Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.


A blogon Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos történetét olvashatjátok.

„Nessie eléri a felnőttkort, és beleszeret Jake-be. Hogy hogyan bontakozik ki a szerelmük? Itt megtudhatjátok.”

/Aby/



„A szívedet a kezembe helyezted, és én cserébe a sajátom nyújtom neked.”

/Full Moon/

„Elveszve egymásban nem is érzékelték, hogy a kis gyertyák sorra kialszanak, és már csak a telihold fénye ragyog le rájuk.”

/Full Moon/



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



2010. október 31., vasárnap

Novella - Együtt... örökre...

Sziasztok!


Na, meghoztam a következő novellát. :) Ez már tényleg a Leah - Embry történetecske. :D

A kiragadott pár hét a 16-17. fejezet környékén található, a bevésődésről és a boldog egymásra találásról.

Remélem, hogy tetszeni fog nektek. Véleményeket nagyon szívesen vennék, mert kíváncsi vagyok rá, hogy egyáltalában olvassa-e valaki ezeket a kis kiegészítő novellákat, és érdemes-e megírogatnom őket.



Jó olvasást!





Együtt… örökre…





A magas, rézbarna bőrű nő a napsütötte part homokjába fúrta lábujjait. Élvezte, ahogy a meleg körülöleli.
Mostanra végre a teste is melegnek érezte a forró napsugarakat, hűvösnek a langyos óceánt. Olyan volt, mint egy normális ember.

- Leah! – Hátrafordult, mikor meghallotta a dörmögő, mély férfihangot a távolból. – Az öcséd keres!
Hosszú, gyors léptekkel a házhoz sietett. A konyhában talált rá Rebeccára, aki a telefont a füléhez tartva, mosolyogva hallgatta a hívót. Ahogy meglátta a nőt, aprót biccentett neki.
- Seth, itt is van a nővéred. Jó volt hallani felőletek – adta át a kagylót.

- Szia, öcsi! Mi a helyzet?
- Leah, nagy gáz van itthon – kezdett bele a férfi. – Jake-ék hazajöttek, mert Nessie teherbe esett…
- Micsoda?! – szakította félbe hangosan, hitetlenkedve a beszámolót.
- Igen, valahogy becsúszott – sóhajtotta Seth.
- Akkor most… mint Bella… – Így, hogy hallgatósága volt, nem tudta, hogyan kérdezzen rá, de remélte, a testvére érti.
- Ha jól számolnak, akkor már több mint két hete terhes, és eddig minden rendben van. Bella ilyenkor már szinte szült; Nessie-nek még a hasa se nő, úgyhogy a doki bizakodó.
- Ennek örülök – sóhajtotta Leah megkönnyebbülten.
- Van más is – figyelmeztette a férfi. – Jake-kel kapcsolatos, úgyhogy próbálj meg halkabban kiakadni majd, légyszi’!
- Oké!
- Szóval… történt egy vámpírtámadás… és Jacob megsérült.

Leah némán levegő után kapott, de igyekezett minden más reakciót elfojtani.
- Hogyan?
- Megharapta a vérszívó. De nincs nagy baj – folytatta gyorsan. – Időben kiszívták belőle a mérget, és így túlélte. Csak… nem akar felébredni.
- Mióta?
- Még csak fél nap telt el a támadás óta, úgyhogy egyelőre nem aggódunk annyira.
- Hazamegyek – jelentette ki a nő hirtelen.
- Ugyan, emiatt nem szükséges…
- De! Már egy ideje gondolkozok rajta, hogy haza kellene mennem. Talán ez most az utolsó jel, hogy otthon lenne már a helyem.
- Nem lesz túl korai…? – kérdezte kétségekkel teli hangon Seth.
- Nem hiszem. Kész vagyok már rá – mondta határozottan.
- Rendben – hagyta rá a férfi. – Mikor jössz?
- Az első géppel, amire tudok helyet foglalni.
- Oké. Szólj majd, és valaki kimegy eléd!
- Jó. És Seth… értesíts, ha bármi változás van! – kérte Leah.
- Természetesen. Légy jó!

