Megjött a vadiúj, friss, ropogós fejezet. Ez is félmaratoni lett, remélem, örültök neki.
Szeretnék kérni minden nem túlzottan lusta olvasót, hogy egy-két mondatot, akármit hagyjon nekem, hogy tudjam, érdemes-e folytatnom, mert az előző fejezet igencsak gyatra kritikaszáma kicsit (nagyon) elbizonytalanított, hogy egyáltalán olvassa-e valaki, amit írok, és van-e értelme írnom... És mellesleg ihlet-manó is jóllakik a véleménytől, és olyankor van kedve dolgozni.
Amúgy a következő fejezet első 2 mondata készen van már :) Pöppet lassan haladok vele, de úgy tervezem, hogy a hétvégén megírom a szakdogámat és akkor jövő hét közbe fogok tudni rendesen írni. Sajna a fejezet a fejemben is átírás alatt áll, mert nem tetszik az eredeti tervem, úgyhogy még az is nehezít. Mellesleg az már A komoly esemény leírása lesz, és nagyon szépre akarom megcsinálni :)
Nah, a szavak szaporák, de jön már a fejezet. Jó olvasást hozzá!
Tizedik fejezet – Nász, és ami ezzel jár
Nessie fáradt sóhajjal rogyott le a kanapéra. Az elmúlt két hét őrülete kimerítette. Alice gőzerővel vetette bele magát a teendők végtelen sorába, hogy a legtökéletesebb esküvőt szervezze meg nekik, csak sajnos a kikötése miatt, hogy mindenről tudni akar ő is, a nő folyamatosan a kérdéseivel és az ötleteivel bombázta. Milyen legyen a virág, vagy a székek mintája a ceremónián… már zsongott a feje az egésztől.
De legalább a ruhája gyönyörű lesz. Ma küldték el nekik a terveik alapján elkészített, nem épp hagyományos öltözetet.
Pár perc nyugalom után fekete hajú nénikéje újból rátalált.
- Nessie, üzenetünk jött az Amazonoktól. Gratulációjukat küldik, de sajnos ők sem tudnak jönni. Nem mernek kockáztatni.
A meghívott vámpírok felé egyetlen feltétel volt: mivel emberek is lesznek az esküvőn, csak akkor jöjjenek, ha szavatolni tudják, hogy bírnak magukkal, és nem harapnak meg senkit. Eddig kevesen merték vállalni a kockázatot.
- Oh, ez kár. Akkor úgy néz ki, hogy Tanyaék jönnek csak a vámpírok közül?
- Igen, de még nem kaptunk mindenkitől választ. Ha Zafrináékhoz elért a hír, akkor a félvéreknek is tudnia kell már nemsokára. Talán Nahuel el fog jönni. Amióta ismer minket, ő is vegetáriánus; bírnia kell már az emberi jelenlétet. Ne félj, leszünk így is elegen! – nyugtatta mosolyogva a fancsali arcot vágó lányt.
Renesmee szerette volna, ha az a kevés lény, akit a barátjának nevezett, mind ott lett volna a nagy napon. De volt egy fontosabb csoport a barátnál: a család. Akik semmiképp sem hiányozhattak. Köztük Charlie és persze Billy is. Szóval a „barátoknak” kellett alkalmazkodniuk.
- Jó lenne, ha megint átnéznénk a vendéglistát, hogy akkor mennyi ennivaló legyen!?
Egy újabb, az esküvővel kapcsolatos kérdés. Nessie-t már roppantul bosszantotta a nagynénje folytonos szervezkedése.
- Alice, ezt már ezerszer átbeszéltük. Jön az egész falka, plusz a lenyomatok. Emilyre számolhatsz többet, kettő helyett eszik most. Ezenkívül Charlie, Billy és Sue. Mi olyan komplikált ezen? – nézett rá frusztráltan. – Nahuel az egyetlen kérdéses még, de nem hiszem, hogy az ő etetését ne tudnánk megoldani, még ha az utolsó pillanatban érkezik is.
- És Leah biztos jön?
- Persze, hogy jön; ezt is letisztáztuk már! Csak azért nem utazott még el, hogy itt lehessen az esküvőn.
- Oké, felfogtam. Csak szörnyen idegesít, hogy semmit nem látok előre a nagy nappal kapcsolatban. Ti ketten mindent kitakartok! Mi van, ha túl sok lesz a kaja?
- Nem hinném, hogy két falkányi farkas mellett felléphet ilyen probléma – válaszolta a vörös hajú lány gúnyosan.
- Akkor, ha túl kevés lesz, és tele leszünk éhes félemberekkel?
