
Ellépett a másik fiú mellett, és beszaladt a sűrű erdőbe.

Josh értetlenül nézett utána; nem tudta, mi lehet a heves elrohanás oka. Még látta, hogy E.J. szemében furcsa fény villan, és csak lassan fogta fel, hogy az a tekintet reményt sugárzott.
Zaklatottan beljebb lépett a fák közé.
- E.J., merre vagy? Gyere vissza! – kiáltotta bele az élőlényektől zajos erdőbe.
Sokáig várt, de nem érkezett válasz.

Felesleges lett volna továbbmennie; annyi esélye lenne megtalálni, mint mikor az ember tűt keres egy szénakazalban. Ráadásul, ha igaz, amit gondol, talán már nagyon, nagyon messze jár tőle.


Eközben E.J. beljebb ért a rengetegbe. Szeme előtt összemosódott a táj; csak a zöld, barna és napfény színű villanások váltakozását észlelte. Egyre szűkebbnek érezte a testét; mintha a belé költözött, idegen valami, ami a remegést is okozta, ki akarná szorítani a bőréből. Kevés volt kettejüknek a hely.
A csontjain végigáramló tűz egyre forróbb lett, alig kapott tőle levegőt. A reszketés tovább erősödött.
Az utolsó tiszta gondolata, mielőtt a vörös köd elborított volna mindent, az volt, hogy meg kell szabadulnia a ruháitól, nehogy tönkremenjenek, és aztán meztelenül mászkálhasson. Az apja számtalanszor mesélt neki erről a kellemetlenségről.

Ledobta a nadrágját, miközben a testét elérte egy igencsak kényelmetlen, szúró fájdalom. Térdre esett a sűrű avarban, mikor elkezdődött a folyamat. Fülsértően hangos, recsegő zaj hallatszott, aztán átváltozott a hatalmas, sötétbarna állattá.

Pár hosszú perc után elkínzott teste és elméje lenyugodott.
Próbálta felfogni az átélteket; tényleg megtörtént… farkas lett. Teljesült, amire olyan nagyon vágyott.
Aztán elkezdte megfigyelni saját magát és a környezetét is. Feltűnt neki, hogy az érzékei kiélesedtek, máshogy működnek, mint eddig.
Az orra felfogta a szagok sűrűségét; tudta, hogy a fák milyen messze vannak tőle, az apró élőlények merre tartanak az erdőben. A füle meghallotta a legkisebb, legtávolabbi zajokat is. Hatalmas mancsai alatt érezte a földszemcséket, a nedvességgel teli leveleket és növényeket.
Övé volt a világ minden kincse. Valósággá vált, amit annyira akart.

Az első, döbbent pillanatokat felváltotta a határtalan elégedettség és öröm. Nincsenek többé kételyek, vívódások, aggodalmak.
Karmait a talajba mélyesztette, ahogy futásnak lendült. Vidáman, felszabadultan rohant a fák között, ösztönösen kikerülve azokat és bármilyen más akadályt is, ami az útjába került.
Érezte a szőrét felborzoló szellőt, ami illatok százait fújta felé. Egyelőre nem foglalkozott azzal, hogy melyik szag mihez tartozik; a korlátok nélküli száguldás kötette le minden figyelmét. Futás közben néha hangot adott elragadtatásának és elégedetten felvonyított. Olyan volt, mint egy csaholó kölyökkutya, aki még csak most kezdi felfedezni a világot.

Mikor már kétszer körberohanta a szűk erdősávot, lassított, és jobban megfigyelte a természet titkait. Felfedezte, hogy a növényeknek, fajtájuktól függően, más az illata, megszimatolta az állatok maguk után hagyott nyomát, megérezte a lába alatti talaj apró változásait.

Közben lágy fuvallat támadt, és egy olyan aromát hozott felé, melyet még sosem érezhetett, de mégis nagyon ismerősnek hatott.
A szag felizzította az érzékeit; füleit előre csapta, ahonnan az illatot sejtette, és hallgatta a még nagyon halk, távoli neszezést.
Sejtette, hogy bármi is közeledik felé, nem ellenség lesz, mert akkor az ösztönei már menekülésre vagy harcra sarkallták volna. Így hát higgadtan várta az érkezőt.

Ahogy a másik közelített hozzá, egyre ismerősebbnek tűnt az illat. Az avar ropogásából arra következtetett, hogy egy négylábú valami tart felé.
Aztán meglátta a másik állatot. Robosztusabb volt nála, bozontos, homokszínű bundája szinte beleolvadt a száraz avarba. Nagy, barna szemeivel őt kémlelte. De nem ismerte fel.
Ellenben E.J. rögtön tudta, kivel áll szemben, hisz számtalanszor látta ebben a formájában.
Seth! – kiáltotta neki gondolatban. – Látod ezt?! Átváltoztam végre!
E.J.… Hogyan? Mikor? Most történt meg először. Hát nem fantasztikus?! – kérdezte izgatottan.

Az alfa érezte a kapcsolaton keresztül a fiú örömét, és valami mást is. Különös borzongás futott végig rajta; pontosan olyan, mint a farkas Jake-kel való találkozásokkor. A rivalizálás, a hatalomért folytatott elnyomott harci ösztön szele.
Szinte meg sem lepődött; lehetett számítani erre, hisz E.J. egy falkavezér fia.
Igyekezett nem törődni most ezzel, helyette megpróbált segíteni a fiúnak, amennyit csak tudott.
Várj meg itt! Elszaladok egy gatyáért, hogy ha visszaváltozol… Nem szükséges. Levettem magamról, mielőtt átalakultam.
Seth újfent ledöbbent. Emlékezett még a saját első átváltozására. Olyan hirtelen és erőteljesen érte az izzás, hogy gondolkodni sem tudott előtte és közben.
Igaz, E.J. nem volt teljesen felkészületlen: be volt avatva, tudhatta, hogy mi fog történni. De még így is hihetetlennek hatott az a nyugalom, amivel a fiú kezelte az egészet.
Akkor keressük meg a ruhádat!

Az illatot követve gyorsan visszataláltak az erdő azon részére, ahol a holmiját hagyta.
Seth türelmesen kezdte el magyarázni neki, hogyan fog tudni visszaváltozni, de nem igazán volt rá szükség. A sötétbarna színű farkas lendületesen felemelkedett a hátsó két lábára, és a következő pillanatban már a meztelen fiú állt előtte.
Az alfa már meg sem lepődött; sokat hallott Jake őstehetségéről, de úgy tűnt, a fia őt is túl fogja szárnyalni.

Gyorsan ő is felvette emberi alakját, magára húzta a nadrágját, majd E.J.-hez lépett. Szorosan megölelte a fiút, és közben érezte, hogy a testük egyformán forró.
- Szóval te is ráléptél az ősök útjára? – tette fel a költői kérdést, miközben elengedték egymást.
- Igen, végre! – bólintott nagy mosollyal az arcán.

Sietősen kisétáltak az erdőből, közben Seth elmesélte, hogy ő mit érzett az első átváltozásakor.
E.J. figyelmesen hallgatta a történetet, bár sok dologban egészen más véleményen volt. Nem tapasztalta még a farkas-lét árnyoldalait, és titkon sejtette, hogy nem is fogja soha. Ő, az apáikkal ellentétben, mindennél jobban várta, hogy megtörténjen a csoda, és semmi nem ronthatta el az örömét. A felelősséget, ami az egésszel járt, ugyanúgy kívánta, mint a szabadságot és a kalandot, amit nyújtott.

Ahogy kiértek a fák közül, E.J.-n egy nagyon, nagyon furcsa érzés lett úrrá.
Eredetileg haza vezette volna az első útja, de egy különös, erőteljes vonzás a másik irányba húzta.
Úgy döntött, nem hadakozik önmagával, hanem hagyja, hogy vigye a lába, amerre csak akarja. Bízott az ösztöneiben, hogy nem vezetik tévútra.
A teste szinte magától mozdult.
- E.J., nem akarod otthon elújságolni a hírt? – kérdezte Seth döbbenten, értetlenül.
- De, csak… erre kell menjek! – Minden további magyarázkodást mellőzve, határozottan megindult.

Már majdnem a céljuknál voltak, mikor a fiú rádöbbent, hogy merre tartanak: Sam házához. Ahogy közeledtek, egyre erősödött a húzás.
Oda se figyelve nyitotta ki az ajtót és lépett be a házba. Sejtette, hogy mi az oka a szokatlan vonzásnak; a szíve izgatottan dobolva várta, hogy tényleg meg fog-e történni az újabb csoda, és ha igen, milyen lesz.
A tekintete azonnal összevillant egy lágy, mogyoróbarna szempárral, miközben érezte, amiről az apja oly’ sokat mesélt: az izzást, ami felégeti a fonalakat, melyek eddig a világhoz kötötték, és az új, erős, eltéphetetlen szál megszületését, ami örökre a lányhoz láncolta.
A szája hatalmas, boldog mosolyra húzódott, majd Livanához lépett, és szavak nélkül, egyszerűen csak megcsókolta. Édes borzongás futott végig rajta a lány hűvös érintésétől, mikor az a tarkójára simította mindkét kezét.

Sam némán, döbbenten figyelte a jelenetet. Pár pillanat alatt rájött, hogy mi folyik a szeme előtt, de nem akarta elhinni.
Amint a fiatalok nagy nehezen elváltak egymástól, rögtön közéjük ugrott.
- E.J., megmagyaráznád, hogy mi volt ez? – vonta felelősségre meglehetősen hangosan. Homlokán elmélyültek az idő véste ráncok.
- Átváltoztam farkassá – válaszolta a fiú lelkesen. – És megtaláltam a társam – folytatta ellágyulva, ahogy visszanézett Livanára.
- Örülök, hogy téged rendeltek mellém, E.J. – mosolygott rá a lány.
- Nem… nem zavar a korkülönbség? – kérdezte a fiú kissé elbátortalanodva.
- Ugyan már! Ez semmiség. Tudom, hogy nagyon boldoggá fogsz tenni – villant meg Liv szeme csintalanul.

Sam idáig próbált higgadt maradni, de képtelen volt tovább kordában tartani az indulatait. Hevesen feltépte a ház ajtaját, és besietett a rengetegbe.
E.J. utána akart indulni, de Livana visszatartotta.
- Hagyd! Ő… tudod, elég érzékeny, ha a lányairól van szó. Csak egy kis idő kell neki, hogy feldolgozza, de meg fog békélni.
- Biztos vagy benne? – nézett a férfi után újra.
- Biztos – válaszolt a lány helyett Seth. – Ugyanez volt, mikor én bevéstem Camille-t. Bele fog törődni. – Seth a mellette álldogáló nőre emelte tekintetét, és aggodalmasan kémlelte az arcát. – Veletek minden rendben, szívem? – kérdezte, miközben megsimogatta felesége igencsak megnövekedett hasát.
- Persze, jól vagyunk – fordult felé a nő megnyugtatóan mosolyogva. – Örülök, hogy a kicsi húgom elkelt. Már kezdtem azt hinni, vénlány maradsz – nevetett rá.

Livana megrovóan pillantott nővérére.
- Azért csak akadt volna valaki…
- Persze, hogy akadt volna – szakította félbe a szavait E.J.. – Hisz gyönyörű vagy, okos és kedves… – a fiú hangja elhalt. További beszéd helyett inkább odahajolt hozzá, és hosszan, mélyen megcsókolta.

Nem emlékezett, mióta ölelik egymást, és hogyan kerültek az egyik konyhai székre, csak azt tudta, hogy ezután már képtelen lesz elszakadni a lánytól.
Aztán hirtelen egy ismerős hang jutott el a tudatáig.
- Nem illene értesíteni apádat egy ilyen fontos dologról?! – pirított rá Jacob, mikor végre elvált Livtől.
- Apu – nézett rá meglepetten –, farkas lettem.
- Tudok róla – mosolyodott el a férfi, majd odalépett a székből felpattanó fiához, és szorosan megölelte. Utána a pironkodó lányhoz fordult. – Elrabolnám tőled egy kicsit E.J.-t.
- Nyugodtan – bólintott Livana. – De kérem majd vissza!

E.J. még egy rövid csókot lehelt a lány szájára, mielőtt apjával és Seth-tel együtt kisietett a közeli erdős területhez.
- Azt hiszem, nem a fiad lesz az egyedüli – jegyezte meg a fiatalabb férfi. – És ő is alfa lesz, mint mi.
Jake megtorpant, és kíváncsian nézett Seth-re.
- Honnan gondolod?
- Mikor mindketten farkas-alakban voltunk, rögtön feléledt bennem az ősi harci ösztön. Hasonló, csak kicsit gyengébb, mint amit a te társaságodban is érzek.

Jake bólintott, aztán további szavak nélkül beljebb sétált a fák közé, megszabadult a ruhájától, és átváltozott.
Csodálkozva figyelte, hogy a fia milyen játszi könnyedséggel alakul át; mintha évek óta gyakorolná, és nem a második próbálkozása lenne.
Ahogy nézte a sötétbarna farkast, ő is érezte a késztetést a harcra, de gyorsan és mélyen eltemette magába. Tudta, hogy hiába marad örökre alakváltó, ideje átadni a terepet a fiatalabb nemzedéknek.



--*-*--



Pár hónappal később már négyen alkották az új falkát. A fiúk teljes egyetértésben futottak E.J. vezetésével, de mindannyiukat frusztrálta kicsit, hogy nem tudták, mi alapján válik valaki farkassá.
Végül a kérdések már olyan égetően kínoztak mindenkit, hogy nem lehetett tovább halogatni a tanács összehívását.

A holdfényes estén sokan gyűltek a tűz köré: ott voltak a vének, Billy, Sue, Sam és Emily; az alfák, az új, fiatal farkasok és a lenyomatok közül Nessie, Christine és Livana.
Sarah-t és Emmát még túl fiatalnak ítélték a szülők egy ilyen, talán késő éjszakába nyúló, megbeszéléshez, bár ők hevesen próbáltak meggyőzni mindenkit az ellenkezőjéről. Ám mégis otthon kellett maradniuk.
Camille sem vett részt a gyűlésen; őt pár napos kislányuk, Carol tartotta otthon.

Jake elgondolkozva figyelte a legfiatalabb farkasokat; még mindig nem tudtak rájönni, mi alapján történik az átváltozás.
- Nem értem! – sóhajtott fel gondterhelten, miközben megdörzsölte a homlokát. – Miért pont ti? – tette fel a kérdést immár sokadszorra, és újra végignézett a fiúkon.

E.J. után Josh volt a következő, akinél működésbe lépett a gén, majd rövid időre rá Jonathan és Harry is farkassá alakult.
Az már világossá vált számukra, hogy Jacob fiának az volt a sorsa, hogy alfa legyen, a nála idősebbek emiatt nem változtak át, csak olyan későn. De sokan közülük még most sem mutatták semmi jelét, hogy a folyamat beindult volna.
- Foglaljuk össze, amit tudunk – próbálta logikusan megközelíteni a dolgot Emily. – Jonathan farkas lett, míg Jeremy, Adam vagy Michael nem, pedig mindannyian idősebbek nála. Még a tipikus tünetek sincsenek meg, amik arra utalnának, hogy a közeljövőben megtörténne. Nyilván nincs szükség annyi alakváltóra, így nem mindenkiben aktiválódik a gén – foglalta össze, amit már eddig is sejtettek.
- De mi alapján választódnak ki a leszármazottak? – tette fel a kérdést Billy. – Valami hasonlóságnak, vagy közös pontnak lennie kell!

Nessie figyelmét megragadta az egyik szó: „leszármazottak”.
Visszagondolt a farkasok eredetének történetére, és egyre valószínűbbnek érezte gyanúját.
- Talán… talán pont ez a kapocs – elmélkedett tovább hangosan. A többiek mind ránéztek, várva, hogy folytassa. – A múlt század elején hárman alkották a falkát, ugye?
- Igen – bólintott Seth. – Ephraim Black, Levi Uley és Quil Ateara. – Ahogy kimondta a neveket, fény gyúlt az elméjében. – A régi nagyok utódai változnak most csak át.

A tűz által megvilágított arcokra kiült a felismerés. Egyedül Harryn látszott, hogy nem elégedett a megfejtéssel.
- Akkor én mit keresek itt? – kérdezte csendesen, miközben magyarázatot várva felpillantott.
- Nos… a nagyapád kiléte nem tisztázott – válaszolta neki Sue –, de bárki legyen is az, a régi alakváltók vére csörgedezik az ereidben.
- Kisebb falka lesz ez, mint a miénk volt – jegyezte meg Jake. – Ha jól számolom, még Billy és Matthew esélyesek a tagságra.
- Így is dupla annyian lesznek, mint a régiek – mondta Sam, ahogy végignézett a fiatal, rézbőrű fiúkon.