A nő lassan visszatette a telefont a helyére, majd csukott szemmel kiengedett egy fáradt sóhajt.
- Mi történt? – faggatta Rebecca, mikor már nem bírt tovább a kíváncsiságával. Leah úgy nézett fel rá, mintha csak most venné észre a jelenlétét.
- Hazamegyek. Nessie terhes – sorolta a saját csapongó gondolataitól kábán.
- Biztos, hogy nem lesz korai? – tette fel a nő ugyanazt a kérdést, amit Seth is.
- Nem hiszem. Épp itt az ideje, hogy szembenézzek a problémákkal, amik elől idemenekültem – válaszolta komolyan. – És Nessie mellett a helyem. Ő is mindig támogatott, mikor szükségem volt rá.
- Hát jó. Foglaljunk neked repülőjegyet!
Szerencsére Rebecca nem kérdezett többet, beletörődött Leah döntésébe.



--*-*--



Két nap múlva Leah már a repülőn ült az otthona felé tartva.
Az utazás előtt még egyszer beszélt Seth-tel az érkezése időpontja és Jake állapota miatt, de a férfi semmi reményteli hírrel nem szolgálhatott; az alfa még mindig az igazak álmát aludta.
Bár a gép 800 kilométer per órás sebességgel hasította a levegőt, ő mégis csigalassúnak érezte. Mintha az idő homokja megfelezett tempóban csordogálna csak.
Mikor a repülő végre landolt Seattle-ben, úgy érezte, mázsás súly szakad le a mellkasáról… hamarosan hazaér.

A váróteremben hamar megtalálta a testvérét, majd melegen megölelték egymást.
- Hiányoztam azért? – kérdezte Seth fülébe suttogva.
- Nagyon. – A férfi, mert immár felnőtt férfi volt, hangja mentes volt bárminemű gúnytól.
- Hogy van Jake? – faggatta tovább, miközben elváltak egymástól és Seth felkapta a csomagját.
- Változatlanul. Még mindig mormotát játszik.
Leah gondterhelten sóhajtott.
- Pedig reméltem, hogy mire ideérek, felébred.

A hosszú hazautat az aggodalomtól némán tették meg, ami csak fokozta a nő amúgy sem túl jó kedvét.
Billy portája elé érve szinte meg se várta, hogy fékezzen a kocsi, rögtön kipattant, és a bejárathoz sietett. Szélvészként rontott be a házba, majd rögtön Nessie nyakába ugrott.
- Hogy vagytok, drágám? – kérdezte együtt érző, izgatott hangon.
- Jól. És most, hogy végre Jake is velünk van, még jobban.

Leah előbb megkereste tekintetével a férfit, és csak azután válaszolt, hogy látta, tényleg jól van.
- Hallom, már megint hősködsz!? – Közben a szeme sarkából észrevette, hogy a falka nagy része ott van. Végignézett rajtuk. – Persze érthető, hogy… – Ahogy Embryhez ért, egy furcsa érzés lett úrrá rajta. Bizsergett a tarkója, a gyomrában különös remegés éledt, a szíve egyenetlen ritmusban pumpálta a vért.

Aztán a vágy, hogy nem csak a pillantását, hanem a forró bőrét, a perzselő ajkait is magán érezhesse, erősebb lett mindennél. Akár az életét is odaadta volna, csak hogy a másik közelében legyen.

Olyan hévvel ugrottak egymáshoz, mint a szarvasbikák, mikor harcra kerül sor, de ők most egymásért küzdöttek.
A világ megszűnt körülöttük, ahogy az ajkuk összekapcsolódott; csak ők ketten léteztek az Univerzum sötét végtelenjében, csak az ő tüzük világított a feketeségben, olyan forrón izzva, mint még soha. A testük összefeszült, de nem lehettek elég közel egymáshoz; nem olvadhattak úgy össze, ahogy a lelkük tette.

Embry meglepetten vette észre, miközben a nő száját falta, hogy a teste sokkal hűvösebb lett, mint régen. Leah érintése lágy borzongást váltott ki a tarkóján.