- Alice, csináljatok jó sokat, és úgy biztos nem lesz baj. Különben is, még a menü sincs kész, így nagyon nehéz mennyiségeket mondani – Nessie próbált nyugodt maradni.
- Ez a másik: mit szeretnek a farkasok? Jó lesz valami különleges, vagy inkább a házias ízeket kedvelik? – sorolta a nő a kérdéseit. – Esetleg elkészíthetnénk mindenki kedvencét, de ehhez tudni kéne, hogy ki mit szeret?! Pontos ismeretek nélkül nagyon nehéz ezt összehozni!
Renesmee-nél itt szakadt el a cérna.
- Na jó, én most lelépek!
A fekete hajú vámpír meghökkenve nézett rá.
- Nem hagyhatsz itt!
- Átmegyek Emilyhez, és kifaggatom, mert így nem jutunk előbbre.
Nem várta meg a nő válaszát, hanem kisietett a házból, és futásnak eredt. Szeretett így közlekedni La Push-ba. Ilyenkor általában elfogta egy meleg érzés… hogy a farkasa karjaiban lehet nemsokára.
Bár most nem hozzá indult, mégis jó volt a tudat, hogy a férfi közelében lesz.
Útközben, már a határon túl néha megállt, és odadörgölőzött egy-egy fához, hogy rajta hagyja az illatát. Talán valamelyik farkas megérzi, és értesíti Jacobot.
Ebben a két hétben elég sokat találkoztak, amikor Alice épp nem foglalta le, de a férfi mindig társaságba vitte ilyenkor, mintha nem akarna kettesben lenni vele. Sejtette, hogy e mögött a félelem állhat, hogy majd megint letámadja. Persze ez nem volt teljesen alaptalan; Nessie számtalanszor próbálta jobb belátásra bírni, hogy az a pár hét az esküvőig már nem számít, hisz úgyis összeházasodnak. De Jake hajthatatlan maradt.
Hamar odaért Samékhez, ahol Emily épp békésen süttette magát a verandán. A sebhelyes arcú nő kedvesen rámosolygott.
- Szia, Nessie! Hát te mi járatban nálunk?
- Szia, Em! Igazából szeretném a segítségedet kérni… több dologban is.
- Gyere be! Egy tea mellett megbeszélünk mindent.
A kinti időhöz képest pár fokkal hűvösebb házban Emily percek alatt előkészített mindent a teázáshoz. Nessie csodálkozva figyelte, hogy a jócskán megnövekedett pocakja ellenére is ugyanolyan fürgén mozog, mint régen.
Ahogy mindennel kész lett, leült vele szembe az asztalhoz.
- Szóval, miről lenne szó? – kérdezte a nő, immár teljes figyelmét neki szentelve.
- Az esküvővel kapcsolatban van pár gond…
- Meggondoltad magad? – kérdezte Emily rémülten.
- Nem, egyáltalán nem. Nem erről van szó – mosolygott Nessie. – Alice szeretné már összeállítani a vacsora menüjét, de nem tudja, hogy számoljon, meg hogy mit ennétek szívesen és hasonlók. Kikészít már a folytonos kérdéseivel – sóhajtotta fáradtan. – Kicsit nehéz bírni vele mostanság.
- Van egy ötletem – nézett rá a nő együtt érzőn. – Add meg neki a számom, és mi majd mindent összeegyeztetünk telefonon.
- Oh, köszönöm, Em! Akkora terhet veszel le a vállamról. El sem tudod hinni, milyen idegesítő tud lenni az állandó szervezkedéssel. De ha nem néznék rá, elszaladna vele a ló. Nem szeretnék túl nagy felhajtást.
- Nem tesz semmit. Időm úgyis annyi van, mint a tenger. Sam nem hagyja, hogy bármit is csináljak, nehogy „megerőltessem magam”. Borzalmas ez a féltés, amit művel, úgyhogy kicsit jó lesz kiszabadulni az unalomból. És mi lenne még?
Nessie kérdő pillantását látva folytatta.
- Azt mondtad, több dologban is segítségre van szükséged.
- Oh, igen, persze. A másik nagyobb falat. Azon gondolkoztam, hogy most, hogy saját, közös életünk lesz Jake-kel, bizonyos házon belüli teendőim is lesznek… mint a főzés – húzta el a száját. – Sose próbáltam még.
Emily nevetve nézett rá.
- Ezt úgy mondtad, mintha valami nagyon perverz dologról lenne szó. Igazából főzni elég egyszerű, csak érzék kell hozzá.
- És ha nincs olyanom? – kérdezte kételkedve.
- Majd meglátjuk. Mikor akarsz kezdeni?
- Mondjuk most… ha ráérsz. Minél előbb túl lennék az elsőn.