Mindenki fejében ugyanaz a gondolat visszhangzott: megszületett az új nemzedék.







_@/"



2010. november 9., kedd

Életjel a Főblogon

Sziasztok!

Csak gondoltam, ide is bejegyzek, hogy van pár hír és esemény a Főblogon, ami a Full Moonnal is kapcsolatos.

Akinek van kedve, ideje, energiája, az nézzen be, és jelezzen nekem valamilyen úton módon (komment, chat, facebook, akármi), mert eléggé kezdek elkeseredni, hogy ennyire nincs semmi mozgás itt felém. :(


A linkek, ha valaki nem találna oda :) :


http://stigabiga.blogspot.com/2010/11/interaktiv-kerdes.html

http://stigabiga.blogspot.com/2010/11/aposztrof-kiado-novellaskotete.html



Jah, és véleményeket a kiegészítő novellákhoz még mindig várok!



Ezen kívül egy kis közvélemény-kutatást is szeretnék végezni, hogy ki az, akit érdekelne egy "Vérvörös szerelem" című, új, Twilightos miniregény. Akik már jeleztek, azoknak nem kell újra, nekik köszönöm is.
A többiek valahol, bárhol, hagyjanak nyomot, hogy érdemes-e javítgatnom, meg felpakolásznom, mert nem tudom, hogy egyáltalán lesz-e valaki, aki olvassa, mert nagyon senki nem reagál a kiírásaimra... És ez eléggé elkeserít. :(


Tudom, hogy mindenki rémesen elfoglalt, de én meg kezdem elveszíteni a hitem (megint), bármennyire is erőlködök, hogy ne tegyem ezt. De egyedül nehéz...


Na, megyek is aludni.

Sziasztok: Stigu









_@/"

2010. október 31., vasárnap

Novella - Együtt... örökre...

Sziasztok!


Na, meghoztam a következő novellát. :) Ez már tényleg a Leah - Embry történetecske. :D

A kiragadott pár hét a 16-17. fejezet környékén található, a bevésődésről és a boldog egymásra találásról.

Remélem, hogy tetszeni fog nektek. Véleményeket nagyon szívesen vennék, mert kíváncsi vagyok rá, hogy egyáltalában olvassa-e valaki ezeket a kis kiegészítő novellákat, és érdemes-e megírogatnom őket.



Jó olvasást!





Együtt… örökre…





A magas, rézbarna bőrű nő a napsütötte part homokjába fúrta lábujjait. Élvezte, ahogy a meleg körülöleli.
Mostanra végre a teste is melegnek érezte a forró napsugarakat, hűvösnek a langyos óceánt. Olyan volt, mint egy normális ember.

- Leah! – Hátrafordult, mikor meghallotta a dörmögő, mély férfihangot a távolból. – Az öcséd keres!
Hosszú, gyors léptekkel a házhoz sietett. A konyhában talált rá Rebeccára, aki a telefont a füléhez tartva, mosolyogva hallgatta a hívót. Ahogy meglátta a nőt, aprót biccentett neki.
- Seth, itt is van a nővéred. Jó volt hallani felőletek – adta át a kagylót.

- Szia, öcsi! Mi a helyzet?
- Leah, nagy gáz van itthon – kezdett bele a férfi. – Jake-ék hazajöttek, mert Nessie teherbe esett…
- Micsoda?! – szakította félbe hangosan, hitetlenkedve a beszámolót.
- Igen, valahogy becsúszott – sóhajtotta Seth.
- Akkor most… mint Bella… – Így, hogy hallgatósága volt, nem tudta, hogyan kérdezzen rá, de remélte, a testvére érti.
- Ha jól számolnak, akkor már több mint két hete terhes, és eddig minden rendben van. Bella ilyenkor már szinte szült; Nessie-nek még a hasa se nő, úgyhogy a doki bizakodó.
- Ennek örülök – sóhajtotta Leah megkönnyebbülten.
- Van más is – figyelmeztette a férfi. – Jake-kel kapcsolatos, úgyhogy próbálj meg halkabban kiakadni majd, légyszi’!
- Oké!
- Szóval… történt egy vámpírtámadás… és Jacob megsérült.

Leah némán levegő után kapott, de igyekezett minden más reakciót elfojtani.
- Hogyan?
- Megharapta a vérszívó. De nincs nagy baj – folytatta gyorsan. – Időben kiszívták belőle a mérget, és így túlélte. Csak… nem akar felébredni.
- Mióta?
- Még csak fél nap telt el a támadás óta, úgyhogy egyelőre nem aggódunk annyira.
- Hazamegyek – jelentette ki a nő hirtelen.
- Ugyan, emiatt nem szükséges…
- De! Már egy ideje gondolkozok rajta, hogy haza kellene mennem. Talán ez most az utolsó jel, hogy otthon lenne már a helyem.
- Nem lesz túl korai…? – kérdezte kétségekkel teli hangon Seth.
- Nem hiszem. Kész vagyok már rá – mondta határozottan.
- Rendben – hagyta rá a férfi. – Mikor jössz?
- Az első géppel, amire tudok helyet foglalni.
- Oké. Szólj majd, és valaki kimegy eléd!
- Jó. És Seth… értesíts, ha bármi változás van! – kérte Leah.
- Természetesen. Légy jó!

A nő lassan visszatette a telefont a helyére, majd csukott szemmel kiengedett egy fáradt sóhajt.
- Mi történt? – faggatta Rebecca, mikor már nem bírt tovább a kíváncsiságával. Leah úgy nézett fel rá, mintha csak most venné észre a jelenlétét.
- Hazamegyek. Nessie terhes – sorolta a saját csapongó gondolataitól kábán.
- Biztos, hogy nem lesz korai? – tette fel a nő ugyanazt a kérdést, amit Seth is.
- Nem hiszem. Épp itt az ideje, hogy szembenézzek a problémákkal, amik elől idemenekültem – válaszolta komolyan. – És Nessie mellett a helyem. Ő is mindig támogatott, mikor szükségem volt rá.
- Hát jó. Foglaljunk neked repülőjegyet!
Szerencsére Rebecca nem kérdezett többet, beletörődött Leah döntésébe.



--*-*--



Két nap múlva Leah már a repülőn ült az otthona felé tartva.
Az utazás előtt még egyszer beszélt Seth-tel az érkezése időpontja és Jake állapota miatt, de a férfi semmi reményteli hírrel nem szolgálhatott; az alfa még mindig az igazak álmát aludta.
Bár a gép 800 kilométer per órás sebességgel hasította a levegőt, ő mégis csigalassúnak érezte. Mintha az idő homokja megfelezett tempóban csordogálna csak.
Mikor a repülő végre landolt Seattle-ben, úgy érezte, mázsás súly szakad le a mellkasáról… hamarosan hazaér.

A váróteremben hamar megtalálta a testvérét, majd melegen megölelték egymást.
- Hiányoztam azért? – kérdezte Seth fülébe suttogva.
- Nagyon. – A férfi, mert immár felnőtt férfi volt, hangja mentes volt bárminemű gúnytól.
- Hogy van Jake? – faggatta tovább, miközben elváltak egymástól és Seth felkapta a csomagját.
- Változatlanul. Még mindig mormotát játszik.
Leah gondterhelten sóhajtott.
- Pedig reméltem, hogy mire ideérek, felébred.

A hosszú hazautat az aggodalomtól némán tették meg, ami csak fokozta a nő amúgy sem túl jó kedvét.
Billy portája elé érve szinte meg se várta, hogy fékezzen a kocsi, rögtön kipattant, és a bejárathoz sietett. Szélvészként rontott be a házba, majd rögtön Nessie nyakába ugrott.
- Hogy vagytok, drágám? – kérdezte együtt érző, izgatott hangon.
- Jól. És most, hogy végre Jake is velünk van, még jobban.

Leah előbb megkereste tekintetével a férfit, és csak azután válaszolt, hogy látta, tényleg jól van.
- Hallom, már megint hősködsz!? – Közben a szeme sarkából észrevette, hogy a falka nagy része ott van. Végignézett rajtuk. – Persze érthető, hogy… – Ahogy Embryhez ért, egy furcsa érzés lett úrrá rajta. Bizsergett a tarkója, a gyomrában különös remegés éledt, a szíve egyenetlen ritmusban pumpálta a vért.

Aztán a vágy, hogy nem csak a pillantását, hanem a forró bőrét, a perzselő ajkait is magán érezhesse, erősebb lett mindennél. Akár az életét is odaadta volna, csak hogy a másik közelében legyen.

Olyan hévvel ugrottak egymáshoz, mint a szarvasbikák, mikor harcra kerül sor, de ők most egymásért küzdöttek.
A világ megszűnt körülöttük, ahogy az ajkuk összekapcsolódott; csak ők ketten léteztek az Univerzum sötét végtelenjében, csak az ő tüzük világított a feketeségben, olyan forrón izzva, mint még soha. A testük összefeszült, de nem lehettek elég közel egymáshoz; nem olvadhattak úgy össze, ahogy a lelkük tette.

Embry meglepetten vette észre, miközben a nő száját falta, hogy a teste sokkal hűvösebb lett, mint régen. Leah érintése lágy borzongást váltott ki a tarkóján.

A tudatukba lassan kezdett csak visszaszivárogni a külvilág.
- … szobára, gerlepár!
Nem igazán volt kedvükre, de végül eltávolodtak a másik ajkától.
Leah szemében hitetlenséggel vegyes reménykedés ült.
- A lenyomatod lettem – lehelte alig hallhatóan.
Embry lágyan elmosolyodott, miközben érezte, hogy eddigi élete kiteljesedik. Végre ő is megérthette, hogy miért ez az egyik legtökéletesebb varázs a farkaslétben.
- Látod, megmondtam, hogy a nagy szellemek találnak rá módot, hogy együtt lehessünk – susogta vissza neki, aztán a következő pillanatban újra ráhajolt a nő langyos szájára.

Ez a csókjuk lágy volt és tiszta szerelemmel teli. Olyan bódító, hogy soha, de soha nem akarták, hogy abbamaradjon.
De megint megpróbálták szétválasztani őket.
- Srácok, ne már! Nem lehetne, hogy ezt máshol rendezzétek le? – hallották Jacob méltatlankodó hangját.
Leah egy ideges sóhaj kíséretében fordult felé, miután elhúzódott Embrytől.
- Jake, jól vagy már?
A férfi értetlenül bólintott.
- Igen, egészségesnek és kipihentnek érzem magam.
- Rendben. Akkor mi most lelépünk. – A nő megragadta párja kezét, és kihúzta maga után a házból.

Még nem értek el az erdő széléig, mikor hallották, hogy Nessie kiabál utánuk.
- Leah! Várj egy percet! – szaladt feléjük. – Nem lenne jobb, ha előbb Carlisle megvizsgálna? – kérdezte, mikor odaért hozzájuk. – Csak a biztonság kedvéért.
A rézbőrű nő elgondolkozott, közben küldött pár vágyakozó pillantást a férfi felé. Aztán Embry vetett véget a vívódásának.
- Menj csak, ellenőrizzen le a doki! Én is nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy minden rendben veled – oszlatta el Leah kétségeit.
- Oké. Hol talállak majd meg? – Közben Renesmee visszaindult a házba, hogy értesítse nagyapját.
- A barlangban, ahol régen találkozgattunk – válaszolta, miközben sokatmondóan elmosolyodott.
A nő is elvigyorodott, majd Nessie után ment.



--*-*--



Nem egészen egy órával később Leah izgatottan lépett be az óceán vájta természetes kis üregbe, ahol a férfi már türelmetlenül várta.
- Nos? – kérdezte érdeklődve, bár tudta, hogy úgyis minden rendben lesz. Érezte.
- Működöm – válaszolta a nő örömteli hangon, miközben leült egy kőre.
Embry a saját ölébe húzta a hideg szikláról.
- Nem szeretném, hogy felfázz. Most már teljesen emberi vagy; gondolom a betegségeket illetően is – magyarázta a másik kérdő pillantására. – És mellesleg így sokkal közelebb vagy hozzám. – Végigsimított Leah selymes, finom arcán, olyan kínzóan lassan, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okozott mindkettejüknek.

Addig feszítették a pillanatot, ameddig csak lehetett, míg végül a vágy soha nem tapasztalt mélységekbe taszította őket.
Az ajkuk forrón összetapadt, miközben Embry ujjai kusza mintát rajzoltak a nő éhes testére.
Leah hamar elérte azt a pontot, mikor a gondolatok megszűnnek, és csak a vörös, szikrázó izzás marad. Egyetlen határozott mozdulattal a földre taszította a férfit, majd a csípőjére ült, és a meztelen, izmos mellkasát kezdte végigcsókolgatni. Azt akarta, hogy ő is érezze azt a tüzet, ami benne porrá égette a valóságot.
Ahogy a nadrágja széléhez ért, megállt egy pillanatra, amit Embry ki is használt. Gyorsan megszabadította a nőt a ruhájától, majd a saját alsóját is ledobta.

Leah újra rácsodálkozott a szikár, izmos test felkavaró látványára; már a múltban is mindig kísértést okozott neki, ha csak látta ilyen meztelen valójában.
Embry visszahúzta az ölébe, és mélyen elmerült a puha nőiességbe.
Egy hosszú percig csak élvezték a már ismerős összhangot, ami most még erősebben működött köztük.
Aztán ahogy megmozdultak, minden maradék, ehhez a világhoz kötő gondolatuk megszűnt, és csak a kettejük teljessége létezett.



--*-*--



Két héttel később Leah tökéletes boldogságát romba dönteni látszott a legmélyebb kétségbeesés. Úgy tűnt, hogy a távol töltött idő mégsem volt elég, és a teste megmakacsolta magát. Nem akart működni.
Két napig bírta a tétlen várakozást, majd úgy döntött, meglátogatja Carlisle-t, hátha a férfi tud valamilyen, bármilyen magyarázattal szolgálni.

Szerencsére a doktor épp otthon volt, mikor szélvészként betoppant.
- Carlisle, kérlek, segíts! Nem akar megjönni! – kezdett bele rögtön, kertelés nélkül.
A férfi próbált nyugtatóan hatni rá.
- Talán csak az új környezet az oka. Mióta hazatértél, nem változtál át, ugye?
- Nem – rázta meg a fejét. – De Doki, valami akkor sincs rendben! Lehet, hogy túl hamar jöttem vissza.
- Leah, értsd meg: a múltkor, mikor megvizsgáltalak, minden tökéletesnek látszott. – Carlisle igyekezett higgadt hangot megütni, hogy a nő félelmei csillapodjanak kissé. – Megfelelő volt a hormonszinted, ahogy a nagykönyvben meg van írva peteérés előtt. Ha nem változtál újra farkassá, akkor mindennek rendben kéne lennie.
Leah kétségbeesetten pillantott rá.
- De hát késik. Semmi sincs rendben. Mióta ismét működik a szervezetem, mindig időben megjött.

A doktor fejében új gondolat fogalmazódott meg.
- Leah, téged nemrég bevéstek, ugye? – A nő tétovázva bólintott. Nem értette még, mire akar kilyukadni a férfi. – És érintkeztetek azóta… szexuálisan?
Az igencsak gyanús lehetőség olyan tisztán ragyogott fel a fejében, mint a telihold fénye egy felhőtlen éjszakán.
- Azt gondolod, hogy…?
- Elképzelhető – bólintott Carlisle. – Gyorsan megvizsgállak, hogy biztosak legyünk.

Átvezette a nőt a vizsgálószobába, ahol nagyon hamar beigazolódott a sejtésük.
A férfi szelíden mosolyogva mutatta meg a monitoron a még alig látható, formátlan embriót.
Leah-ban ellentétes érzelmek kavarogtak; végtelenül, leírhatatlanul örült, hogy valóra válik a régi, nagy álma, anya lesz, de felkészületlenül érte a dolog. Túl hamar, túl hirtelen érkezett. Nem érezte magát késznek erre az új szerepre. Még a boldog, szerelmes önmaga is szokatlan volt számára. Nem tudta, hogyan kellene fogadnia ezt az egész életét felforgató változást. És azt még kevésbé tudta, hogy a gyermeke apja mit fog szólni hozzá.