A tudatukba lassan kezdett csak visszaszivárogni a külvilág.
- … szobára, gerlepár!
Nem igazán volt kedvükre, de végül eltávolodtak a másik ajkától.
Leah szemében hitetlenséggel vegyes reménykedés ült.
- A lenyomatod lettem – lehelte alig hallhatóan.
Embry lágyan elmosolyodott, miközben érezte, hogy eddigi élete kiteljesedik. Végre ő is megérthette, hogy miért ez az egyik legtökéletesebb varázs a farkaslétben.
- Látod, megmondtam, hogy a nagy szellemek találnak rá módot, hogy együtt lehessünk – susogta vissza neki, aztán a következő pillanatban újra ráhajolt a nő langyos szájára.

Ez a csókjuk lágy volt és tiszta szerelemmel teli. Olyan bódító, hogy soha, de soha nem akarták, hogy abbamaradjon.
De megint megpróbálták szétválasztani őket.
- Srácok, ne már! Nem lehetne, hogy ezt máshol rendezzétek le? – hallották Jacob méltatlankodó hangját.
Leah egy ideges sóhaj kíséretében fordult felé, miután elhúzódott Embrytől.
- Jake, jól vagy már?
A férfi értetlenül bólintott.
- Igen, egészségesnek és kipihentnek érzem magam.
- Rendben. Akkor mi most lelépünk. – A nő megragadta párja kezét, és kihúzta maga után a házból.

Még nem értek el az erdő széléig, mikor hallották, hogy Nessie kiabál utánuk.
- Leah! Várj egy percet! – szaladt feléjük. – Nem lenne jobb, ha előbb Carlisle megvizsgálna? – kérdezte, mikor odaért hozzájuk. – Csak a biztonság kedvéért.
A rézbőrű nő elgondolkozott, közben küldött pár vágyakozó pillantást a férfi felé. Aztán Embry vetett véget a vívódásának.
- Menj csak, ellenőrizzen le a doki! Én is nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy minden rendben veled – oszlatta el Leah kétségeit.
- Oké. Hol talállak majd meg? – Közben Renesmee visszaindult a házba, hogy értesítse nagyapját.
- A barlangban, ahol régen találkozgattunk – válaszolta, miközben sokatmondóan elmosolyodott.
A nő is elvigyorodott, majd Nessie után ment.



--*-*--



Nem egészen egy órával később Leah izgatottan lépett be az óceán vájta természetes kis üregbe, ahol a férfi már türelmetlenül várta.
- Nos? – kérdezte érdeklődve, bár tudta, hogy úgyis minden rendben lesz. Érezte.
- Működöm – válaszolta a nő örömteli hangon, miközben leült egy kőre.
Embry a saját ölébe húzta a hideg szikláról.
- Nem szeretném, hogy felfázz. Most már teljesen emberi vagy; gondolom a betegségeket illetően is – magyarázta a másik kérdő pillantására. – És mellesleg így sokkal közelebb vagy hozzám. – Végigsimított Leah selymes, finom arcán, olyan kínzóan lassan, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okozott mindkettejüknek.

Addig feszítették a pillanatot, ameddig csak lehetett, míg végül a vágy soha nem tapasztalt mélységekbe taszította őket.
Az ajkuk forrón összetapadt, miközben Embry ujjai kusza mintát rajzoltak a nő éhes testére.
Leah hamar elérte azt a pontot, mikor a gondolatok megszűnnek, és csak a vörös, szikrázó izzás marad. Egyetlen határozott mozdulattal a földre taszította a férfit, majd a csípőjére ült, és a meztelen, izmos mellkasát kezdte végigcsókolgatni. Azt akarta, hogy ő is érezze azt a tüzet, ami benne porrá égette a valóságot.
Ahogy a nadrágja széléhez ért, megállt egy pillanatra, amit Embry ki is használt. Gyorsan megszabadította a nőt a ruhájától, majd a saját alsóját is ledobta.

Leah újra rácsodálkozott a szikár, izmos test felkavaró látványára; már a múltban is mindig kísértést okozott neki, ha csak látta ilyen meztelen valójában.
Embry visszahúzta az ölébe, és mélyen elmerült a puha nőiességbe.
Egy hosszú percig csak élvezték a már ismerős összhangot, ami most még erősebben működött köztük.
Aztán ahogy megmozdultak, minden maradék, ehhez a világhoz kötő gondolatuk megszűnt, és csak a kettejük teljessége létezett.