- Rendben, lássunk neki.
Emily felállt a félig megivott teája mellől, és a konyhapulthoz lépett. Renesmee félénken követte.
- Egyébként is könnyű főzni rájuk. Nem válogatósak, csak a mennyiség legyen elég – nevetett a nő. – Mit szeretnél először készíteni?
- Hümm, talán valami egyszerűt, hogy ne menjen el rögtön a kedvem az egésztől.
- Jó – Emily egy pillanatra elgondolkodott. – Mondd csak Nessie, te mindenféle ételt meg tudsz enni?
- Elméletben igen, de elég finnyás vagyok. Főleg húst és más állati eredetű dolgot szoktam enni: tojást, tejet, sajtot, ilyeneket. A zöldségek és a gyümölcsök nem igazán vonzanak, pedig meg tudnám emészteni. Még a csokit sem szeretem.
- Huh, ez furcsa. Van, aki nem szereti az édességet? – viccelt vele. – Akkor szerintem most csináljunk olyan ételeket, amiket te is szeretsz. Mit szólnál egy tojásrántottához?
- Kezdésnek nem hangzik rosszul.
--*-*--
Két és fél óra konyhai sürgés-forgás után abbahagyták a „tanulást”, de csak mert nem tudtak már hova tenni több ételt. Az első két elkészült fogást még lelkesen megették, de utána már csak kóstolgatták, hogy valóban finom lett-e, amit Nessie főzött.
Emily fáradtan huppant le a székre, miután megtörölte a kezét.
- Hát, azt kell, mondjam, van érzéked hozzá – mosolygott rá a lányra. – Nem lesz itt semmi baj.
A nő végignézett a felhalmozott finomságokon; főleg sült húsok és tojásos ételek sorakoztak egymás mellett, különféle módon elkészítve.
- Azt hiszem, áthívom ma az egész bandát vacsorára. Talán ennyi elég lesz nekik – mondta elgondolkodva. – Esetleg sütök még pár muffint. Mit szólnál, ha legközelebb sütit készítenénk? A farkasok eléggé édesszájúak.
- Rendben, bár azokat nem fogom ilyen lelkesen kóstolgatni – húzta el a száját. – Mikor legyen a legközelebb?
- Bármikor ráérek. Felőlem már holnap is jöhetsz. Legalább lesz társaságom.
- Oké, szavadon foglak. Köszönöm, hogy segítesz.
Renesmee indulni készült, de eszébe jutott még valami.
- Ha Jacob is átjön este, megtennéd, hogy nem árulod el neki, hogy én főztem. Szeretném, ha ez majd meglepetés lenne számára.
- Persze, majd azt mondom, unatkoztam, és kicsit túllőttem a célon. Előfordult ilyen már máskor is.
- Köszönöm. Akkor holnap jövök.
- Itt várok rád.
Nessie elindult hazafelé, ugyanarra, amerről jött. Útközben újra hagyott pár illatmintát, mert a régieket már eléggé haloványnak érezte.
Úgy tervezte, hogy rögtön a kunyhóhoz megy, de aztán meggondolta magát; Alice biztos nagyon türelmetlen már, és jobb híján a többieket bosszantja.
A házba belépve viszont meglepő nyugalom fogadta. Egyedül a rövid, fekete hajú nő ült a nappaliban, egy nagy köteg papír fölé hajolva.
- Szia, Alice! A többiek?
A nő meglepetten pillantott rá, mintha csak most venné észre, hogy más is van a szobában rajta kívül.
- Végre visszajöttél. A szüleid kóborolnak valahol, Carlisle és Esme dolgozik, a többiek vadászni vannak. Van valami új infó? – hadarta végig egyetlen levegővel.
- Igen. Emily kéri, hogy hívd fel, és akkor mindent elmond, amit szeretnél tudni a vacsorához.
- Oh, nagyszerű – csapta össze a kezét, és már indult is a telefonért.
- Azt hiszem, eléggé unatkozik… talán megkérhetnéd, hogy segítsen másban is.
A nő egy pillanatra a távolba meredt, aztán mosolyogva nézett vissza Nessie-re.
- Jó ötlet. Emily örülni fog, hogy hasznossá teheti magát. Jaj, majd’ elfelejtettem: valaki vár rád a kunyhónál, és beszélni szeretne veled.
- Ki az?
- Meglepetés! Szaladj, és mindjárt meglátod.
Renesmee mosolyogva rohant ki a házból, át a folyón és az erdőn. Sose volt lassú, most pedig kifejezetten sietett, mégis hosszúnak érezte az időt, amíg átért a kis kőházhoz.