Ezekkel a vegyes gondolatokkal küszködve lépett ki a szobából, ahol szembetalálta magát Nessie-ékkel.
- Bekaptam a legyet – közölte velük sóhajtva. – Ahhoz képest, hogy az se volt biztos, nem lesz-e szükséges valamilyen gyógyszeres kezelés hozzá, elég gyorsan sikerült – jegyezte meg ironikusan.
- Gratulálok, Leah! – ugrott hozzá a lány, majd szorosan megölelte. – Együtt várhatjuk a babákat. Olyan jó!

Nessie pozitív kisugárzása és kedves szavai lenyugtatták kicsit a lelkét, de azért a kétségei megmaradtak.
- Azért remélem, hogy Embry nem fog nagyon kiakadni – húzta el a száját.
- Nem hiszem. Szerintem örülni fog – bíztatta Jake, aki saját példájából tudta, hogy milyen fantasztikus érzés várni az apaságot.

Leah nem válaszolt a szavaira, helyette egy másik kérdést vetett fel halkan.
- Az normális, hogy félek kicsit?
- Igen – nevetett rá Renesmee. – De gondolj bele, Leah, anyuka leszel.

Az indián nő is halványan elmosolyodott, és eddig sose tapasztalt melegséggel és lágysággal simította meg még teljesen lapos hasát, miközben arra gondolt, hogy igen, anya lesz.



--*-*--



Késő délután Leah izgatottan várta, hogy a férfi végezzen az őrjáratozással, és végre elmondhassa neki a nagy hírt.
Ennek ellenére, mikor Embry kora este megérkezett, nem tudta, hogyan is fogja tálalni az egészet.
Félt a férfi reakciójától. Úgy érezte, hogy ez az épp’ csak megszületett boldogság annyira törékeny még; mintha csak egy kis gyenge szellő elfújhatná a közösen felépített homokvárukat.

Egy ideig kerülgette a forró kását, de a másik észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Leah, mi a baj? – kérdezte gyengéden. – Olyan zaklatottnak tűnsz.
- Valamiről beszélnünk kell! – kezdett bele a nő idegesen remegő hangon.
- Mondd csak! – nézett rá bátorítóan Embry.
- Kicsit kínos lehet… Jó, szóval arról van szó, hogy pár napja kellett volna megjönnie, de nem tette, és egy kicsit aggódtam, hogy talán a környezet miatt, vagy hogy visszatért a farkas belém. Elmentem Carlisle-hoz, aki megnyugtatott, hogy nem erről van szó. Csak… gyermeket várok.
- De… – akadt meg a férfi hangja. – De hisz, ez csodás!
- Örülsz neki? – hitetlenkedett Leah.
- Hát, persze! Igazi meglepetés! – Szavainak igazolásaképpen odaugrott a nőhöz, óvatosan felkapta, és megforgatta a levegőben.
- Az. Főleg, hogy a doki úgy gondolta, hogy hormonokat kell majd kapnom, hogy teherbe eshessek. Erre rögtön összejött magától.
- Szülők leszünk. – A nő mosolyogva bólintott.

Embry az ajkához hajolt. Ezt a csókot most nem a vágy vezérelte, hanem a végtelen, határtalan boldogság.
Mikor szétváltak, a férfi örömtől ragyogó szemeibe nézett, és tudta, minden rendben lesz.
- Gyere hozzám feleségül! – Embry kérése egyetlen pillanat alatt omlasztotta össze frissen megteremtett békéjét.
- Micsoda?
- Légy a feleségem! – ismételte el, még mindig mosolyogva.
- Nem – válaszolta határozottan. – A baba miatt nem kell elvenned – tiltakozott Leah.
- Nem csak azért…
- Ez egy elhamarkodott lépés lenne – szakította félbe a szavait. – Még nem is éltünk együtt, nem tudjuk, hogy egyáltalán működhet-e ez az egész. – Érezte, hogy a pánik kezdi elönteni a testét, mint valami mérgező, pusztító kór. – Én… nekem… kell egy kis gondolkodási idő! Minden… olyan hirtelen jött…

A férfi megfogta a kezét, és higgadtan végigsimított a tenyerén.
- Nem akarlak sürgetni. Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél.
Embry kedvessége csak még feszültebbé tette; szerette volna, ha a másik úgy viselkedik, mint egy igazi szerelmes, aki a saját akaratát is érvényesíteni akarja, és nem csak azt lesi, hogy ő mit kíván.

Türelmetlenül rántotta ki a kezét a férfi gyengéd szorításából.
- Ki kell szellőztetnem a fejem! – Válaszra se várva sietett az ajtóhoz, és csak akkor állt meg legközelebb, mikor a tengerpartra ért.
Hosszan bámulta a fényes holdat, miközben a benne kavargó gondolatok és érzések kusza kavalkádja elcsitult kissé. De még mindig nem tudta, mit kellene tennie.



--*-*--



Leah három napig bírta a magányos tépelődést, míg végül a Nessie-vel folytatott beszélgetés meggyőzte a helyes lépésről.
Boldog izgalommal ment át Embryhez, de az ajtóban állva megint eluralkodott rajta a bizonytalanság. Mi van, ha a férfi azóta meggondolta magát; ha rádöbbent, hogy milyen egy hisztis nőszemély, és már nem akarja a közös életet?!
Remegő kézzel nyomta meg a csengőt.

Fél perc múlva, mikor kinyílt az ajtó, félve pillantott fel Embryre. Nem tudta, milyen reakcióra számíthat a múltkori, viharos elrohanása után.
Az aggodalma persze nem igazolódott be; a férfi hevesen átölelte, miközben behúzta a házba, és egy felszabadult sóhaj kísértében megcsókolta.
Leah szívében feléledt a remény, hogy még nem szúrt el mindent, és helyrehozható a buta hibája.

Jó pár perc heves ölelkezés után a nő kezdte gyanítani, hogy ha nem tesz valamit, estig így fognak állni, ezért finoman eltolta magától.
- Örülök, hogy eljöttél! – nézett a szemébe Embry szerelemtől csillogó tekintettel. – Rémes volt ez a pár nap nélküled.
- Nekem is – bújt a mellkasához. – Sajnálom, hogy… kételkedtem bennünk. Csak… féltem, hogy ez egy elhamarkodott döntés lenne.
- Leah, több mint tizenöt éve várok rád. Hogyan lehetne elhamarkodott?!
A nő döbbenten húzódott el tőle, hogy láthassa az arcát.
- Miért nem mondtad soha?
- Mert ismerlek – szélesedett ki Embry mosolya. – Akkor itt maradtál volna velem, és úgy soha nem tudtál volna megszabadulni a benned lakozó farkastól. Pedig mióta elmentél, folyamatosan rettegésben éltem – tette hozzá komoran.
- Miért?
- Attól féltem, hogy majd találsz valakit ott Hawaii-n, aki normális és nincs az életében ennyi misztikus szarság. A másik dolog, ami őrületbe kergetett, a bevésődés. Szörnyű volt folyton azon aggódni, hogy mikor jön velem szembe egy lány, aki egy kósza pillantás miatt hirtelen a mindenséget kezdi majd jelenteni nekem. Nem akartam elveszteni az irántad érzett szerelmemet. És bármilyen furcsán hangzik, közben abban is reménykedtem, hogy te nem szeretsz, mert soha, de soha nem akartam úgy összetörni a szíved, mint ahogy Sam tette. Akkor inkább a halál – mondta teljes komolysággal.
- Most már nem kell ettől tartanod. A lenyomatod lettem – idézte a saját, pár héttel ezelőtti szavait. – És szeretnék a feleséged is lenni – tette hozzá halkan.
- Tényleg? – nézett rá a férfi hitetlenkedve.
- Igen. Szeretlek, Embry. És szeretném összekötni veled az életem.
- Én is szeretlek.

Az igaz boldogságtól eltelve csókolták meg egymást, miközben mindketten érezték, hogy így lesz a lehető legjobb… Együtt… örökre…








_@/"

2010. október 10., vasárnap

Novella - Renesmee és a Farkas

Sziasztok!

Egy újabb kis Full Moon kiegészítő novellát hoztam (nem, még mindig nem a Leah-s).

Ez a kis szösszenet a Merengő Twilight-kihívására készült, és most, hogy vége a versenynek, kitehetem végre :)

A novella egy kis jelenetet mutat meg Nessie gyerekkorából, ezúttal viszont Jake szemszögéből. Remélem, hogy tetszeni fog nektek! :)

Véleményeket még mindig nagyon szívesen fogadok. :)


Jó olvasást!



Renesmee és a Farkas




Ahogy a tudatosság szikrája beszivárgott az agyamba, az első gondolatom az volt, hogy már megint elfelejtettem behúzni a sötétítőfüggönyt. A napsugarak kitartóan próbáltak felébreszteni, és nagyon úgy tűnt, hogy a végén sikerrel fognak járni. Egy darabig még küzdöttem az álom határán, aztán meguntam a dolgot, és inkább nagyot nyögve kinyújtóztam, majd kikászálódtam az ágyból.

Megdöbbenésemre már kora délutánra járt az idő, pedig mintha csak pár perce zuhantam volna a pihentető öntudatlanságba, miután hajnalban hazaértem az őrjáratról.
Gyorsan ebédeltem meg, hogy minél előbb Nessie-nél lehessek. Miközben futottam át az erdőn, a gondolataim kizárólag körülötte jártak.
A fejlődése egyre inkább lassult, és ezzel együtt most, hogy végre elmúlt a veszély, megkezdhette igazi gyerekkorát. Az egész család, beleértve engem is, ezen fáradozott újabban. Hogy boldog legyen, hogy ne kelljen fájdalomtól és veszteségtől tartania, hogy elfeledtessük vele ezt az egész aggodalmas ügyet, még akkor is, ha végül győztesen kerültünk ki belőle.

Persze mi nem tudtunk olyan könnyen felejteni. A Volturi látogatása óta csupán szűk két hét telt el… túl kevés idő ahhoz, hogy feldolgozzuk az akkori teljes reménytelenséget.
Mi, farkasok, azóta is megnövelt létszámban járőröztünk, bármiféle újabb betolakodó után kutatva. Természetesen abszolút feleslegesen, mert sose találtunk senkit, de az ördög nem alszik, úgyhogy mi sem.
Szerencsére Sammel egyetértettünk abban, hogy a védelem a legfontosabb most – az az aprócska tényező, hogy míg neki a törzs biztonsága a fő cél, addig nekem Nessie-é, teljesen lényegtelen volt.

Ahogy egyre közelebb értem gondolataim tárgyához, valami furcsa, zavaró borzongás futott végig rajtam. Mint mikor az ember érzi, hogy közelgő veszély les rá, de nem tudja, hol és hogyan csap le majd.
Igyekeztem kizárni ezt a kellemetlen érzést, és egyedül Nessie-re koncentrálni, de ahogy ráfókuszáltam, csak még erőteljesebb lett a gyomromat összeszorító baljós nyugtalanság.

Még gyorsabb tempóra kapcsoltam, mikor megértettem, hogy talán épp vele van valami probléma… talán az ő aggodalmát érzem. Tuti kinyírom a Szöszit, ha miatta került ilyen állapotba.
Mikor végre a ház közelében voltam, vonyítottam egyet, hogy előre tudjanak az érkezésemről. Nessie már a verandán várta, hogy – immár emberi alakban – kisétáljak a fák közül.
Az arcán valami szokatlan kifejezés ült. Mintha gondterhelt lenne.

Ahogy felértem hozzá, a megszokott módon az ölembe kaptam. Erre ő általában kacagásban tör ki, most viszont ez elmaradt.
Idegesen fürkésztem az arcát, de nagyon nehéz volt olvasni gyermeki vonásaiból. Végül nem bírtam tovább, és rákérdeztem.

- Valami baj van, Nessie?
Ő komolyan belenézett a csodás, csokoládébarna szemeivel az enyémekbe.
- Ha kérdezek tőled valamit, megmondod nekem az igazat?
- Hát persze.
- De biztos nem fogsz hazudni? – folytatta tovább a faggatást.
- Ha tudnék, se akarnék hazudni neked. Meg fogom mondani a teljes igazságot – ígértem neki, ugyanolyan jelentősen, mint ahogy ő kérdezte.
Ismertem már annyira, hogy tudjam, ezeket a nagy problémáit nem lehet elbagatellizálni, különben azt fogja gondolni, hogy átverem.

Pár pillanatig a mögöttünk elterülő erdőt figyelte merengve, aztán visszakapta rám ragyogó pillantását.
- Szerinted elképzelhető, hogy meghalok egy alma miatt? – kérdezte teljes komolysággal.
Legszívesebben felnevettem volna az abszurd ötleten, de nem tettem. Helyette inkább próbáltam kideríteni az okát, amiért ilyen lehetetlen dolgokon aggódik.
- Nessie, ezt honnan vetted?
- Még nem válaszoltál! – nézett rám konokul.
- Nem hiszem, hogy ez előfordulhatna – mondtam neki megnyugtatóan. – Főleg, hogy nem szoktál almát, vagy bármilyen más gyümölcsöt enni.

Egy másodperc erejéig elgondolkozott.
- Igaz. De ha valami miatt mégis megtörténne, megpróbálnál megmenteni? – látszott rajta, hogy nem fog leszállni a témáról addig, amíg minden választ meg nem kap.
- Nessie, még az emberek sem fulladnak meg csak úgy egy almahéjtól. Annál azért ügyesebbek.
- Megmentenél? – kérdezte újra, most már erőteljesebben.
- Természetesen megmentenélek. Az lenne az első dolgom.

Megbékélve felsóhajtott, de aztán újra elfelhősödött csöppnyi arca.
- Lenne még egy kérdésem! – aprót bólintottam, hogy jelezzem, várom az újabb furcsaságot. – Ugye mindig vissza fogsz tudni változni emberré?
- Persze, hogy vissza tudok. Amikor csak akarom.
- Biztos nem lesz olyan, hogy farkas alakban maradsz, mert képtelen vagy átalakulni?
- Nessie, honnan veszed ezt a sok lehetetlenséget? – kérdeztem szemöldökráncolva.
- A Szörnyeteg sem tudott visszaváltozni – nézett rám félelemmel a szemében.
- Oh, hát innen fúj a szél – végre rájöttem, hogy mi történt: valamelyik nagyokos vámpír mesét nézetett vele. – Tudod, a Szörnyetegen gonosz átok ült, azért maradt abban az alakban. De mi nem vagyunk elátkozva. A farkassá válásunk egy nagyon ősi varázslat.
- És ha valaki megátkoz valamiért? – az aggodalma még mindig nem csillapodott.
- Ugyan, ki akarna ilyet tenni? – mosolyogtam rá. – Nem vagyok egy gőgös, felfuvalkodott herceg, ráadásul egy darab tündér sincs a közelemben. Maximum te.

Nessie végre elmosolyodott, és én éreztem, hogy valótlan, irracionális gondolatai úgy tűnnek el, mintha sose léteztek volna. De még jobban meg akartam nyugtatni őt.
- Mellesleg ezek csak kitalált, bugyuta mesék.
- Rosie azt mondta, hogy minden történetnek van alapja, még ha nagyon picike is.
- Nos, ebben valamennyire igaza van – bólintottam. – Lehet, hogy róla mintázták a madárijesztőt az Ózban; neki is csak szalma van az agya helyén.

Reméltem, hogy a Szöszi is hallotta ezt odabent, és mikor halk morgás hallatszott ki a házból, tudtam, hogy tökéletesen tisztán értett mindent. Elégedetten elvigyorodtam magamban.
- Azt a mesét még nem láttam. Majd szólok Alice-nek, hogy legközelebb azt nézzük meg.
- Szóval ő áll a dolog mögött? – kérdeztem rá morcosan.
- Igen, ő mondta, hogy a normális gyerekek meséket szoktak nézni. De a Hófehérkét anya választotta, a Szépségeset pedig apa.
- Gondolhattam volna – morogtam, ahogy meghallottam Edward választását. Ez tökéletesen rá vallott.

- Mit fogunk ma csinálni? – kíváncsiskodott Nessie tovább, miközben lekéredzkedett az ölemből. Miután letettem a földre, aprócska kezét a tenyerembe nyomta. Újra és újra elcsodálkoztam rajta, hogy mennyire picike hozzám képest.
- Mit szeretnél? – kérdeztem vissza, majd vártam az óhaját.

Szinte láttam, ahogy a lehetőségek végigperegnek az agyában, aztán mikor kiválasztotta az egyiket, határozottan bólintott.
- Jó lenne egy nagyot sétálni az erdőben! – közölte édes hangon. Örültem a döntésének, mert szerettem a kis erdei túráinkat. – Közben beszélgethetnénk a mesékről is.
Nem hagytam, hogy erre a kérésére elhalványodjon a mosolyom; talán sikerül megértetnem vele, hogy ezek a történetek csak kitalációk.
- Rendben. Elhiheted, nagy meseszakértő vagyok.
- Hogyhogy? – nézett fel rám meglepetten.
- Mikor kicsi voltam, Rachel és Rebecca folyton ezeket bújták, és jobb híján nekem is néznem kellett őket.
Nessie elvigyorodott, aztán elindultunk felfedezni az erdő zegzugos rejtelmeit.