--*-*--



Két héttel később Leah tökéletes boldogságát romba dönteni látszott a legmélyebb kétségbeesés. Úgy tűnt, hogy a távol töltött idő mégsem volt elég, és a teste megmakacsolta magát. Nem akart működni.
Két napig bírta a tétlen várakozást, majd úgy döntött, meglátogatja Carlisle-t, hátha a férfi tud valamilyen, bármilyen magyarázattal szolgálni.

Szerencsére a doktor épp otthon volt, mikor szélvészként betoppant.
- Carlisle, kérlek, segíts! Nem akar megjönni! – kezdett bele rögtön, kertelés nélkül.
A férfi próbált nyugtatóan hatni rá.
- Talán csak az új környezet az oka. Mióta hazatértél, nem változtál át, ugye?
- Nem – rázta meg a fejét. – De Doki, valami akkor sincs rendben! Lehet, hogy túl hamar jöttem vissza.
- Leah, értsd meg: a múltkor, mikor megvizsgáltalak, minden tökéletesnek látszott. – Carlisle igyekezett higgadt hangot megütni, hogy a nő félelmei csillapodjanak kissé. – Megfelelő volt a hormonszinted, ahogy a nagykönyvben meg van írva peteérés előtt. Ha nem változtál újra farkassá, akkor mindennek rendben kéne lennie.
Leah kétségbeesetten pillantott rá.
- De hát késik. Semmi sincs rendben. Mióta ismét működik a szervezetem, mindig időben megjött.

A doktor fejében új gondolat fogalmazódott meg.
- Leah, téged nemrég bevéstek, ugye? – A nő tétovázva bólintott. Nem értette még, mire akar kilyukadni a férfi. – És érintkeztetek azóta… szexuálisan?
Az igencsak gyanús lehetőség olyan tisztán ragyogott fel a fejében, mint a telihold fénye egy felhőtlen éjszakán.
- Azt gondolod, hogy…?
- Elképzelhető – bólintott Carlisle. – Gyorsan megvizsgállak, hogy biztosak legyünk.

Átvezette a nőt a vizsgálószobába, ahol nagyon hamar beigazolódott a sejtésük.
A férfi szelíden mosolyogva mutatta meg a monitoron a még alig látható, formátlan embriót.
Leah-ban ellentétes érzelmek kavarogtak; végtelenül, leírhatatlanul örült, hogy valóra válik a régi, nagy álma, anya lesz, de felkészületlenül érte a dolog. Túl hamar, túl hirtelen érkezett. Nem érezte magát késznek erre az új szerepre. Még a boldog, szerelmes önmaga is szokatlan volt számára. Nem tudta, hogyan kellene fogadnia ezt az egész életét felforgató változást. És azt még kevésbé tudta, hogy a gyermeke apja mit fog szólni hozzá.

Ezekkel a vegyes gondolatokkal küszködve lépett ki a szobából, ahol szembetalálta magát Nessie-ékkel.
- Bekaptam a legyet – közölte velük sóhajtva. – Ahhoz képest, hogy az se volt biztos, nem lesz-e szükséges valamilyen gyógyszeres kezelés hozzá, elég gyorsan sikerült – jegyezte meg ironikusan.
- Gratulálok, Leah! – ugrott hozzá a lány, majd szorosan megölelte. – Együtt várhatjuk a babákat. Olyan jó!

Nessie pozitív kisugárzása és kedves szavai lenyugtatták kicsit a lelkét, de azért a kétségei megmaradtak.
- Azért remélem, hogy Embry nem fog nagyon kiakadni – húzta el a száját.
- Nem hiszem. Szerintem örülni fog – bíztatta Jake, aki saját példájából tudta, hogy milyen fantasztikus érzés várni az apaságot.

Leah nem válaszolt a szavaira, helyette egy másik kérdést vetett fel halkan.
- Az normális, hogy félek kicsit?
- Igen – nevetett rá Renesmee. – De gondolj bele, Leah, anyuka leszel.

Az indián nő is halványan elmosolyodott, és eddig sose tapasztalt melegséggel és lágysággal simította meg még teljesen lapos hasát, miközben arra gondolt, hogy igen, anya lesz.