Remélte, hogy Jacob vár rá, de mikor megérkezett, sehogy sem érezte az ismert fás pézsmaillatát. Helyette egy édeskésebb illat csapta meg az orrát, ami hasonló volt a sajátjához. Hirtelen érte a felismerés.
- Nahuel! – kiáltotta bele az erdő halk nyugalmába. – Te vagy az?
A halványbarna bőrű férfi mosolyogva lépett ki a ház takarásából.
- Én vagyok, Nessie.
A lány egy pillanat alatt odaszaladt hozzá, és melegen megölelte.
- De jó látni téged. Mit keresel itt?
Nahuel elhúzódott tőle.
- Hallottam a nagy eseményről, és jöttem gratulálni – húzta el a száját.
- Ez nem tűnt túl lelkesnek.
- Nem is vagyok az… – vallotta be a férfi halkan.
- Valami baj van, Nahuel? – kérdezte a lány, de ő csak konokul hallgatott. – Valójában miért tettél meg ilyen hosszú utat? Nem azért, hogy gratulálj, ugye?
- Az igazat akarod hallani?
- Csakis!
- Éppenséggel tényleg az esküvő miatt jöttem… pontosabban miattad. Magamnak akarlak! – nézett a szemébe lángoló tekintettel.
Nessie fáradtan felsóhajtott.
- Azt hittem, az őserdőben megértettél engem. Jake és köztem különleges kapocs van, ami széttéphetetlen. De ha nem lenne az, akkor sem akarnám elszakítani soha.
- Velem sokkal jobban járnál. Sokkal inkább összeillünk, mint vele valaha is fogsz. Miattam nem kéne semmit feladnod…
- Nem adok fel semmit Jake miatt. Amit ő akar, azt akarom én is, és fordítva. Mi ketten tökéletes egységet alkotunk, egymásnak lettünk teremtve.
Nahuel tagadóan rázta a fejét.
- Nagyon fiatal vagy, Nessie. Alig láttál még valamit a világból… honnan tudhatnád, hogy mással nem lenne-e jobb, tökéletesebb, ha sose próbáltad?! – kérdezte követelőzve.
- Nem is akarom mással…
- Csak egyetlen esélyt adj nekem! – nézett rá furcsa fénnyel a szemében, miközben olyan közel lépett a lányhoz, hogy a karjait köré fonhatta.
- Nahuel, ne…
A tiltakozását elnyomta az ajkára tapadó puha száj. A férfi egyik keze erősen fogta a tarkóját, hogy ne szabadulhasson, míg a másikkal a hátát tartva próbálta még közelebb szorítani a testéhez. Közben a kutató ajkak megkísérelték szétfeszíteni a lány száját, hogy elmélyíthesse a csókot, de Nessie nem engedett. A lány el akarta lökni magától, de nem bizonyult elég erősnek; Nahuel kőkemény karjai satuba fogták.
Aztán egy pillanattal később érezte, hogy a férfi teste mégis eltávolodik tőle, csak épp nem önszántából.
Mikor körülnézett, és meglátta Jacob remegő testét, elfogta a félelem. Nem akarta egyikük halálát sem, még így se, hogy Nahuel megsértette a szabad akaratát, és semmibe vette a kérését.
Pár gyors lépéssel a vőlegénye előtt termett, és csillapítóan a karjára tette a kezét.
- Jake, próbálj megnyugodni, kérlek! Ez nem az, aminek látszik…
- De, pontosan tudom, mi volt ez. Már hallak titeket egy ideje. Ez a kis féreg…
- Na, mi az, csak nem féltékeny a korcs?! – húzta őt tovább Nahuel.
- Állj félre, Nessie! Nem akarom, hogy bajod essen!
A lány hevesen rázta a fejét.
- Nem hagyom, hogy megöljétek egymást!
- Igaza van. Nem kéne a semmi miatt meghalnod! – hergelte újra a félvámpír.
Jacob érezte, hogy bárhogy próbálkozik, nem tudja tovább kordában tartani a farkas-énjét. Villámgyorsan ellépett Renesmee elől, nehogy megsebesítse átváltozás közben.
Óriási, vörös farkasként először csak figyelmeztetően rámorgott a férfire.
- Látod, ez így már sokkal félelmetesebb – vicsorgott rá Nahuel.
- Ne hergeld tovább! – állt most elé Nessie. – Nem akarom, hogy meggondolatlanságot csináljatok.
- Épp te készülsz azt tenni. Mi csak megharcolunk a nőért, akit akarunk, ahogy az őseink is tették.
A farkas egyre hangosabban morgott, de nem mert támadni, amíg Nessie a tűzvonalban volt.
- Senki sem fog harcolni értem! – kiáltotta dühösen a férfi arcába.