--*-*--



A kis sétánk jobban elhúzódott, mint terveztem; már ment le a nap, mikor kapcsoltam, hogy egyrészt haza kellene vinnem őt, másrészt én ma éjjel megint őrjáratozok.
Miután leadtam otthon Nessie-t, gyorsan átváltoztam, aztán rohantam vissza La Push-ba. Hallottam a fejemben a többieket: Leah épp azon morfondírozott, hogy meddig fogja bírni Quil Claire-rel kapcsolatos gondolatait, Quil agyát pedig kizárólag a csöpp lány töltötte ki, akibe bevésődött.
Mi a helyzet? – köszöntem rájuk, ahogy átértem a határon.
Remélem, hogy te nem fogsz totyogós gyerekekről ábrándozni, Jacob, mert akkor hazamegyek! – figyelmeztetett Leah.
Majd erősen próbálkozok – ígértem neki mosolyogva. – Semmi mozgás?
Nem, nyugodt és szörnyen hosszú éjszakánk lesz, úgy érzem – sóhajtotta, miközben megindult a szokásos körön.

Aztán én is ráléptem a saját kitaposott ösvényemre. Egy ideig próbáltam Leah kérésére figyelni, de végül a gondolataim visszakanyarodtak Nessie-hez.
Talán az lenne a legjobb, ha másnap nem lustálkodnék annyit, hanem korán átmennék hozzá, hogy felügyelni tudjam ezt az új mesenézési mániát. Ha ott vagyok mellette, rögtön meg tudom válaszolni a kérdéseit, és így valószínűleg nem fog olyan hajmeresztő dolgokat kitalálni, mint ma.
Elképzeltem magunkat, ahogy ülünk a Tv előtti kanapén, és belemélyedünk Jázmin és Aladdin szerelmi kalandjába. Megborzongtam ettől a vicces képtől, de ettől függetlenül tudtam, hogy meg fogom tenni. Ő mindennél fontosabb számomra, és ha…

Jake, könyörgöm, hagyd abba az áradozást! Komolyan, fizikailag fáj már ezt hallgatni – vágott a gondolataimba Leah. – Reméltem, hogy legalább te nem fogsz megzakkanni, mint a többiek.
Quil nem reagált a gúnyos szavakra, de éreztem, hogy mosolyog. Ő tökéletesen megértette a rajongásomat a lenyomatom iránt, de inkább nem szólt semmit; Leah így is eléggé ki volt akadva ránk.

Az éjszaka további részében még erősebben próbáltam lekorlátozni a gondolataimat Nessie-vel kapcsolatban. Hajnalban aztán sietve rohantam haza, hogy pár rövidke óra alvás után újra vele lehessek.



Az egész Cullen család igencsak meglepődött, mikor késő délelőtt megjelentem a házban.
- Nahát, a bolhás! Mit keresel te itt? – morogta oda nekem Rosalie.
- Szép napot neked is, Szöszi! Mozizni jöttem – vigyorogtam rá, ahogy elsötétült a pillantása.
- Hogy micsoda?
- Mindig is tudtam, hogy korlátozottak az agyi képességeid, na de ennyire?! – csóváltam meg a fejem. – Én is mesét fogok nézni Nessie-vel, mert nem szeretném, ha az ő fejében is akkora káosz keletkezne, mint amilyen a tiédben van.

Láttam rajta, hogy készül visszavágni, de az apró lábak lépcsőn leszaladó, halk zaja megakasztotta a mondanivalóját. Helyette csak egy nagyon csúnya pillantást kaptam tőle.
- Jake, Jake! – kiáltotta Nessie felém futva. – De jó, hogy itt vagy!
Ahogy elért hozzám, rögtön felugrott az ölembe.
- Jól sejtem, hogy ma is mesenézés lesz a program? – kérdeztem, miközben puszit nyomtam a hajába.
- Igen. Ma Alice, Rose és Esme választott – újságolta mosolyogva, izgatottan.
- Huh, már előre félek.


Letelepedtünk a plazmatévé előtti kanapéra, majd elindította az első DVD-t, ami már be volt készítve a lejátszóba. Először a számomra jól ismert zene hangzott fel, majd a képernyőn megjelent a fehér vár, a felette elsuhanó csíkkal. Egy újabb Disney klasszikus – gondoltam fanyalogva.

A rajzfilm közben nem nagyon beszélgettünk; Nessie az ölembe kucorodva figyelte a történetet, és közben látszott, hogy sebesen forognak agytekervényei. Én sem szólaltam meg, csak élveztem azt a nyugodt, szelíd békességet, ami körbevett és beterített minket. Egy-egy vicces résznél mindketten felkacagtunk, az izgalmasabbaknál pedig még szorosabban hozzám bújt.
Aztán a vége felé éreztem, hogy jó párszor visszatartja a lélegzetét a feszültségtől. Természetesen minden jól alakult, a szereplők megkapták méltó jutalmukat, vagy büntetésüket.

Ahogy a végén a szereplőlista elindult, Nessie kicsit kibontakozott az ölelésemből, felém fordult, és hihetetlenül nagy, csokoládébarna szemeit rám emelte.
- Szerinted tényleg léteznek sellők?
Egy hosszú percig elgondolkoztam a kérdésén.
- Nem tudom. Én még sose találkoztam eggyel sem, de régebben azt se hittem, hogy vannak vámpírok, vagy olyan emberek, akik képesek farkassá változni. Az itteni furcsaságok után nem merném azt mondani, hogy nem léteznek.
Mindent értőn bólintott a válaszomra.
- Jó lenne egyszer látni egyet. Akkor az is elképzelhető, hogy gonosz tengeri boszorkányok is vannak?

Elmosolyodtam a logikáján.
- Talán. De remélem, hogy őket azért nem akarod megismerni!
Apró, cseresznyeszínű ajkai vigyorra húzódtak, majd megrázta a fejét.
- Nem, nem szeretném, ha elvennék a hangom. Rossz lehet, ha az ember nem tud beszélni – gondolkozott el.
- Valószínűleg. De ez nálad nem jelentene túl nagy problémát – utaltam csodálatos képességére.
- Ez igaz.

- És mi lesz a következő? – kérdeztem félelemmel vegyes kíváncsisággal. Reméltem, hogy azért a Szöszke nem veti el a sulykot. De persze megint tévednem kellett.
- Valami farkasos – lépett oda a lejátszóhoz. Kivette a Kishableány DVD-jét, aztán kezébe vette a másik mese tokját. – Piroska és a farkas.
Igen, ez Rosalie-ra vall.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem fog tetszeni neked – tiltakoztam ellene.
- Ugyan már, Rosie nem választana rosszat – védte nagynénjét naivan.
- Én szóltam.
Miután betette a lemezt, visszafészkelte magát az ölembe.

Szinte oda se figyeltem a történetre, csak az arcára kiülő reakciókat kémleltem.
Mikor a vörös ruhás lányka megkezdte buta kérdezősködését, hirtelen felkapta a távkapcsolót, kimerevítette a képet, és felém fordult.
- Ugye te nem fogod megenni Esmét? – kérdezte halálos komolysággal.
- Miért akarnám meg… – nem fejeztem be a mondatot, mert közben megértettem, honnan jutott ez az őrültség az eszébe. – Nem, sose tennék ilyet. Tudod, mi nem olyan farkasok vagyunk, akik embert esznek. Vámpírt meg főleg nem – nyugtattam meg.
- Rendben – bólintott, aztán folytattuk a mese nézését.

Már előre féltem tőle, hogy nemsokára megint nagy magyarázatba kezdhetek. De a végkifejletre adott reakciója felülmúlta minden elképzelésemet.
Mikor a vadász kövei miatt lesüllyedt a gonosz állat a tó fenekére, gyors mozdulattal kikapcsolta a DVD lejátszót, és szorosan átölelve a nyakamat hozzám bújt.
Éreztem apró teste remegésén, hogy mennyire megviselték a látottak. A száját halk zokogás hagyta el, és nem sokkal később már nedves könnyei áztatták a vállamat.
- Csssss, Nessie, semmi baj. Ne sírj, kérlek! – próbáltam lecsillapítani. Mikor éreztem, hogy enyhül a sírása, kissé eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek. – Semmi baj! Velünk soha nem történhet ilyen.

Pillantása bizalmatlanul kapcsolódott az enyémbe.
- Miért ne fordulhatna elő? És ha valaki úgy gondolja, hogy veszélyesek vagytok? Hogy rosszak vagytok?
Finoman simítottam végig könnyfoltos arcán, hátha így lehiggad kissé.
- Mi jók vagyunk. Senki nem tud bántani minket, és nem is akar. Charlie ismer minket, úgyhogy még ő sem lehet gond. Mellesleg tudunk vigyázni magunkra – soroltam az érveimet, amik a képzelt félelme ellen szóltak. – Ez pedig amúgy is csak egy buta mese, amit az emberek azért találtak ki, hogy a saját, vad természet iránti rettegésüket tompítsák. Az igazi farkasok tényleg veszélyesek és gonoszak lehetnek, de ők csak állatok. Nem olyanok, mint mi – magyaráztam megállíthatatlanul. – Nekünk van tudatunk, mi az életet védjük, és senkinek nem akarunk rosszat.
- De ha…? – kezdte volna újra, de nem engedtem neki.
- Nincs de! Senki nem fog bántani minket, még ha képes is lenne rá. Oké?

Még mélyebben belenézett a szemembe, mintha kiolvashatná belőle, hogy igazak-e a szavaim.
- Rendben – bólintott bizonytalanul.
- Nem lesz bajunk. Soha – igyekeztem megerősíteni azt a cseppnyi kis derűlátást, amit sikerült elérnem nála.

Pár hosszú percre újra átölelt, és a vállamra fektette langyos arcocskáját. Éreztem, hogy a szívverése visszaáll a megszokott, normális ritmusára, ahogy lassacskán elfogadja a válaszaimat. Vett egy mély levegőt, aztán felemelte a fejét rólam.
- Van még egy mese – jelentette ki, mire hitetlenkedve ránéztem.
- Nem, ennyi volt mára – mondtam határozottan. – Nem hagyom, hogy megint kiakadj!
Felálltam az ágyról, de közben továbbra is a karomban tartottam. – Inkább elviszlek sétálni – ajánlottam neki, aztán a lelkes bólintása után letettem, és elindultunk a buja zöld rengetegbe.



Már alkonyodott, mire hazaértem a megint sokáig elhúzódó sétánkról. A területünkre lépve átváltoztam, hogy ráköszönjek a többiekre, és ellenőrizzem, minden rendben van-e.
Éreztem Pault, Quilt, Embryt és Jaredet az elmémben. Tudtam, hogy ők is észrevettek engem, úgyhogy gyorsan megpróbáltam elrejteni a ma történteket és a legújabb ötletemet az agyam egy hátsó zugába, de Paul szemfülesebb volt, és elcsípte a halk gondolatot.
Jacob, ez komoly?! Édes kis mesét fog írni az óvóbácsi? – hallottam gúnyos hangját a fejemben.
Paul, ne piszkáld! – szólt rá Quil. Ő mindig kiállt mellettem, mert tudta, hogy milyen ez az egész számomra. A legteljesebb, legtisztább önfeláldozás, csak hogy Ő boldog legyen. – Néha úgy beszélsz, mintha te nem lennél bevésődve, és nem ismernéd ezeket a dolgokat.

Hé, haver, én megértem, de attól még vicces, hogy Jacob milyen őrültségekre képes miatta – nevetett.
Na jó, én lépek! – üzentem nekik. – Van ennél fontosabb dolgom is.
Már készültem visszaváltozni – a remegés elindult a gerincem mentén –, de Embry és Quil megállított.
Jake, várj meg minket! Mindjárt végzünk – süvített felém egyszerre a gondolatuk.
Fiúk, menjetek nyugodtan! Már itt vagyunk. Az a pár perc, ami hátra van, igazán nem számít – engedte el őket Paul.

Az erdő széle felé rohanva összetalálkoztunk, aztán nemsokára már otthon ültünk a garázsban.
- Jake, tényleg meseírásba akarsz fogni? – szegezte nekem a kérdést Embry.
Elgondolkoztam a dolgon; szerettem volna Nessie-nek meglepetést okozni egy saját mesével. Egy olyannal, ahol nem történnek katasztrófák, fájdalmak és mindenféle halálesetek. Amiben csak boldogság és szeretet van.
- Igen, ha meg tudom írni – válaszoltam határozottan.
- Akkor hajrá! – lelkesített Quil. – Kíváncsi vagyok rá. Ha kész lesz, majd mutasd meg!
- Persze, persze – bólintottam oda se figyelve. Az agyam már a történeten járt, de egyelőre nem sok ötlet akart kipattanni belőle.

- Mi kell egy mesébe? – kérdeztem elkeseredetten.
A két fiú úgy nézett rám, mintha minimum ufót látnának.
- Hát… mondjuk pár szereplő – mondta ki a nyilvánvalót Embry, mire kapott tőlem egy nagyon csúnya pillantást.
- Milyen igazad van – bólintott Quil, majd gúnyos hangon folytatta. – Figyelj, szerintem legyen neki cselekménye is! Meg eleje és vége.
- Fiúk, nyugi! – szóltam rájuk. – Én azt mondom, tegyük el magunkat mára, és holnap majd kitalálunk valami szalonképes mesét.

Miután a srácok elköszöntek, és elindultak haza, én is bementem a szobámba. Magamhoz vettem pár papírlapot, egy tollat, és leheveredtem az ágyamra, azzal a határozott szándékkal, hogy elkezdem megírni azt a tündéri kis történetet.
Arra mondjuk nem számítottam, hogy már a címénél elakadok. Mivel nem tudtam, hogy miről fog szólni egyáltalán, igencsak nehéz is lett volna valami frappáns kis címet kitalálni neki.

Végül fél óra meddő szenvedés után feladtam, és annyit írtam csak fel a legelső lap tetejére: „Renesmee meséje”.
Aztán két újabb órát töltöttem el azzal, hogy leírok egy-egy mondatot, majd hevesen áthúzom. A harmadik telefirkált papír után úgy döntöttem, inkább lefekszem aludni, hátha az éjjel megálmodom azt a csodás kis mesét.



--*-*--



Reggel elég korán felébredtem, és úgy terveztem, hogy egy gyors és kiadós reggeli után folytatom a kínlódást a történettel, de evés közben egy megálló autó hangja hallatszott a ház elől. A következő pillanatban csapódott a kocsi ajtaja, majd siető lábacskák halk zaja jutott el a fülemhez.
Mire felpattantam, és kinyitottam a bejárati ajtót, a váratlan vendég már a tornácon volt. Még elcsíptem a vörös hajzuhatag libbenését, mielőtt Nessie a nyakamba ugrott. A karom automatikusan ölelte át kicsi, törékeny testét. Éreztem, hogy megremeg a kezeim között, ahogy rázza a vállát a zokogás.
- Nessie, mi történt? Mi a baj? – kérdeztem rémülten, de nem kaptam tőle választ.

Egy fél másodperccel később már mellettünk állt Bella is, és vigasztalón simított végig egy szem lánya hátán.
Utána végre elmondta nekem, hogy mi az ijedelem oka.
- Pocahontast néztünk, és a vége egy kicsit szomorú… – kezdte magyarázni.
- Ismerem – vetettem közbe. – Nessie, kicsim, ez csak egy mese – suttogtam a hajába.

Ő hirtelen elhajolt a vállamról, és nedves pillantását mélyen az enyémbe fúrta. Apró tenyerét az arcomhoz érintette, hogy megmutassa azokat a rajzolt képeket, amik így felzaklatták: a fehér bőrű férfit, aki a süvítő lövedéktől összeesik, aztán a fiatal indián lányt, ahogy elbúcsúzik elhajózó szerelmétől, mert ő inkább a családját és a népét választja.
- Ugye sose hagysz el?! És nekem se kell elmenni tőled?! – faggatott, hangosan is kimondva a gondolatait.
- Nem, én mindig itt leszek veled – válaszoltam teljes komolysággal.