--*-*--



Késő délután Leah izgatottan várta, hogy a férfi végezzen az őrjáratozással, és végre elmondhassa neki a nagy hírt.
Ennek ellenére, mikor Embry kora este megérkezett, nem tudta, hogyan is fogja tálalni az egészet.
Félt a férfi reakciójától. Úgy érezte, hogy ez az épp’ csak megszületett boldogság annyira törékeny még; mintha csak egy kis gyenge szellő elfújhatná a közösen felépített homokvárukat.

Egy ideig kerülgette a forró kását, de a másik észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Leah, mi a baj? – kérdezte gyengéden. – Olyan zaklatottnak tűnsz.
- Valamiről beszélnünk kell! – kezdett bele a nő idegesen remegő hangon.
- Mondd csak! – nézett rá bátorítóan Embry.
- Kicsit kínos lehet… Jó, szóval arról van szó, hogy pár napja kellett volna megjönnie, de nem tette, és egy kicsit aggódtam, hogy talán a környezet miatt, vagy hogy visszatért a farkas belém. Elmentem Carlisle-hoz, aki megnyugtatott, hogy nem erről van szó. Csak… gyermeket várok.
- De… – akadt meg a férfi hangja. – De hisz, ez csodás!
- Örülsz neki? – hitetlenkedett Leah.
- Hát, persze! Igazi meglepetés! – Szavainak igazolásaképpen odaugrott a nőhöz, óvatosan felkapta, és megforgatta a levegőben.
- Az. Főleg, hogy a doki úgy gondolta, hogy hormonokat kell majd kapnom, hogy teherbe eshessek. Erre rögtön összejött magától.
- Szülők leszünk. – A nő mosolyogva bólintott.

Embry az ajkához hajolt. Ezt a csókot most nem a vágy vezérelte, hanem a végtelen, határtalan boldogság.
Mikor szétváltak, a férfi örömtől ragyogó szemeibe nézett, és tudta, minden rendben lesz.
- Gyere hozzám feleségül! – Embry kérése egyetlen pillanat alatt omlasztotta össze frissen megteremtett békéjét.
- Micsoda?
- Légy a feleségem! – ismételte el, még mindig mosolyogva.
- Nem – válaszolta határozottan. – A baba miatt nem kell elvenned – tiltakozott Leah.
- Nem csak azért…
- Ez egy elhamarkodott lépés lenne – szakította félbe a szavait. – Még nem is éltünk együtt, nem tudjuk, hogy egyáltalán működhet-e ez az egész. – Érezte, hogy a pánik kezdi elönteni a testét, mint valami mérgező, pusztító kór. – Én… nekem… kell egy kis gondolkodási idő! Minden… olyan hirtelen jött…

A férfi megfogta a kezét, és higgadtan végigsimított a tenyerén.
- Nem akarlak sürgetni. Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél.
Embry kedvessége csak még feszültebbé tette; szerette volna, ha a másik úgy viselkedik, mint egy igazi szerelmes, aki a saját akaratát is érvényesíteni akarja, és nem csak azt lesi, hogy ő mit kíván.

Türelmetlenül rántotta ki a kezét a férfi gyengéd szorításából.
- Ki kell szellőztetnem a fejem! – Válaszra se várva sietett az ajtóhoz, és csak akkor állt meg legközelebb, mikor a tengerpartra ért.
Hosszan bámulta a fényes holdat, miközben a benne kavargó gondolatok és érzések kusza kavalkádja elcsitult kissé. De még mindig nem tudta, mit kellene tennie.



--*-*--



Leah három napig bírta a magányos tépelődést, míg végül a Nessie-vel folytatott beszélgetés meggyőzte a helyes lépésről.
Boldog izgalommal ment át Embryhez, de az ajtóban állva megint eluralkodott rajta a bizonytalanság. Mi van, ha a férfi azóta meggondolta magát; ha rádöbbent, hogy milyen egy hisztis nőszemély, és már nem akarja a közös életet?!
Remegő kézzel nyomta meg a csengőt.