- Majd meglátjuk… Ne haragudj ezért! – nézett a szemébe, és Renesmee már tudta, hogy valami őrültségre készül.
Nahuel egy gyors mozdulattal a két vállánál fogva elhajította, amitől legalább 50 métert zuhant hátra.
Repülését egy fa állította meg, ami a találkozás következtében döngve szakadt ki a helyéről. Nessie csak tátogni tudott a megdöbbenéstől, aztán egy másodperc alatt feleszmélt, mikor meghallotta a két vadul morgó férfit.
Amilyen gyorsan csak tudott, visszafutott a házhoz, remélve, hogy nem késik el.
A legrémesebb látvány fogadta, amit valaha is elképzelt. Nahuel folyamatosan támadta a farkast, de Jake az utolsó pillanatban mindig eltáncolt előle, így a félvámpír nem talált fogást rajta, és nem tudott beleharapni. Látszott Jacob megfeszült testén, hogy szívesebben támadna, de nem teszi, mert felismerte a másik szándékát. Nahuel csak annyi időre akart a közelébe férkőzni, hogy a mérgét a szervezetébe juttathassa. Így inkább a védekezést választotta, hogy a másik ne tudja véghezvinni a tervét. Közben a szeme sarkából látta, hogy a lány visszaért.
Renesmee kereste a lehetőséget, hogy megfékezze őket, de a két harcoló rá se hederített a küzdelem hevében. Mikor Nahuel épp csak egy centiméterrel vétette el a harapást, úgy döntött, nem tétovázhat tovább. Közéjük ugrott, aztán behunyt szemmel várta, hogy mi történik.
Az idő mintha megfagyott volna körülöttük, ahogy a férfiak az utolsó pillanatban megállították mozdulataikat. A kép kifeszült pár szívdobbanásnyi ideig. A hatalmas farkas állkapcsa csak éppen hogy nem záródott össze a lány bal vállán. Nessie tágra nyitotta a szemét, úgy nézett a félelemtől reszkető, barna szempárba, miközben érezte Nahuel éles, erős körmeit a hátába vésődni.
Mindketten lassan, óvatosan távolodtak el a lánytól; Jake épp csak annyira, amennyi szükséges volt, hogy összezárhassa a száját, de a másik férfi igyekezett minél messzebb kerülni tőlük. Nessie hallotta távolodó léptei zaját.
- Nahuel, várj! – kérte halkan, továbbra is farkasán tartva a tekintetét. – Ne menj el így, kérlek!
- Nincs itt keresnivalóm.
A férfi folytatta volna a hátrálást, de Renesmee hirtelen felé fordult. Nedves, fájdalmas pillantása a lelke legmélyéig hatolt.
- Szeretném ezt az egészet megbeszélni veled!
Nahuel szó nélkül a mögötte álló vörös bundás állatra nézett, majd vissza rá. A lány ennyiből is értette a kérését.
- Jake, magunkra hagynál minket?
A farkas nemtetszően morgott az ötletre, így Nessie visszafordult hozzá.
- Nem lesz semmi baj, ígérem!
Jacob a fejével a nadrágja foszlányai felé intett, ami nem messze tőlük hevert. A mogyoróbarna szemekben felismerés csillant.
- Nem tudsz visszaváltozni – inkább kijelentés volt, mint kérdés, de Jake bólintva erősítette meg. – És így nem tudsz ellenkezni sem velem – mosolygott a hatalmas állatra. – Kérlek, menj most haza! Szeretném ezt négyszemközt lerendezni Nahuellel.
A farkas ismét nemlegesen mordult fel.
- Hagyd, hogy lezárjuk a dolgot, kérlek! – fogta könyörgőre Renesmee, miközben karjait átfonta a bozontos nyakon. – Tudod, hogy úgysem tudsz ellentmondani nekem – súgta a fülébe.
Jake finoman hozzádörgölte a fejét a lányhoz, aztán befutott az erdőbe. Nem akarta kimutatni a másik férfi előtt, hogy mennyire nem meri vele hagyni a lányt, de megpróbálta tiszteletben tartani Nessie döntését. Ő viszont így is érezte a férfi féltését és aggódását. A lelkük már örökre össze volt kapcsolva.
Renesmee összeszorította a szemét, mikor meghallotta az erdő csendjét megtörő fájdalmas vonyítást. De nem hagyta, hogy a könnyei kibuggyanjanak. Amikor újra kinyitotta, már nyugodt volt a tekintete.
- Gyere be, Nahuel! – intett a ház felé.
- Jobb szeretnék kint maradni.
- Ahogy akarod.
- Nessie, miért őt választod? – tört ki hirtelen a kérdés a férfiből.