További fél óra győzködés után hajlandó volt végre hinni nekem, és elindultak Bellával haza. Előtte még megígértem neki, hogy este átmegyek hozzá, és viszek egy kis meglepetést is.
Mikor kikerült a látóteremből a tűzpiros autó, berontottam a szobámba, felkaptam azt a pár lapot és a tollat, aztán kisiettem a tengerpartra.

Egy tiszta papírra újra felírtam a címet, de még mindig nem tudtam tovább haladni. Viszont most nem akartam pazarolni, úgyhogy inkább nem is irkáltam le semmit, amíg nincs valami eredeti ötletem.
Mikor már delelőre járt a nap, megérkezett pár falkatag is a partra. Természetesen rögtön észrevettek, és letelepedtek hozzám.
- Hogy alakul a mese? – kérdezett rá Quil, aki magával hozta a kis Claire-t is.
- Sehogy. Nem tudom, hogy miről szóljon. Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy én gondoltam – sóhajtottam elkeseredetten.
- Jacob, ne bonyolítsd túl! – javasolta Paul, miközben ránézett a legfelső papírra. – Nessie meséje lesz, szóljon róla!

Elgondolkodtam a lehetőségen, és – bár nem szívesen, de – be kellett vallanom magamnak, hogy most kivételesen okosat mondott.
Felpattantam a fáról, amin eddig ültem, és kicsit távolabb mentem tőlük, hogy nyugodtabban tudjak írni.
- Kösz szépen, Paul! – kiáltottam vissza feléjük. – Lógok neked eggyel!


Az elkövetkező órákban egyedül ültem egy száraz sziklán, hallgattam a tenger morajlását és a kint nyüzsgő emberek zaját, és írtam a történetet az én Nessie-mnek.
Kora este lett, mire elkészültem vele, úgyhogy sietnem kellett hozzá, hogy még el is tudjam mesélni neki.

Ahogy a kis erdei tisztásra értem, ami körülvette a kőházat, Edward már várt rám. Nyilván kiszagolt.
- Nem volt nehéz, már messziről érezni téged – válaszolt a gondolatomra. – És mellesleg Nessie-nek is megígérted, hogy eljössz. Tudtam, hogy nem vered át.
- Sose tenném.
Ő csak bólintott erre.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit hoztál össze – jegyezte még meg vigyorogva, aztán együtt beléptünk a házba.

Nessie rögtön a nyakamba ugrott, ahogy szokott.
- Mi a meglepetés? – faggatott rögtön.
- Fürödtél már? – kérdeztem vissza.
- Igen – válaszolta értetlenül. – Miért?
- Mert akkor irány az ágy, hogy mondhassam az esti mesét!

A szemei nagyra nyíltak az elhangzottakra.
- Milyen mese lesz?
- Ez egy egészen különleges történet – magyaráztam, miközben bevittem a szobájába. – Egy kislányról szól, aki találkozik egy hatalmas, de szelíd farkassal.
Befektettem a puha ágyába, és láttam, hogy széles mosoly terül el az arcán.
- Eddig tetszik. Folytasd! – kérte, miközben betakargattam.
- Várj, várj! Hadd kezdjem az elején! – nevettem fel.

Érdeklődő tekintettel, némán várta, hogy belefogjak.
Vettem még egy mély levegőt, aztán nekivágtam.

- A címe: „Renesmee és a Farkas” – elővettem a zsebemből azt a pár papírlapot, amit kacskaringós, macskakaparás betűim betöltöttek. – Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy igazán különleges kislány, akit Renesmee-nek hívtak. Ennek a cseppnyi leánykának volt egy nagyon-nagyon jó barátja, aki farkassá tudott változni. Rengeteg időt töltöttek ők ketten együtt; sokat játszottak, közösen jártak vadászni. A farkas szinte mindig vele volt, és nagyon szerették egymást.

Figyeltem Nessie reakcióját, miközben hallgatta a szavaimat. Az arcán ellágyult a mosoly, a szeme vidáman csillogott.
- Békében és boldogságban éltek – folytattam tovább –, amíg egyszer olyan lények érkeztek hozzájuk, akik azt hitték, hogy Renesmee gonosz és fékezhetetlen. Pedig ő volt a legszeretetreméltóbb, legtisztább gyermek, aki valaha élt a Földön. Ezek a lények, akik félreismerték a kislányt, el akarták pusztítani őt is és az egész családját. Persze ezt nem hagyhatták. Maguk köré gyűjtötték az összes barátjukat, hogy együtt bebizonyítsák, Renesmee cseppet sem veszélyes. Nagyon féltek, mert nem sok reményük volt az életben maradásra, ha összecsapásra kerül sor. De szerencsére a kislány anyukája legalább olyan különleges volt, mint ő, és meg tudta védeni őket minden veszélytől és fenyegetéstől. Végül sikerült meggyőzni az ősöreg lényeket, hogy semmi törvénybeütközőt nem tettek, és folytathatták megszokott, de egyáltalán nem szokványos életüket. Renesmee és a farkasa ismét sokat játszhattak együtt, szabadon vadászhattak, miközben a kislány lassacskán felcseperedett. Mikor felnőtt, akkor is elválaszthatatlan társak maradtak, és boldogan éltek, amíg világ a világ. Itt a vége, fuss el véle! – fejeztem be a mesét, aztán újra Nessie-re néztem.

A mosolya megmaradt, szemében a boldogság és a meghatottság könnyei csillogtak, de még nem csordultak ki.
- Ez nagyon szép volt, Jake – suttogta nekem. – És mi történik velük később? Miután a lány felnő? – kíváncsiskodott.
- Majd kiderül, ha ez megtörténik – válaszoltam titokzatosan.
- Azt is megírod majd nekem?
- Hát persze. Megígérem. Most viszont már tessék aludni!

Eligazgattam rajta a takarót, nyomtam egy puszit a homlokára, majd a haját simogatva vártam, hogy elmerüljön az álmok birodalmában.
Közben arra gondoltam, hogy én is nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog folytatódni ez a mese.






_@/"

2010. szeptember 13., hétfő

Első novella - Az ágaskodó kisfarkas

Sziasztok!

Meghoztam az első kiegészítő novellát a történethez.

Ez még nem a Leah-Embry novella, hanem egy kis Jake-Nessie szösszenet, amit Abynek ajánlanék, mert ő ihlette az alapot, az "ágaskodó farkassal", amit rajzolt. :)

A történet 18-as karikás, mindenki csak saját felelősségére kezdjen neki. :)

Jó olvasást hozzá! Aztán komizzatok, ha tetszett! :)





Az ágaskodó kisfarkas



Nessie a fa tövénél ülve, mosolyogva várta vissza farkasát. Jake már megint nem fért a bőrébe; hiperérzékeny fülei valami zajt hallottak, és megállíthatatlan kényszert érzett rá, hogy utánajárjon.
- Találtál valamit? Bármi veszélyeset? – kérdezte a nő gúnyosan, ahogy a farkas felbukkant a fák között.

A hatalmas állat rázott egyet a fején, és morcosan felsóhajtott.
Renesmee felpattant, és egészen elé lépett, aztán intett az ujjával, mire Jacob lejjebb hajtotta a fejét, hogy a tekintetük egy magasságban legyen.
- Ne aggódj, senki nem fog itt ránk törni – suttogta bele a fülébe.

Jake nyakán a szőrszálak saját életre keltek, és ezer irányba meredezve ágaskodtak fel.
Még így, farkas alakban is elképesztő hatással volt rá a nő… a felesége. A teste reagált a másikra, ahogy mindig, függetlenül attól, hogy épp ember volt, vagy állat.

Nessie megtalálta a nyakán, a fülénél azt az apró pontot, ahol a legkellemesebb volt puha ujjainak érintése, és lágyan cirógatni kezdte.
Igyekezett visszafogni magát, de mikor a lány még egy lépést tett felé, és az egész testével hozzá simult, nem bírta tovább. Hosszú, torokhangú morgás hagyta el a száját – olyan volt, mint amikor egy kiscica dorombol.
Fejét a nő arcához simította, és hallotta, hogy Nessie is halkan felsóhajt.

A következő pillanatban viszont minden inger megszűnt, ahogy ellépett tőle a lány. Bosszúsan nézett fel rá, de Nessie nem őt figyelte. Pontosabban nem az arcát, hanem egy egészen más részét… Ugyanis a farkas hátsó lábai között valami felettébb meglepőt vett észre – Jacob erősen felizgult állapotba került, és ez átváltozott formájában is megnyilvánult.
A nő szemei hatalmasra tágultak a felfedezéstől.

- Jake, te… neked… – kezdte, miközben még mindig a méretes testrészt bámulta.
A farkas zavarában topogott párat a lábain, de aztán közelebb lépett a lányhoz, és beleszimatolt a nyakába. Renesmee-nek a szuszogás hatására le kellett csuknia a pilláit – annyira jól esett neki, ahogy a forró, illatos levegő megcirógatta a bőrét.

Egy pillanattal később már azt érezte, hogy egy selymes száj kényeztetni.
Ahogy felnyitotta szemeit, a látóterében Jake rövid, sötét haját és az egyik rézszínű vállát láthatta. Belekóstolt a feszülő izomtömeg feletti bőrbe.
Jacob elvált a nyakától, hogy pillantását a nőébe fúrja.
- Sajnálom, de… a bennem élő farkasra is elképzelhetetlen hatással vagy. Minden egyes sejtem vágyik rád, függetlenül attól, hogy melyik alakban vagyok.

Nessie csak elmosolyodott, és ajkait a férfi újra beszédre nyíló szájára nyomta. A szenvedélyes, vad csók közben egészen hozzásimult, és így érezhette Jake még mindig ágaskodó vágyát a hasának nyomódni.
Kettejük közé nyúlt, és ritmusosan simogatni kezdte a feszülő férfiasságot.

Jacob belenyögött a nő szájába, aztán hirtelen ellépett tőle. Villámgyorsan megszabadította az összes ruhájától, majd a legközelebbi fáig tolta.
Ahogy végigsimított Nessie testén, és elérte nőiessége oltárát, érezte, hogy a lány is kívánja őt és készen áll a folytatásra.

Megemelte a combjainál fogva, a vastag fatörzsnek döntötte, majd elmerült a hívogató forróságban.
Nessie belekapaszkodott a férfi hajába a tarkójánál, és lábait a dereka köré kulcsolta. A vad, mély lökések közben érezte, hogy a hátát végigdörzsöli a kemény, recés törzs, de nem foglalkozott vele; tudta, hogy bőrén egy ilyen apróság nem ejthet sebet.

Jake újra és újra egész hosszában belesiklott a lányba, aki elégedett nyögésekkel adott hangot az élvezetének.
Ahogy a férfi ismét megcsókolta, Nessie a szájába sikoltva élvezett el. Aztán fejét a férje vállára hajtotta, és elaléltan, finoman beleharapott a nyakába.
Jacob érezte a férfiassága körül ritmusosan megfeszülő forróságot, a lány édes leheletét, gyengéd fogait a bőrén, és ettől ő is elérte a beteljesülést.

Egy darabig még egymásra borulva igyekeztek csillapítani testük remegését, aztán Jake kihúzódva belőle óvatosan letette Nessie-t a puha fűre, majd mellé heveredett, és átölelte.
A lány a mellkasához vackolta magát, és elégedetten belemorgott a vállába.
- Örülök, hogy ilyen hatással vagyok rád – mosolyodott el csintalanul.







_@/"

2010. augusztus 6., péntek

Jacob & Nessie - EPILÓGUS - Évek

Sziasztok!

Hát, megérkezett a vége...

Nagyon, nagyon nehéz most ide bármit is írnom, mert valahogy nem akarnak jönni a szavak...

Köszönöm mindenkinek, aki végigkövette a történetet, Jake és Nessie minden viszontagságát, minden örömét és fájdalmát. Remélem, hogy nem okoztam nektek csalódást a történettel, és hogy még találkozunk egy másik mesében. :)
És remélem, hogy az epilógus is elnyeri a tetszéseteket, amit úgy fejeztek majd ki, hogy dobtok nekem pár sort. :)

Akkor hát íme... az utolsó felvonás...






Epilógus – Évek





„Mindig így volt e világi élet,
egyszer fázott, másszor lánggal égett.”

/Vörösmarty Mihály – A vén cigány – részlet/





Jacob Black mosolyogva lépett oda feleségéhez, aki hátát egy széles, ősi mamutfenyő törzsének támasztva ült, és arcán csendes békességgel figyelte a végtelen, tajtékzó óceánt.
Letérdelt elé, és megsimogatta selymes, hófehér arcbőrét.
- Kérhetek tőled valamit, Nessie?
A nő is elmosolyodott, majd aprót bólintott.
- Bármit, amit csak szeretnél.
- Megmutatnád a kedvenc emlékeidet?
- Hát persze. De előre szólok, lesz közte szomorú is – villant egy cseppnyi fájdalom a barna szemeiben, aztán tenyerét a férfi rézvörös bőrére simította.

A képek élesen, színesen villantak fel mindkettejük elméjében.



--*-*--



A kis E.J. csak a napokban kezdett el csöpp lábacskáira állni, de hamar belejött, és mostanra már szinte rohant mindenhová. Jake árnyékként követte, nehogy baja essen szélvészként jövés-menése közepette.

Renesmee elgondolkodó arccal lépett oda hozzájuk. Megfogta a férfi forró kezét, hogy felhívja magára a figyelmet.
A két barna szempár összekapcsolódott egy hosszú percre. Aztán Nessie a füléhez hajolt, és édesen belesuttogott.
- Azt hiszem, újra terhes vagyok.
Jake pillantásában boldogság villant, és forrón megcsókolta felesége puha ajkait.



--*-*--



A vörös hajú nő izgatottan ült a fehér ágyon. Carlisle épp az előtt fejezte be a vizsgálatot; már egészen biztos volt, hogy újabb kis családtag érkezik.
- Tudod, az az érdekes, hogy most kívánom a vért, nem úgy, mint a múltkor. Szerinted mitől lehet ez?
A doktor elgondolkozott egy pillanatra.
- Lehetséges, hogy ő nem örökli a farkas-gént, és jobban hasonlít hozzád.
- Talán lány lesz? – kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Még az is elképzelhető – bólintott Carlisle.



--*-*--



A következő kép pár évvel későbbről származott.
Renesmee az ágyon ült egy világoskék takaróba bugyolált picinyke csomaggal. Az ajtón két kisgyermek rohant be, és feltelepedtek anyukájuk mellé.
A sötét hajú fiúcska érdeklődve szemlélte újszülött öccsét, aztán mosolyogva egy óvatos puszit nyomott az arcára.
A kis Sarah, emberi hőmérsékletű kezével, megfogta Nessie karját.

A nő végignézett gyermekein, aztán a szobába belépő férjére pillantott, és melegség öntötte el a szívét.
- Mi is szeretünk, mami – suttogta a vörös hajú kislány halkan.
- Tessék? – kémlelte Sarah rá pillantó, ragyogó zöld szemeit.
- Arra gondoltál, hogy mennyire szeretsz minket. Mi is szeretünk téged – magyarázta, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.
- Te hallod a gondolatainkat? – kérdezte Jacob döbbenten, miközben leült hozzájuk.
- Csak amikor megérintelek. Ez baj?

Jake és Nessie pillantása összevillant.
- Nem, nem az – nyugtatta meg a nő. – Te is különleges vagy – puszilta meg a homlokát. – Mind azok vagytok.
- A kis Billy is? – nézett fel a sötét szemű kisfiú.
- Igen, ő is az lesz – bólintott Renesmee mosolyogva.



--*-*--



Sam dühösen rontott be a faház ajtaján.
- Jake, tartsd féken a fiadat, azt ajánlom! – üvöltötte mérgesen az arcába.
- Mit csinált már megint? – sóhajtotta a férfi.
- Bevéste Livanát.
- Hogy mit? – döbbent le Jacob. – Hogyan?
- Átváltozott. És persze az első útja hozzánk vezetett.

Erre már Nessie is kiszaladt a konyhából.
- Farkas lett?! – mosolyodott el. – Hol van most? Miért nem jött haza? – kérdezte háborogva.
- Még nem tudtak elszakadni egymástól Livvel – morogta Sam mérgesen. – Jó lenne, ha pórázt kötnél E.J.-re, mert nem fogom ezt sokáig tűrni…
- Ugyan már, ne légy ilyen vaskalapos! – pirított rá Renesmee. – Legalább elkelt a legkisebb lányod is. Már csak a középső miatt kell aggódnod.

Jacobot a bevésődés helyett egy fontosabb dolog érdekelte.
- Hogyhogy farkassá változott? Azt hittük, hogy nem fog aktiválódni a gén. Az idősebb fiúk nem változtak át. Miért pont E.J.?
- Nem tudom – mondta Sam, most már kevésbé mérgesen. – Majd az idő választ ad ezekre a kérdésekre.



--*-*--



Nessie és Jake egy élvezetes vadászatról érkezett haza, és nem várt látvány fogadta őket.
A nappali kanapéján a lányuk csókolózott nem túl diszkréten egy fiatal, rézbőrű fiúval.
- Joshua Uley, azonnal szállj le Sarah-ról! – kiáltott rájuk Jacob. – Mi a fene folyik itt?
- Apa, ti mit kerestek itthon? – ugrott fel a lány, miközben a ruháját igazgatta.
- Hamarabb befejeztük az evést – vágott férje szavába Renesmee.

De Jake nem bírt lenyugodni.
- Nem akarlak többé a lányom közelében látni! – lépett közelebb a fiatal farkashoz.
- Sajnálom, de nem tudom távol tartani magam tőle – szólalt meg Josh határozottan. – Ő a lenyomatom…
- Ettől még nem kellene megrontani! – üvöltött vissza a férfi.
- Apa – szólt bele Sarah is felháborodva –, nem vagyok már kislány!
- Te csak hallgass, veled még később számolok!

Nessie csitítóan lépett oda Jacobhoz, és a karjára tette a kezét.
- Ne bántsd őket! – kérte halkan. – Tudják ők, hogy mi helyes és mi nem.
A két fiatal bűnbánó arccal nézett a nőre.
- Én megyek is – mondta Josh, aztán zavartan egy gyors, sietős csókot nyomott a lány szájára, és elindult az ajtó felé.
- Figyelni foglak! – szólt utána Jake. – És ha még egy ilyen előfordul, megkérem az alfádat, adja parancsba, hogy távol kelljen maradnod tőle.
A fiú vigyorogva fordul vissza.
- Áh, E.J. nem tenne ilyet.



--*-*--



A sűrű, magas fák övezte tisztáson népes társaság gyűlt össze, hogy végső búcsút vegyenek a számukra oly’ kedves embertől.
A könnyes arcokra fájdalom és veszteség ült ki, pedig tudták, hogy ő, akit most mind siratnak, már egy boldogabb, békésebb helyen van. Habár a férfinek, akinek mostanra megpihent a lelke az örök vadászmezőkön, az életben is sok boldogság jutott.
Láthatta felnőni a gyermekeit, az unokáit, sőt még az egyik dédunokáját is a karjaiban tarthatta.
De most végre azzal lehet a túlvilágon, akivel a földi létben nem oszthatta meg ezeket az örömöket.

Renesmee némán nézett végig a sok bánatos arcon. Ott volt a régi és az új falka is, a lenyomatok, és a vámpírok, akik úgy gondolták, hogy ők is szeretnék leróni végső tiszteletüket ennek a bölcs férfinak.
Közvetlenül mellette pedig ott voltak a gyermekeik és a sors által választott társaik. Mostanra mind megtalálták a boldogságot, és lassacskán kiröppentek az ő fészkükből.

Livana karján nyugtalanul fészkelődni kezdett az alig pár hetes csöppség. A nő lágyan ringatni kezdte, kicsit ellépve ezzel Sarah mellől, akinek így láthatóvá vált már igencsak méretes hasa. Josh aggodalmasan hajolt oda hozzá, de a fiatal nő megnyugtatóan suttogott valamit a fülébe, szomorkás mosollyal az arcán.

Mintha a múltbéli Jake-et látná – futott át Nessie fején.
Most felnézett a férje könnyek nyomától foltos arcára, és végigsimított szoros ökölbe szorított kézfején.
- Már egy jobb helyen van – suttogott lágyan a fülébe. – És végre újra édesanyáddal lehet.

A férfi szemét ismét elfutották a fájdalom cseppjei, mialatt alig észrevehetően bólintott.
- Tudom. Tudom. Ő is megérdemli, hogy végre azzal lehessen, akit tiszta szívéből szeretett. De azért hiányozni fog.

Renesmee nem felelt rögtön a szavaira, csak csendesen átölelte férjét, és a karjára hajtotta puha arcát.
- Mindig vigyázni fog ránk. Amíg világ a világ.







Vége









„Mi tartóztatna vissza itt?
Rég pihen sok szerettünk.
Sorsunk zárják le sírjaik,
S most fáj, szorong a lelkünk.
Nincs mit keresnünk itt tovább –
Csendes a lélek – üres a világ.”
/Novalis – Halálvágy/









_@/"

2010. augusztus 3., kedd

Jacob & Nessie - TIZENHETEDIK FEJEZET - Áldott, aki jő'

Sziasztok!


Hosszas készülés után meghoztam végre az új, és egyben utolsó fejezetet... na jó, egy epilógus lesz még, ami már majdnem készen van. Egy utolsó kis momentum hiányzik már csak hozzá, de húzom az időm... nem akaródzik befejezni.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz megválni tőlük. Ezalatt a fél év alatt az életem részévé vált Nessie és Jake, és most fáj a szívem, hogy mindjárt vége. Még annak ellenére is, hogy így végre el tudom kezdeni a Tündérmesémet, amit nagyon várok már.

A vége után tervezek még egy Leah-Embry novellát a témában... első bevésődött éjszaka, leánykérés, ilyesmik. Ez is érkezik majd egyszer csak, meglepetésszerűen.

Addig pedig lessetek át majd a Tündérmesém blogjára, ami ha minden igaz, szombaton megnyitja kapuit.


Na, a további nyafogás helyett inkább jöjjön a fejezet! Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, és méltó utolsó fejezet lesz.
Jó olvasást!





Tizenhetedik fejezet – Áldott, aki jő’




A következő napokban Nessie sok időt töltött a Cullen-házban. Az egyik ilyen alkalommal épp Jacob is vele volt, amikor Carlisle megtorpant teendői közepette. Olyan volt, mintha hallana valami oda nem illőt.
Gyorsan közelebb lépett a lányhoz, majd elmosolyodott.
- Ver a kicsi szíve – válaszolta Renesmee felhúzott szemöldökét látva.
- Tényleg? – kérdezte Jake izgatottan, miközben felpattant a fotelból. – Milyen?
- Szapora, mint egy kismadáré, de ez teljesen normális. És nagyon erős. Szeretnétek ti is hallani?

A lány mohón bólintott. Felmentek a vizsgálószobába, ahol Carlisle gyorsan beindította a gépeket.
Nessie már magától is tudta, mi a dolga, és mire a nagyapja felé fordult a henger alakú kis eszközzel, már ő is felkészülten feküdt a székben.

Pár pillanat múlva a monitoron látni lehetett a már majdnem ember formájú apróságot. A doktor feljebb vette a hangerőt, hogy hallani lehessen a gyors, heves szívhangot.
Jacob elérzékenyülve figyelte a csodás ritmust… az élet első kézzel fogható jeleit. Közben odahajolt Nessie-hez, és lágy csókot nyomott a hajába.

Ő rápillantott könnyáztatta, boldogságtól ragyogó szemeivel.
Egy szót sem szóltak. E nélkül is érezték azt a földöntúli szeretetet, amin már hárman osztoztak.



Másnap váratlan vendég érkezett Nessie-hez, mikor az ebédet készítette. A határozott kopogás után a magas, vékony nő már be is lépett a házba.
- Szia, Leah! – ölelte át mosolyogva Renesmee. – Hát te mi járatban?

A nő gondterhelten sóhajtott fel.
- Szeretném a tanácsodat kérni egy fontos dologban.
- Mond csak!
- Embry megkérte a kezem – vágott Leah a közepébe.
- Oh, ez nagyszerű! Mikor lesz a nagy nap? – kérdezte, miközben a mosolya kiszélesedett.
- Nem megyek hozzá – jelentette ki az indián nő határozottan.
- Hogy… micsoda? – értetlenkedett Nessie döbbenten. – Miért?
- Nem szeretném, hogy csak a gyerek miatt vegyen el.
- Én nem hiszem, hogy csak ezért akarná. Leah, bevésett téged. Az életénél is jobban szeret. Szerintem ez épp elég ok a házasságra – magyarázta a lány. – Persze, biztos a baba is rátesz egy lapáttal, de nem ez az egyetlen indok.
- És ha elhamarkodott ez az egész? Ha nem fogunk tudni együtt élni?

Renesmee elmosolyodott.
- A lenyomata vagy, a tökéletesség számára. Szeretitek egymást és közös gyermeketek lesz. Szerinted elhamarkodott lépés lenne a házasság? Hogy a testvéreitek, a törzs és az égiek előtt is kimutatjátok a szerelmeteket?
- Nem, nem az – mosolygott elérzékenyülve Leah. – Köszönöm, Nessie.
- Ugyan már! Néha az embernek csak ki kell beszélnie a problémáit, és máris megtalálja a megoldást. De ugye nem utasítottad el Embryt nagyon durván?
- Nem, csak egy kis gondolkodási időt kértem. Ő persze adott is – sóhajtotta.
- Ahogy egy bevésődött farkasnak illik – a lány észrevette, hogy Leah-nak gúnyosan elhúzódik a szája sarka. – Jobb, ha hozzászoksz, mert életetek végéig lesni fogja a kívánságaidat, és valóra is váltja őket.

- Azért elég… rémisztő ez az egész. Még ki se mondod, ami a fejedben jár, de ő már teljesíti. Borzalmas.
- Szerintem nem annyira vészes, csak meg kell tanulni kezelni. Néha kifejezetten élvezetes, hogy szavak nélkül is tudja, mit akarsz – mosolygott pajkosan Nessie. – Nálatok ráadásul még erősebb lehet a dolog, mert már a bevésődés előtt is éreztetek valamit egymás iránt – gondolkozott el.
- Ebben lehet valami – tűnődött el ő is, míg a következő pillanatban meg nem szakította őket egy sistergő hang a tűzhely felől.

- Oh, a csudába! – ugrott oda Renesmee villámgyorsan. – Az ebéd.
Lejjebb vette a lángot a fazék alatt, mire a sistergés végre csillapodott, majd leemelte a fedőt, néhányszor megkavargatta a sárga, illatos lét, és alaposan tanulmányozta.
- Jó, ehető lesz még – helyezte vissza rá a tetőt.
- Mi finomat csinálsz? – kérdezte Leah. – Az illata isteni.
- Ahm, csak egy kis zöldségleves – válaszolta a lány. – Nincs kedved maradni ebédre? Készítek még hozzá rántott sajtot, meg párolt zöldséget. Esetleg valami salátát is.
- Szívesen, ma még úgyse ettem. De elég lesz ennyi kaja hármunknak?
- Kettőnknek igen. Jake nem tudom, mikor esik haza. Majd akkor összeütök neki valamit frissen. Ráadásul Emilyékhez ment, biztos lesz nála is harapnivaló.
- Tényleg, találkoztam vele futólag. Mi dolga ott? – kérdezte kíváncsian a magas nő.
- Sam valami fontosról szeretne beszélni vele. A falkával kapcsolatban – felelte Renesmee, miközben előszedte a hűtőből az ebédhez még szükséges ételeket. – Többet én sem tudok – tette még hozzá, majd bekapott egy darab paradicsomot.

Leah elgondolkodva figyelte.
- Nessie, mióta eszel te ilyeneket?
- Oh, a terhesség érdekes reakciókat vált ki a testemből. Például folyamatosan zöldségeket, meg gyümölcsöket kívánok meg, amikre azelőtt rá se bírtam nézni. De valószínűleg a babának szüksége van rá, úgyhogy nekem is – simított végig a még lapos hasán. – Kíváncsi vagyok, hogy mikor fogok rákapni a csokira.



Eközben a két alfa megtalálta a kedvenc helyét a tengerparton, és leültek egy kiszáradt uszadékfára.
- Elmondod végre, hogy mi ez a halaszthatatlan dolog? – kérdezte Jacob, egy halvány gúnnyal a hangjában.
- Abbahagyom a farkasságot – jelentette ki Sam egyszerűen, nyugodtan. – Szeretnék Emilyvel megöregedni.

Jake tökéletesen értette a döntését és az ehhez vezető okokat, de nehéz volt elfogadnia.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?
- Igen. Szeretném, ha a hajam megőszülne, és miután láttuk az unokáinkat is felnőni, csendben elaludnánk egymás mellett – válaszolta mosolyogva. – Mi sem leszünk már fiatalabbak. Emily ideje napról napra fogy, és nem szeretnék sokáig nélküle élni.

Szavait pár percnyi néma csend követte.
- Szeretném, ha te vennéd át a falkát. Ha te lennél a vezetőjük.
- Ez nem jó ötlet, Sam – rázta a fejét a férfi. – Elvenném a lehetőséget mindenki elől. Úgy tervezem, hogy örökké Nessie mellett maradok, és így megfosztanám a következő generációkat a vezetővé válástól.
A másik alfa bólintott.
- Biztos, hogy nem akarod?
- Teljesen – válaszolta Jacob komolyan.
- Akkor majd meglátjuk, hogy az Univerzum kit talál a legalkalmasabbnak. Van egy-két tippem, de a sors útjai kifürkészhetetlenek.

Jake nem válaszolt erre semmit, de neki is megvoltak a saját jelöltjei.
- Szerinted mennyi idő kell, hogy az új alfa színre lépjen? – kérdezett inkább rá az őt leginkább foglalkoztató dologra.
- Nem hiszem, hogy sokáig maradna a falka vezető nélkül. Valószínűleg csak az erős elhatározás kell felőlem, és meglesz az új főnök. Holnap be is avatom a többieket – tervezte el Sam. – Most viszont menjünk enni! Farkaséhes vagyok már – mosolyodott el.



Három nappal később Seth rontott be hozzájuk izgatottan.
- Jake! Jake! – kiáltott érte. – Itthon vagy?
A férfi kíváncsian nézett ki a konyhapult mögül.
- Seth, mi történt?
- Alfa lettem! – ragyogott az arca az örömtől. – Én lettem az új alfa!

Jake mosolyogva nézett rá, aztán hozzálépett, és megveregette a vállát.
- Gratulálok! De ugye tudod, hogy ez hatalmas felelősséggel jár?
- Igen, persze – bólintott oda sem figyelve.

Nessie is kilépett a hálószoba ajtaján, álmosan dörzsölgetve szemeit.
- Mi a zsivaj oka? – kérdezte morogva.
- Felébresztettünk, drágám? – lépett hozzá Jake aggodalmasan. – Ne haragudj!
- Semmi baj, már úgyis ideje volt felkelnem – mosolygott rájuk. – Szóval mi történt?
- Én lettem az új alfa – ismételte el a lánynak is a hírt.
- Ez nagyszerű! – ölelte át melegen Renesmee. – Nagyon jó vezető lesz belőled, érzem!



--*-*--



A következő pár hét észrevétlen gyorsasággal szállt el, míg egy nap Nessie valami nagyon furcsára lett figyelmes… egy apró kis moccanásra a hasánál.
Ahogy jobban odafigyelt a testére, már erőteljesebben érezte a baba rúgását. Izgatottan várta az újabb és újabb ütést belülről, és úgy tűnt, hogy a kicsi épp nagyon éber és aktív kedvében van.

Hangosan, feszült izgalommal kiáltott ki a konyhában ténykedő férjének.
- Jake! Jake, gyere gyorsan!
A férfi beszaladt hozzá, és mikor látta, hogy a lány a hasát fogja, félelem öntötte el az elméjét.
- Valami baj van? Mi történt?
- Nyugi, nincs semmi – mosolygott rá kedvesen. – Add a kezed!

Jacob hatalmas, forró tenyerét odaszorította a dudorodó hasához, és várta, hogy mikor mozdul meg újra a csöppség.
A következő rúgás még erőteljesebb volt, mint az előzőek, mintha a baba is azt akarná, hogy Jake érezhesse őt.
A férfi felnézett felesége örömtől ragyogó szemébe.
- Érezted?

Jacob csak bólintani tudott a meghatottságtól. Aztán letérdelt Nessie mellé, és egy lágy csókot adott a köldöke alatt növekvő dudorra. A lány belsőjét megrohamozták a kis repdeső pillangók, amiket csak Jake tudott előhívni, és amik most, mióta terhes, sokkal intenzívebben jelen voltak, mint eddig bármikor.