- Ha tudnék, sem akarnék mást, csakis őt.
- De hát a lehetőség megvan…
- Nem, nincs. Nekünk csak a másik van.
Nahuel értetlenül nézett rá.
- Van a farkasoknál egy érdekes jelenség. Pedig meséltem már neked róla… Ez örökre összeköti az életeteket, miközben minden más, hasonló köteléket eltép.
- Már emlékszem. Veletek is ez történt, ugye? De hát ez szörnyű lehet: kiszolgáltatva lenni egy ősi varázsnak.
- Egyáltalán nem az. Ez a legcsodásabb, legbiztosabb, legtisztább érzés a világon. Tudni, hogy az idők végezetéig boldogok lesztek, mert egymásnak vagytok teremtve. Semmi sem állhat közétek, nincsenek gondok, problémák, csak a szerelem – tartott egy pillanatnyi szünetet, hogy lenyugtassa magát. – Azt hittem, Dél-Amerikában elég világos voltam, és nem ébresztettem hiú reményeket benned.
- Az voltál. Csak én nem akartam megérteni, és elfogadni a dolgot. Sajnálom, ha galibát okoztam. Most már végre látom, hogy mi ez az egész, és el tudlak engedni.
- De azért ugye eljössz az esküvőre?
- Nessie, komolyan azt hiszed, hogy végig tudom nézni, ahogy egy másik férfihoz kötöd az életed az örökkévalóságig?! – kérdezte gúnyosan.
- Igazad van, sajnálom. Nem gondoltam, hogy ennyire komolyak az érzéseid…
- Hagyd csak, majd kiheverlek! Lesz rá elég időm – egy pillanatig elmerengve nézte Nessie vonásait, mintha még jobban az emlékezetébe akarná vésni. – Légy boldog vele, Renesmee!
- Ne aggódj, meglesz! – mosolygott rá.
Nahuel tétovázott még egy kicsit; nem tudta eldönteni, hogy lenne a legjobb. Végül mégis megölelte röviden a lányt, aztán berohant az erdőbe.
Ő még nézte a férfi hűlt helyét egy darabig, és próbálta lenyugtatni háborgó lelkét. Nem csak Nahuel miatt aggódott. A farkasa mostanra talán már otthon ül, és valószínűleg rémesen ideges. Ahogy rá gondolt, már tudta is, mit fog tenni.
Villámgyorsan átrohant a fehér verandás házhoz, remélve, hogy már ott találja a szüleit. Bár a beleegyezésük nélkül is megteszi, amit most meg kell. Mikor belépett az ajtón, rögtön megérezte az illatukat.
- Apa, anya, át kell ugranom Jacobhoz. És ott maradnék éjszakára is – közölte velük.
- És mégis miért? – nézett rá meglepetten Bella.
- Nem veszem be a semmiről sem tudunk nézést. Jake-nek szüksége van most rám, és nekem is rá.
- Mondtam, hogy még mindig ramaty a színészi képességed – jegyezte meg sötéten Edward. – A lányunk simán átlát rajtad.
- Jól van na. De csak mert túl jól ismer minket.
- Akkor mehetek? – kérdezte frusztráltan Renesmee. Már nagyon indult volna.
- Úgysem tudjuk megtiltani, nem? – nézett rá az apja, mire ő egyetértően bólintott.
Ebben a pillanatban Alice viharzott be a szobába.
- Sajnálom, Nessie, nem láttam, hogy mire készül. Máskülönben nem engedtelek volna oda.
- Ugyan már, Alice…
- Figyelmeztetnem kellett volna téged!
- Nem történt semmi komoly, mindenki jól van. Többé-kevésbé. Te pedig vak vagy velünk kapcsolatban, szóval nehezen lehetne a te hibád – mosolygott rá megnyugtatóan. – Viszont tényleg indulnék már.
- Menj csak, vigasztalgasd a kisfarkasod.
- Apa, gonosz vagy!
Még hallotta Edward csengő kacaját, ahogy kirohant a házból át az erdőn, egészen La Push-ig.
--*-*--
Jacob dühösen és az idegességtől még mindig remegve vágta be maga mögött a bejárati ajtót. A testében folyamatosan vibrált a feszültség. Gyorsan magára kapta a végszükség esetére az ajtó mellé készített nadrágot.
Billy kigördült a szobájából a zajra. Látta, ahogy Jake próbálja féken tartani az indulatait.
- Fiam, mi történt?
- Az a félvér… hogy gondolta, hogy idejön, és… megpróbálja lebeszélni…
- Nyugodj meg, mert ebből így semmit nem értek.
A magas férfi vett pár mély levegőt, mielőtt megpróbálta értelmesen elmagyarázni a dolgot.
- Nahuel, a dél-amerikai félvámpír rájött, hogy szerelmes az én lenyomatomba, és magának akarja őt.
Kezdett csillapodni a düh benne.
- Harcoltunk egy kicsit, de Nessie közénk ugrott, és majdnem megharaptam – az utolsó szavakat már csak suttogta. – A szobámban leszek.
Nagy léptekkel elviharzott az apja mellett, és ismét becsapta az ajtót. Billy nem is szólt már semmit, csak a fejét csóválta.
Jacob az ágyára dőlve próbálta feldolgozni a történteket. Teljességgel megbízott Nessie-ben, mégis bosszantotta, hogy a lány ilyen egyszerűen hazaküldte. Miért nem hallhatta, ahogy elküldi azt a ficsúrt?! Legközelebb erősebb lesz, és nem hagyja, hogy a kötelék irányítsa – fogadta meg magában. És azt se, hogy Renesmee újra kihasználja, hogy bármit megtenne neki. Le kell szoktatnia erről.
Aztán újra látta azt a szörnyű, fájdalmas képet, ahogy más csókolja az ő menyasszonyát. Soha nem akart ilyet látni, és most, hogy már érezte ezt a gyomorszorító érzést, bánta, hogy valaha is ilyen módon gonoszkodott Edwarddal.
A feltámadó enyhe bűntudata tovább súlyosbodott, amikor eszébe villant, hogy majdnem beleharapott a lányba. Nessie sebezhetetlen volt, de a farkasok a vérszívók ellen lettek teremtve, így ő képes lett volna sérülést okozni neki. Sejtette, hogy a lány úgyis közbeavatkozik, ha harcra kerül sor, de nem tudott nem reagálni Nahuel provokációjára.
Soha többé nem akart még csak ilyen majdnem-helyzetet sem – vigyáznia kell, hogy megmaradjon a hidegvére, ha Renesmee a közelében van.
A gondolatai további sodródását egy halk kopogás szakította meg. Figyelmesen hallgatta, ahogy a kerekesszék a bejárathoz gördül, majd kinyílik az ajtó.
Még mielőtt megszólalt volna a váratlan látogató, már tudta az illatából, hogy ki érkezett. A szíve örvendezett, és félt is egyben.
- Szia, Nessie! Örülök, hogy eljöttél – hallotta Billy hangját az előtérből.
- Szia! Miért ne jöttem volna? – kérdezte meglepetten. – Jake mellett a helyem.
- Akkor ápolgasd egy kicsit!
Jacob szinte látta maga előtt apja mosolygós, mindentudó arcát.
Pár pillanat múlva már az ő ajtaján kopogott a lány. Gyorsan felpattant az ágyról, és kinyitotta neki.
- Szia!
- Szia!
- Miért kopogtál?
- Nem akartam rád törni…
- Bármikor rám törhetsz!
Nessie elmosolyodott, és belépett Jake mellett a szobába. A férfi csak óvatosan mert ránézni. Várta a reakcióját, de semmi nem történt. A némaságot végül ő törte meg.
- Szeretnék bocsánatot kérni a történtek miatt! Majdnem megsebesítettelek…
- Jake, ez egyáltalán nem a te hibád! Te csak védted a tulajdonod.
- Hé, hé, te nem vagy a tulajdonom!
- A tiéd vagyok testestül-lelkestül, szóval végül is de.
- Mindegy, akkor is kis híján kárt tettem benned. Nem lett volna szabad hagynom, hogy felbosszantson – sóhajtotta bűntudatosan.
- Ez leginkább Nahuel hibája volt… tudod, ő csak nem hitte el, hogy ez ennyire komoly, és elengedte a füle mellett az összes olyan szavamat, amit nem akart meghallani.
- Ez azért van, mert megbolondítod a férfiakat – most, hogy Nessie feloldotta egy kicsit a lelkén ülő önvádat, kezdett visszatérni a megszokott jókedve.
-Téged is?
- Engem legfőképp.
- Amúgy mit kerestél épp akkor nálunk?
- Téged. Az erdőben mindenhol éreztem az illatod, és ez megőrjített. Látni akartalak!
- Pont ez volt vele a célom.
- Direkt csináltad? – kérdezte döbbenten.
- Aham.
Renesmee hozzálépett, és szorosan a mellkasához bújt. Jacob beleszagolt a lány napfény illatú hajába, és hagyta, hogy a melegség átjárja a szívét, mint mikor az ébredő sugarak cirógatják.
- Azt ugye tudod, hogy ha a feleségem leszel, nem hagyom, hogy ellentmondj nekem! Mindenben engedelmeskedned kell majd, ahogy egy jó asszonynak illik.