Lehajolt a férfihoz, hogy elérje a száját, majd szenvedélyesen megcsókolta. Türelmetlenül és azonnal akarta őt – sejtette, hogy ehhez a felbolydult hormonjainak is köze van –, úgyhogy miközben az ajkait falta, megpróbálta mindkettejüket levetkőztetni.
Ám ekkor a férje elvált tőle. A szemében parázsló, ragyogó tűz égett, de volt mögötte valami más is, amit Renesmee képtelen volt a mostani éhes, fékezhetetlen állapotában beazonosítani.
- Nessie, szerintem… ezt most nem kéne – mondta neki akadozó hangon.
- Oh, dehogynem – forgatta meg a lány a szemét, és már húzta volna újra magához, de Jacob gyengéden visszatartotta.
- És ha ártunk vele a picinek? – kérdezte aggodalmasan.

Renesmee fáradtan felsóhajtott.
- Ezerszer megbeszéltük már, hogy ez nem baj neki. Nem is érez belőle semmit, se fizikálisan, de érzelmileg. Maximum annyit, hogy a mami nagyon boldog és elégedett – magyarázta türelmetlenül.
- De most már mozog. Mi van, ha…?
- Nincs semmi „ha” – vágott a szavába. – Carlisle is megmondta, hogy nyugodtan élhetünk házaséletet, legfeljebb a vége felé kissé kreatívabbnak kell lennünk, mert már nem fogunk elférni a hasamtól. Nem okozhatunk ezzel semmi bajt.

Nessie már hajolt volna hozzá megint, de a férfi felpattant mellőle, és hátrált egy lépést. A lány is felállt a székből, és összevont szemöldökkel, dühtől szikrázó pillantással nézett rá.
Vett pár mély lélegzetet, hogy lenyugtassa magát, mielőtt beszélni kezdett.
- Szeretném, hogyha abbahagynád ezt a hisztizést, és eleget tennél végre a hitvesi kötelezettségeidnek. Mostani állapotomban jobban kívánlak, mint eddig bármikor, pedig ez az érzés régen sem volt olyan könnyen kezelhető. Vágyom rád – nézett mélyen az elsötétülő szemekbe. – Azt akarom, hogy a nap minden órájában szeretkezz velem, amíg csak ki nem dőlünk a fáradtságtól. Magamban akarlak érezni állandóan – olyan közel lépett a férjéhez, hogy a kezével végigsimíthasson a rézbőrű, forró mellkason. – Azt szeretném, ha egy testté, egy lélekké olvadnánk. Szóval légy szíves, tegyél a kedvemre önszántadból, vagy kénytelen leszek durvább eszközökhöz folyamodni! – villant meg a szeme.

Jacob féloldalasan elmosolyodott, amitől Nessie gyomrában újraéledt a remegés.
- Milyen durvább eszközökre gondoltál? – kérdezte incselkedve, miközben a derekánál fogva még közelebb húzta magához.
- Hát, vannak ötleteim. Végigfutott már a fejemen, hogy kikötözlek az ágyhoz, és soha többet nem oldozlak el. Mintha a személyes rabszolgám lennél – duruzsolta a nyakába.
- Már régóta a rabod vagyok.

Lágyan csókolta meg a hívogató ajkakat, de Renesmee-nek ennyi nem volt elég. Gyorsan áthevítette a testüket, és hamarosan már meztelenül álltak egymással szemben.
A férfi telt, édes ajkai lejjebb vándoroltak, a nyaka hófehér, virágillatú bőrét kóstolgatták, majd a duzzadó, vágytól remegő keblére csúsztak.
Jake egy hangyányit eltávolodott tőle, és a felsőtestét fürkészte éhes szemekkel.
- Napról napra kívánatosabb leszel. Áldott állapotban még sokkal gyönyörűbb vagy, úgyhogy azt hiszem, mostantól gyakrabban foglak teherbe ejteni.

Finomat, lágyan érintette meg a dús halmokat.
- Jake, nem kell úgy bánnod velem, mint egy porcelánbabával. Nem fogok összetörni – nézett elsötétülő pillantással férje szemébe.
- Csak nem szeretném, ha bármi bajod esne – súgta féltőn.
- Én nem vagyok Bella. Minden egészen más most, és máshogy is fog végződni – próbálta eloszlatni a férfi titkolt félelmeit. – Bízz bennem! Érzem, hogy minden rendben lesz.

Renesmee visszahúzta magához Jacobot, és rátapasztotta a száját az övére. Hosszan, mélyen csókolták egymást, míg csak a férfiből el nem tűntek a kétségek.
Aztán a lány ajkai felfedezőútra indultak, hogy még jobban felhevítsék az amúgy is forró testet. A nyelve vékony, tüzes csíkot hagyott a gyönyörű, rozsdaszínű bőrön, a kezei bebarangoltak minden izmot, minden kiálló kis csontot.
Jake egy darabig sóhajtozva tűrte az édesen gyötrő kényeztetést, de mikor felesége a legérzékenyebb területén kezdte volna csókolgatni, nem bírta tovább. Egyetlen határozott mozdulattal maga alá fordította, és elmerült a testében.

Nessie torkát hangos, elégedett nyögés hagyta el. A férfi igyekezett úgy mozdulni, hogy ne nyomja a növekvő pocakját, de egy idő után Renesmee megunta az óvatos próbálkozást, és eltolta magától.
Elfektette Jake-et az ágyon, hogy most ő kerüljön felülre, és pár pillanattal később ismét magába fogadta. Gyorsan és hevesen mozgott, szinte hajszolta a kéjt.
A nyögéseik hangja mennyei szimfóniává olvadt össze, ahogy közeledett a beteljesülés.

Jacob figyelte Nessie kipirult arcát, az élvezettől elhomályosult tekintetét, ami az övébe vésődött, az elnyílt, sóhajtozó ajkait, ahogy kiszökik rajtuk a vágy párája. A szíve egyre vadabbul pumpálta vérét, a lelke végtelen elégedettséggel telt meg, hogy magáénak tudhatja ezt az égi tüneményt.
Aztán érezte, hogy a lány pulzálva lüktet körülötte, és ettől benne is milliónyi darabra robbant az összes gondolat, majd a végtelen, sötétlő űr magába húzta.



--*-*--



A következő ultrahangos vizsgálaton Carlisle feltűnően sokáig nézegette a babáról kivetülő fekete-fehér képet.
Nessie aggodalmas pillantást váltott a férjével, aki ezért rá is kérdezett a dologra.
- Doki, van valami probléma?
- Nem, probléma nincs, csak… – mondta, miközben még mindig a monitort tanulmányozta figyelmesen – Sokkal nagyobb már, mint amekkorának a korához képest lennie kellene. Biztos, hogy akkor fogant, amikor gondoljátok?
- Igen, más alkalom nem jöhet szóba.
- Kíváncsi lennék, hogy a farkas-babák időre születnek-e? – gondolkozott el a férfi. – Tudtok erről valamit?

Jake csak felhúzott vállakkal jelezte, hogy ő ilyen dolgokkal eddig sosem foglalkozott.
- Felhívom Emilyt, ő biztos jobban értesült ebben.
Renesmee előkapta a telefonját, és tárcsázta a nő számát. Pár csengés után beleszólt a lágy női hang.
- Szia, Nessie! Mondd!
- Lenne egy fontos kérdésem. A farkasok gyerekei kivárják a negyven hetet, vagy előbb születnek meg?
- A lányaim mind siettek egy hetet, de ez egy sima terhesség esetén is normális. A fiúk viszont türelmetlenebbek. Körülbelül három héttel korábban szoktak érkezni. És már akkor is elég szép nagyok. Miért, történt valami, Nessie? – kérdezte aggodalmasan.
- Nem, nincs semmi baj. Azt hiszem. Majd még hívlak, Emily, és akkor mindent elmesélek.

A lány kinyomta a telefont, és nagyapja felé fordult.
- Lehet, hogy ez az oka.
- Nem, annál előrébb van a fejlődésben – ingatta a fejét a férfi. – Ettől függetlenül tényleg nincs baj. Talán a te szervezeted miatt nő gyorsabban. De szépen, egyenletesen fejlődik, nem lesz itt semmi probléma. Kicsit kevesebb ideig élvezheted a terhét.

Renesmee bólintott, aztán még valami az eszébe ötlött.
- Carlisle, nem láttad esetleg, hogy fiú vagy lány?
- Sajnos nem, azt hasi ultrahanggal tudnám megmondani, de ugye rajtad nem működik.
Jake megsimogatta felesége kicsit csalódott arcát.
- Így majd meglepetés lesz – suttogta a fülébe.
Nessie végre elmosolyodott, majd gyorsan magára vette a ruháit.

Lesétáltak a nappaliba, ahol kivételesen most csak Alice és Rosalie tartózkodott. Elmélyülten vitatkoztak valamiről, de mindezt olyan halkan és gyorsan tették, hogy Nessie először egyetlen szót sem értett belőle.
Aztán ahogy az asztalon fekvő számítógépre pillantott, rájött, hogy babaruhákról folyik az eszmecsere.

Közelebbről is meg akarta nézni a képen az egyelőre színtelen ruhácskát, de Alice lecsukta előtte a laptop tetejét.
- Ne kíváncsiskodj! – mosolygott rá a lányra. – Még nincs kész a teljes kollekció.
- Egy egész kollekciót terveztek a kicsinek? – kérdezte Jacob döbbenten.
- Nem csak egyet – válaszolt Rose. – Minden évszakra gondoltunk. Feltéve, ha nem fejlődik majd olyan gyorsan, mint Nessie. És persze gondunk van a színnel, mert nem tudjuk a nemét.
- Nem érzel esetleg valamit ezzel kapcsolatban? – nézett rá reménykedve Alice.
- Nem tudom – húzta el Renesmee a száját. – Most úgy gondolom, hogy lány lesz. De tegnap meg fiúnak éreztem. Szóval fogalmam sincs.
- Hát, ezzel nem sokra megyünk – sóhajtott a szőke vámpírnő.

Ekkor nyílt a bejárati ajtó, amin Bella és Edward lépett be. A nő rögtön odasietett lányához és megölelte.
- Minden rendben ment? – kérdezte, miközben fejével az emelet felé intett, jelezve, mire is gondol pontosan.
- Igen, a baba egy kicsit gyorsabban nő, de Carlisle szerint ez miattam van, és normális.
- Akkor mikor…?
Bella nem tudta befejezni a kérdését, mert a férje türelmetlenül a szavába vágott.
- Hallgassatok egy kicsit! – intette csendre a társaságot. – És próbáljátok meg a gondolataitokat is kordában tartani!

Mind kíváncsian várták, hogy mit akar a férfi ezzel. Nessie közben végigsimított a hasán, mire Edward hirtelen odakapta a pillantását.
- Hallom a gondolatait – mosolyodott el.
Renesmee izgatottan kezdte faggatni apját.
- Milyen? Miket gondol?
- Még elég halk. Nagyon egyszerűek a gondolatai, de annál tisztábbak; főleg csak érzések kavalkádja – magyarázta Edward. – Amit az előbb csináltál, az nagyon tetszett neki. Boldog volt tőle.
Nessie erre még párszor átsimított a pocakján.

Alice felkapta a fejét, ahogy egy fontos ötlet az eszébe jutott.
- Edward, esetleg… – a többit már csak gondolatban közölte vele.
A férfi elmosolyodott, és bólintott egyet, majd az arcára kiült a koncentráció. Pár pillanat múlva az alacsony, rövid hajú nő sikkantott egyet, és a nyakába ugrott.
- Köszönöm!
- De próbáld meg titokban tartani! – kérte tőle.
- Igyekezni fogok.

Renesmee gyanakodva figyelte a párbeszédüket, aztán rájött, hogy mit próbálnak olyan nagyon eltitkolni előle.
- Te tudod, hogy fiú vagy lány! – kiáltotta döbbenten. – Mondd el!
Edward csak vigyorgott rá, és nemlegesen rázta a fejét.
- Majd megtudod, ha megszületik.
A lány dühösen fújta ki a levegőt a tüdejéből.
- De így képtelen vagyok előre tervezni.
Az apja csak újra megrázta a fejét.
- A ruhákat Alice-ék intézik, a szobát Esme fogja kifesteni, mi meg anyáddal megvesszük majd a bútorokat. Neked semmi ilyennel nem kell bajlódni – próbálta csitítani a lánya hőzöngését. – Nektek csak annyi a dolgotok, hogy válasszatok fiú és lány nevet is.
- Nem fogom tudni kihúzni belőled, ugye? – kérdezte Renesmee csüggedten.
- Nem – válaszolt Edward határozottan, csintalan fénnyel a szemében.



--*-*--



A hetek múlásával a baba, és ezzel együtt Nessie hasa is egyre nagyobb lett. A lány elég könnyen viselte áldott terhét.
Egyik este épp a kényelmes fotelben ült, felpolcolt lábakkal, mikor Jake egy kis tállal a kezében belépett a szobába. Renesmee beleszimatolt a levegőbe, és elégedetten felsóhajtott.
- Kitaláltad a gondolataimat. Épp valami gyümölcsre vágytam – nyúlt az édesen illatozó edényért. – Mit kapok?
- Dinnye és barack. Jó lesz? – kérdezte a férfi mosolyogva.
- Tökéletes.

Nessie türelmetlenül vetette rá magát a lédús, ínycsiklandozó csemegére. Először csak piros húsú dinnye került a kezébe, de nemsokára felbukkant a fehér, hívogató illatú nektarin is.
A gyümölcs telt, buja íze az egész testét átjárta, furcsa, vágyakozó érzést keltve benne. Olyan volt, mintha a legmélyebb, legforróbb szerelembe kóstolna bele. A következő pár falattal csak még tovább fokozódott ez a szinte már fájó belső égés.

Amint lenyelte az utolsó édes kis kockát, felugrott, és a férfi ölébe ült, aki a másik fotelban foglalt helyet.
Vadul, szenvedélyesen csókolta; nem tudott tovább ellenállni a teste követelőző szavának. És nem is akart.

Jake meglepődve, döbbenten csókolt vissza. Érezte a lány ajkain, nyelvén a barack zamatos ízét.
Közben Nessie észrevétlen gyorsasággal megszabadult a saját ruhájától, és már a férjét kezdte volna vetkőztetni, de a forró kezek megakasztották a mozdulatot.
- Biztos, hogy ez jó ötlet?

A lány frusztráltan sóhajtott, és vágytól égő tekintetét Jacobéba fúrta.
- Biztos, hogy jó ötlet velem ellenkezned most? – kérdezte türelmetlen hangon.
Lángoló ölét a férfi ágyékához feszítette, miközben újra az ajkaihoz hajolt.
- Van még pár heted hátra. Nem szeretném, ha idő előtt beindulna a szülés.
Renesmee megforgatta a szemét Jake aggódó szavaira.
- Carlisle azt mondta, hogy akár az utolsó napig együtt lehetünk, csak figyelni kell rá, hogy ne jusson belém… semmi – a férje dacos tekintetét látva újra felsóhajtott. – Kérlek, Jake, ne szórakozz velem! Hadd ne fussam le a szokásos köröket feleslegesen, mikor te is tudod, hogy úgyis én nyerek a végén – nézett mélyen a szemébe. – Mindennél jobban kívánlak. Ha tehetném, valami varázslattal eggyé olvasztanám a testünket, hogy mindig érezhesselek magamban. Kérlek, ne kínozz tovább! – könyörgött neki.

Jake egy pillanatra elnézett az arcáról, aztán megadóan megrázta a fejét, és felé hajolt. Olyan tüzesen csókolták egymást, hogy félő volt, a világ tényleg felolvad körülöttük.
Jacob felkapta az ölében ülő lányt, és bevitte a hálószobába. Finoman letette az ágyra, aztán gyorsan ledobálta magáról a ruháit. Meglassulva közelített felé, amitől Nessie-nek dupla sebességre váltott a szíve.

A férfi látta a szemében lobogó, parázsló vágyat, mégsem sietett; centiméterenként hajolt hozzá közelebb, míg a lány nem bírta tovább, és éhes vadként vetette rá magát az ajkaira. De Jake megint visszafogta, és végtelen szelídséggel csókolta.
Aztán lassan továbbsiklott a nyakára, majd a kebleire.

Renesmee megelégelte a kínzó kényeztetést, és türelmetlenül ellökte magától, majd fölé telepedett, és most ő kezdte végigcsókolni a forró, barna bőrét.
Mikor elért a legnemesebb testrészéhez, csak egy lágy csókot tudott lehelni rá, mert Jacob feltérdeltette és mögé helyezkedett.
Óvatosan hatolt bele, miközben kereste a legjobb szöget, ahogy mindkettejüknek a legtökéletesebb gyönyört szerezheti.

Lassan, megszelídülve mozgott benne. Néha odahajolt a lány tarkójához, hogy megcsókolja, vagy épp beleharapjon, amit ő erőteljesebb nyögésekkel jutalmazott.
Jacob érezte, hogy Nessie nemsokára elmerül a beteljesülés vérvörös ködében, ezért gyorsabban, mélyebben adta a lökéseket. Ahogy felesége elérte a gyönyör legvégső fokát, pár pillanatig megpihent benne, majd újra megkezdte az észvesztő, kínzóan lassú mozgást.

Renesmee ismét elindult a kéj ösvényén, és most már a férfi sem bírta visszatartani a benne növekvő teljességet.
Nessie hátrahajolt, hogy megcsókolja férje reszkető ajkait. Forró, még mindig buja gyümölcsízű nyelveik vad táncba kezdtek. Aztán az alakváltó férfi elvált tőle, hogy ismét fokozhassa a tempót.

A nyögéseik párája betöltötte az egész szobát, fülledt légkört varázsolva a kis helyiségbe.
- Jake… Jake… – lihegte a lány, ismét hátrafordulva. – Mindjárt… Még!
A férfi teljesítette kérését, és még gyorsabban mozgott benne, habár tudta, hogy így ő is nemsokára bevégzi.
Nessie hangosan sikoltott, ahogy újra elérte a szenvedély mindent elsöprő, sötétbe taszító ereje.
Jacob érezte a férfiassága körül lüktető ritmusos összehúzódást, és szinte eszét vesztette tőle. De szerencsére az utolsó pillanatban még kapcsolt, és kihúzódott a forró ölből.

A lány érzékelte, ahogy férje tüzes magja a hátára lövell, és a gravitációnak megadva magát egyre lejjebb csorog, ezzel újra feltüzelve őt.
A hasától nehézkesen felállt az ágyról, és elindult a fürdő irányába. Az ajtóból visszanézett az elterülő férfira.
- Lemosom a hátam – mondta mosolyogva. – Addig szedd össze magad, mert még nem végeztem veled! – nézett rá pajkos fénnyel a szemében.



--*-*--



Pár hét múlva Nessie-t valami furcsa, ismeretlen fájdalom ébresztette az éjszaka közepén. Az alhasából indult ki, és kisugárzott az egész testére. Felnyögött a kellemetlen érzéstől, de többet nem tudott tenni; a görcs lebénította mindenét.
Mikor végre elmúlt a kín, óvatosan felült, és ébresztgetni kezdte férjét. Jacob álmosan fordult felé.
- Szívem, hagyj aludni! Nem bírok újra szeretkezni veled, amíg ki nem pihentem magam.
- Jake, most nem ezért keltettelek. Azt hiszem, valami baj van a picivel.

Erre rögtön kipattantak a férfi szemei.
- Mi történt?
- Szörnyen fáj a hasam. Vagyis… most elmúlt. De elég félelmetes volt.
- Máris viszlek Carlisle-hoz!

Jake kiugrott az ágyból, kisegítette Nessie-t, és elindult vele a bejárati ajtóhoz. A lány megtorpant a küszöbön.
- Mi a baj? Megint fáj?
- Nem, nem – rázta meg a fejét. – Csak neked előbb fel kéne öltöznöd. Bár szerintem Rosalie kifejezetten díjazná a látványt – nézett végig a férfi meztelen testén.
- Oh, igaz.

Gyorsan visszarohant a szobába, felkapta a nadrágját, és máris újra a lány mellett termett. Közben Renesmee-t újra kínozni kezdte a görcsös fájdalom. Belemarkolt az ajtófélfába; körmei alatt a fa recsegve adta meg magát. Jake megragadta a másik kezét, és támogatóan vonta a mellkasára.
Aztán a kín olyan hirtelen elmúlt, ahogy jött.
- Siessünk! – suttogta a férfinak félelemmel teli szemmel.

Jacob felkapta az ölébe, és rohanni kezdett vele át az erdőn. Míg elértek a Cullen-házhoz, még egy görcs feszítette meg a lány testét.
A férfi berontott az ajtón, és rögtön a doktort hívta. Carlisle nyugodtan kezdte vizsgálni Renesmee-t, aki még mindig Jake karjában feküdt.
- Mennyi időnként jönnek a fájások?
- A mik? – kérdezett vissza Nessie értetlenül.
- A fájások. Megindult a szülés – magyarázta türelmesen. – Miért, ti mire gondoltatok?
- Hát… hogy valami baj van…
- Baj nincs – mosolyodott el. – Csak ez a kisember szeretne végre személyesen is megismerni titeket. Hozd fel a vizsgálóba!

Jake, még mindig a karjában, felvitte feleségét, és lefektette a kényelmes, párnázott ágyra, bár nem nagyon akaródzott neki elengedni.
Carlisle tüzetesebben is megvizsgálta Renesmee-t.
- Nos, ez el fog még tartani egy ideig. Nagyon az elején vagyunk. Magatokra hagylak titeket kicsit, szóljatok, ha beálltak a fájások!
- Ha mit csináltak? – kérdezte Jake feszülten.
- Ha már mérhetően rendszeres időközönként jönnek. Ezek még csak jóslófájások.

Nessie és Jake egyedül maradt a hófehér szobában.
A férfi egy darabig téblábolt mellette, nem tudva, hogy hogyan segíthetne a felesége kínjain. Aztán a vajúdó lány maga mellé hívta az ágyra, és erős mellkasára hajtotta a fejét.
Egy idő után a görcsös fájdalom megtalálta a saját ritmusát. A szenvedés nélküli időszakok megnyúltak, s közben észrevétlenül késő reggel lett.

Csendes, békés összekapaszkodásukat halk kopogás zavarta meg. Rosalie lépett be az ajtón, kezében egy bőségesen megpakolt tálcával.
- Gondoltam, biztos megéheztetek már – tette le az ételt a fémasztalra.
- Nem hiszem, hogy képes lennék most enni – nyögte Nessie szenvedve.
- Pedig nem ártana. Kell majd az energia későbbre, amikor már a célegyenesben vagytok – magyarázta neki a szőke nő, majd kisétált.

Jake az ágyra húzta a tálcát, és a lány felé nyújtott egy falat villára szúrt rántottát. Renesmee megadóan sóhajtott, és engedelmesen megette a neki kínált ételt.
Mikor végeztek a kései reggelivel, a férfi szótlanul visszaült mögé, és fogta a kezét a fájdalmas pillanatokban.

Kora délelőtt lett, és még mindig nem sok változás volt észlelhető, azon kívül, hogy a fájások sűrűsödtek. Carlisle rendszeres időközönként rájuk nézett, hogy minden rendben van-e.
- Nem haladunk – sóhajtotta a doktor, miközben a homlokát ráncolta. – Álljatok fel, és sétálgassatok kicsit! Az lehet, hogy segíteni fog; talán begyorsítja kicsit a dolgokat.
Jacob felsegítette a remegő lábú nőt, és megkezdték céltalannak tűnő köreiket a szobában.
- Mikor lesz már vége? – nézett fájdalommal teli tekintettel a férfi szemébe.
- Nem tudom. De ne aggódj, egyszer vége kell, hogy legyen.

A következő lépésnél Nessie érezte, hogy langyos nedvesség önti el a lábát.
- Carlisle, elfolyt a magzatvíz! – kiáltott ki érte Jake.
A férfi besietett hozzájuk, és lefektette a lányt, hogy újra megvizsgálja.
- Nagyszerű! Elkezdtél tágulni végre. Mászkáljatok még! Úgy tűnik, az beválik.
- Nem hiszem, hogy sokáig bírom már – suttogta Renesmee. – Egyre jobban fáj.
- Ez normális, de kérlek, tarts ki még! Mindjárt végzünk, nincs már sok hátra.

A fájások között egyre kevesebb idő telt el, és ezzel arányosan a lány egyre jobban szenvedett.
Egy idő után Nessie lábai felmondták a szolgálatot, és ha Jacob nem kapja el, akkor koppanva találkozott volna a kemény parkettával. A férfi visszaemelte az ágyra.

A következő pillanatban Renesmee a kíntól gyötörve sikított fel. A hangra berontott a doktor a szobába, és a lányhoz sietett.
A csokoládébarna szemek riadtan próbáltak fókuszálni a férfire, de a fájdalomtól csak nehezen sikerült neki.
- Carlisle! Csinálj valamit! – üvöltötte. – Meg fogok halni!
- Nyugodj meg! – válaszolt neki halkan, miközben jéghideg kezét az izzadságtól nedves homlokára simította. – Nem lesz semmi baj! De ha mégis, a többiek készenlétben várnak odakint.

Az újabb görcsös fájás váratlan hirtelenséggel csapott le rá. Ez az érzés ismeretlen volt eddig számára, így könnyedén leterítette a lábáról.
Elhomályosult tekintete most Jacobra villant. A férfi tehetetlenül nézte kínjait. Bármit megadott volna, hogy megszüntesse felesége órák óta tartó szenvedését, de képtelen volt rá.

A megnyugvás rövid percében levegő után kapkodva szólt hozzá.
- Jake… ha fiú lesz… kérlek, nevezzétek el Edward Jacobnak! Ha lány… – a következő fájdalomhullám elemi erővel öntötte le.
Másabb volt, mint az eddigiek, sokkal élesebb, mélyebbről érkező. A doktor hallotta a sikolyából, hogy az utolsó fázisba értek.
- Nessie, figyelj rám! – próbálta túlkiabálni a lányt. – Ez már tolófájás volt. A következőre kezdj el nyomni, ahogy csak bírsz! Megértetted?

Renesmee céltudatosan bólintott, miközben megindultak a könnyei, és keveredtek az arcán végigcsorgó izzadtsággal.
- Jacob, te ülj mögé, és támaszd meg a hátát.
A férfi odatérdelt, és ujjait a lány remegő kezébe fűzte.
- Itt vagyok – suttogta a fülébe. – Légy erős, mindjárt találkozhatunk vele!

Az újabb fájás megérkeztekor Nessie fogát összeszorítva tette, amit kellett. Jake érezte, hogy a csontjai megroppannak felesége szorítása alatt, de nem foglalkozott vele.
- Már látom a fejét – mondta a doktor biztatóan. – Nyomj!
Renesmee üvöltve teljesített a kérést.

Pár másodperccel később meghallotta az erőteljes, hangos sírást. Kimerülten hanyatlott vissza a forró mellkasra, miközben elöntötte a megkönnyebbülés.
Carlisle a belépő Bella kezébe adta a takaróba bugyolált, véres csomagot, és visszafordult a lányhoz.
- Meg egy nyomás, és kész vagyunk. A méhlepénynek is ki kell jönnie.
Nessie eleget tett a felszólításnak, de közben már csak a pici, ráncos arcocskára bírt koncentrálni.

A vámpír nő óvatosan fektette karjába a csöppnyi gyermeket.
- Kisfiú. Gyönyörű és egészséges – tájékoztatta szinte suttogva őket.
- E.J. – kezdte mosolyogva –, isten hozott köztünk! – simított végig a puha bőrén.
Ő, ahogy megérezte az anyai érintést, felnyitotta sötétbarna, szinte fekete szemeit. Renesmee lélegzete elállt a csodás pillantástól. A könnyei újra eleredtek, de ezeket a boldogság szülte.

Aztán az angyali gyermek követelőző sírásba kezdett. Az újdonsült anyuka aggodalmasan pillantott fel Carlisle-ra.
- Úgy tűnik, éhes. Nem csoda, hosszú útja volt – mosolygott rájuk. – Próbáld meg megetetni!
- Nem tudom, hogyan…
- Csak helyezd a melledre. Ő ösztönösen tudni fogja, mit kell tennie.
- És ha nincs…?
- Ez egyedül akkor derül ki, ha megpróbálod.

Renesmee bólintott, lejjebb húzta magán a hálóinget és elhelyezte kisfiát. A csöppnyi, rózsaszín ajkak azonnal rátapadtak a táplálékforrásra, és mohón szívni kezdte.
Jacob megbűvölten figyelte a jelenetet. Még nem tudta felfogni, hogy apa lett, hogy a felesége tényleg a kettejük tökéletes gyermekét tartja a karjai között. Hogy sikerült végigcsinálniuk az egészet, és ráadásul mind egészségesek. Az érzelmei túlcsordultak, amitől a sós cseppek némán folytak le boldogságtól ragyogó arcán.

E.J. pár perc után pihentető, mély álomba zuhant.
Renesmee holtfáradtnak érezte magát, de még sokáig képtelen volt elszakadni az édesen alvó gyermek látványától.
Egy idő után már minden vámpír bent nyüzsgött a szobában, de a nő nem volt hajlandó kiadni a kezéből a szunyókáló újszülöttet.
Végül Jake-nél betelt a pohár.
- Na jó, most már én is szeretném megfogni. Neked pedig nem ártana aludni – emelte ki a karjai közül.
- Előbb szeretnék hazamenni! – kérte kimerültségtől akadozó hangon. – Ugye lehet, Carlisle?
A doktor beleegyezően bólintott, majd feleségére nézett.
- Megszáradt már a festés?
- Igen, de még ráfér egy szellőztetés. Holnapra használható lesz.
- Miről beszéltek? – kérdezte Nessie, bár a külvilág egyre nehezebben jutott el a tudatáig.
- Esme kidekorálta a gyerekszobát.
- Edward szerencsére elárulta, hogy milyen színűnek kell lennie – mosolyodott el a nő.

- Apa, honnan tudtad? – kérdezett rá Renesmee, amire már régóta kíváncsi volt.
- Jacob hangját hallottam a pocakodból. Ez eléggé egyértelművé tette a nemét.
- Na jó, elég a bájcsevelyből! – szólt közbe morcosan az indián férfi. – Lehet, hogy nektek nincs szükségetek alvásra, de Nessie-nek igen. És úgy látom, itt nem lesz hajlandó rá. Szóval ha minden oké, akkor hazaviszem őket.

A doktor újra bólintott. Miután alaposan bebugyolálták E.J.-t, Renesmee újra a karjába vette, aztán Jacob felkapta őket, és elindultak az otthonuk felé.
A férfi nem rohant, de így is hamar hazaértek. A hálóban letette feleségét az ágyba, majd átsietett a gyerekszobába a kék, baldachinos bölcsőért.
Belefektette a még mindig alvó kisbabát, aztán Nessie-hez lépett.
- Bocsáss meg, de még mindig nem alhatsz – mondta neki mosolyogva. – Ezt muszáj látnod.

A lány kérdőn nézett rá, de ő válasz helyett csak újra az ölébe vette, és átvitte a másik helyiségbe.
Nessie lélegzete elakadt a látványtól: a falon egy szívbemarkoló jelenet tárult eléjük. Egy buja, zöld erdő elevenedett meg a szobában – a legapróbb részletekig kidolgozva –, melynek közepén hatalmas, vörös bundás farkas állt, oldalán egy fiatal lánnyal. Köréjük különböző állatkák voltak festve, melyek tökéletesen illeszkedtek a szinte mesebeli tájba.
Az egész szobát betöltötte a csodálatos kép.
Renesmee szeme itta a látványt, de sejtette, hogy még sokszor kell megvizsgálnia a festett erdőt, hogy minden kis apróságot felfedezzen rajta.

Jake szótlanul vitte vissza a hálóba, és miután lefektette az ágyra, lágy csókot lehelt a szemhéjaira és a szájára.
- Köszönöm ezt a kincset, amivel megajándékoztál. Most viszont aludj végre.
A szelíd parancsnak eleget téve Nessie pillanatokkal később már az álmok birodalmában járt, de még ott sem tudott elszakadni újdonsült családjától.



--*-*--



A halvány, bágyadt napsugarak melegen cirógatták végig az arcát, amitől halványan ragyogott a bőre. Nem akart még kiszakadni a gyönyörű vízióból, pedig az agya mélyén tudta, hogy a valóság sokkal szebb lesz. És, nem mellékesen, elevenebb.

A füléhez halk, mély duruzsolás jutott el. Először nem tudta kivenni a szavakat, de aztán ahogy a tudata kiélesedett, rájött, hogy a férje hangját hallja, ahogy E.J.-hez beszél.
- Egy kicsit légy még türelmes, hagyd a mamit pihenni! Nagyon kifárasztottad ám – szidta meg játékosan, mosolyogva.
- Ébren vagyok – morogta nekik álmosan. – Gyertek ide! – ült fel óvatosan az ágyban.

A férfi mellételepedett, és vigyázva a kezébe adta a most már türelmetlenkedő gyermeket. Renesmee sietve helyezte a mellére a követelőző csöppséget.
Jacob újra és újra elámult az eddig ismeretlen érzésektől, amik most hatalmába kerítették. Végtelen szeretet öntötte el, amely egyre csak növekedett, ahogy tovább nézte békés, idilli kis családját.






_@/"