Nessie kihallotta a hangján, hogy csak civódik vele.
- Tényleg?! Hát, majd igyekszem nem elfelejteni, hogy minden óhajod teljesítenem kell – búgta, miközben még közelebb bújt a férfihoz, és hozzá dörgölőzött.
- Azt jól teszed!
Jake lehajolt hozzá, hogy forrón megcsókolja. Hagyták áttüzesedni az ajkaikat, mielőtt a nyelvük is találkozott volna. Renesmee vadul húzta az ágy felé, és a férfi nem tiltakozott. A puha matracon fekve még sokáig kóstolgatták egymás száját, majd Jacob zihálva elszakadt tőle.
- Meddig maradsz?
- Holnap hajnalig.
- Tessék?
- Na jó, kicsit tovább. Nem lépek le az első madárcsicsergéskor.
- De hát… Edward…
- Elengedtek. Apa tudja, hogy most szükségünk van egymásra… fizikailag – magyarázta a lány.
- Tehát itt töltöd az éjszakát?
- Úgy terveztem.
- Jól fogsz viselkedni? – kémlelte az arcát a férfi.
- Próbálkozok majd…
Jake bosszús sóhajából sejtette, hogy nem elégedett a válaszával.
- Inkább nem ígérnék semmit. Akkor nem lesz rossz érzésem, ha megszegem.
- Nessie, egyetlenem, két hét van még az esküvőig, azt bírd már ki valahogy!
- Pont ez az: két hét már igazán nem számít. Miért ne hozhatnánk előbbre a nászéjszakát?
Jacob hitetlenkedve rázta meg a fejét.
- Mert akkor nem nászéjszakának hívnák.
- Ajh, de makacs vagy!
A férfi bólintott egyetértése jeléül.
- Úgy érzem magam veled, mint egy bezsongott kisgyerek, akit beengedtek a cukorkaboltba, de nem nyúlhat semmihez, csak néznie szabad a sok finomságot – panaszolta Renesmee.
- De hisz kaptál már egy kis kóstolót.
- Csak még éhesebb lettem tőle.
- Hát, akkor ennyi. Nincs több kóstolgatás, ha szenvedést okozok neked vele – mondta Jake félig komolyan.
Nessie rájött, hogy mekkora butaságot csinált, mert az ő meggyőzésnek szánt mondatát a férfi simán ellene fordította.
- Nem… nem így gondoltam – hebegte zavartan. – Az éhezőt inkább jól meg kéne etetni.
- Két hét, azt már bírd ki, kérlek!
A lány elgyötörten nézett rá. Jacob megragadta a csuklóját, és lágyan megsimogatta a fonott karkötő feletti bőrt.
- Tudod, hogy pontosan mit szimbolizál ez az egyszerű kis ékszer?
- Az összetartozásunkat, nem?
- Nem teljesen. Azt inkább az esküvői gyűrűnk fogja majd mutatni a nagyvilágnak. Ez eredetileg egy ígéret gyűrű – magyarázta neki. – A legszorosabb értelemben. Ez segít folyamatosan emlékeznem rá, hogy tisztának kell, hagyjalak.
- Oh, sose gondoltam, hogy ez egy „olyan” ékszer…
- De, az. Ezért örültem titokban, mikor nem akartad levenni az eljegyzéskor. Maradt fizikai emlékeztetője az ígéretemnek.
- És az esküvőnk után mégis le kéne vennem? – kérdezte Nessie fancsalin.
- Nem, ha nem akarod. Az új gyűrűnk felold majd minden más fogadalmat.
- Rendben, akkor marad.
Jacob végigsimított az arcán, majd a nyakán áthaladva a tarkójánál a hajába túrt.
- Jó kislány leszel?
- Mindent megteszek az ügy érdekében – mosolygott rá.
- Ennyi elég nekem. És most mit csináljunk?
- Hát eléggé hosszú volt ez a nap. Holnap pedig jelenésem van Emilynél.
- Mi dolgod van nála? – kérdezte kíváncsian a férfi.
- Esküvői előkészületek – füllentette. – Sok munka van egy ilyen nagy eseménnyel.
- Oké. Mit szólnál, ha sétálnánk egyet a parton, aztán korán ágyba bújnánk?
- Csak kettesben? – kérdezte Renesmee gyanakodva.
- Oh, hát észrevetted?
- Hogy nem mersz társaság nélkül lenni velem? Nehéz lett volna nem észrevenni.
- Sajnálom. Helyrehozom a butaságom, ha most csak kettesben leszünk?
- Igen, ez így jól hangzik – bólintott rá Nessie.
_@/"