Fél perc múlva, mikor kinyílt az ajtó, félve pillantott fel Embryre. Nem tudta, milyen reakcióra számíthat a múltkori, viharos elrohanása után.
Az aggodalma persze nem igazolódott be; a férfi hevesen átölelte, miközben behúzta a házba, és egy felszabadult sóhaj kísértében megcsókolta.
Leah szívében feléledt a remény, hogy még nem szúrt el mindent, és helyrehozható a buta hibája.

Jó pár perc heves ölelkezés után a nő kezdte gyanítani, hogy ha nem tesz valamit, estig így fognak állni, ezért finoman eltolta magától.
- Örülök, hogy eljöttél! – nézett a szemébe Embry szerelemtől csillogó tekintettel. – Rémes volt ez a pár nap nélküled.
- Nekem is – bújt a mellkasához. – Sajnálom, hogy… kételkedtem bennünk. Csak… féltem, hogy ez egy elhamarkodott döntés lenne.
- Leah, több mint tizenöt éve várok rád. Hogyan lehetne elhamarkodott?!
A nő döbbenten húzódott el tőle, hogy láthassa az arcát.
- Miért nem mondtad soha?
- Mert ismerlek – szélesedett ki Embry mosolya. – Akkor itt maradtál volna velem, és úgy soha nem tudtál volna megszabadulni a benned lakozó farkastól. Pedig mióta elmentél, folyamatosan rettegésben éltem – tette hozzá komoran.
- Miért?
- Attól féltem, hogy majd találsz valakit ott Hawaii-n, aki normális és nincs az életében ennyi misztikus szarság. A másik dolog, ami őrületbe kergetett, a bevésődés. Szörnyű volt folyton azon aggódni, hogy mikor jön velem szembe egy lány, aki egy kósza pillantás miatt hirtelen a mindenséget kezdi majd jelenteni nekem. Nem akartam elveszteni az irántad érzett szerelmemet. És bármilyen furcsán hangzik, közben abban is reménykedtem, hogy te nem szeretsz, mert soha, de soha nem akartam úgy összetörni a szíved, mint ahogy Sam tette. Akkor inkább a halál – mondta teljes komolysággal.
- Most már nem kell ettől tartanod. A lenyomatod lettem – idézte a saját, pár héttel ezelőtti szavait. – És szeretnék a feleséged is lenni – tette hozzá halkan.
- Tényleg? – nézett rá a férfi hitetlenkedve.
- Igen. Szeretlek, Embry. És szeretném összekötni veled az életem.
- Én is szeretlek.

Az igaz boldogságtól eltelve csókolták meg egymást, miközben mindketten érezték, hogy így lesz a lehető legjobb… Együtt… örökre…








_@/"

2010. október 10., vasárnap

Novella - Renesmee és a Farkas

Sziasztok!

Egy újabb kis Full Moon kiegészítő novellát hoztam (nem, még mindig nem a Leah-s).

Ez a kis szösszenet a Merengő Twilight-kihívására készült, és most, hogy vége a versenynek, kitehetem végre :)

A novella egy kis jelenetet mutat meg Nessie gyerekkorából, ezúttal viszont Jake szemszögéből. Remélem, hogy tetszeni fog nektek! :)

Véleményeket még mindig nagyon szívesen fogadok. :)


Jó olvasást!



Renesmee és a Farkas




Ahogy a tudatosság szikrája beszivárgott az agyamba, az első gondolatom az volt, hogy már megint elfelejtettem behúzni a sötétítőfüggönyt. A napsugarak kitartóan próbáltak felébreszteni, és nagyon úgy tűnt, hogy a végén sikerrel fognak járni. Egy darabig még küzdöttem az álom határán, aztán meguntam a dolgot, és inkább nagyot nyögve kinyújtóztam, majd kikászálódtam az ágyból.

Megdöbbenésemre már kora délutánra járt az idő, pedig mintha csak pár perce zuhantam volna a pihentető öntudatlanságba, miután hajnalban hazaértem az őrjáratról.
Gyorsan ebédeltem meg, hogy minél előbb Nessie-nél lehessek. Miközben futottam át az erdőn, a gondolataim kizárólag körülötte jártak.
A fejlődése egyre inkább lassult, és ezzel együtt most, hogy végre elmúlt a veszély, megkezdhette igazi gyerekkorát. Az egész család, beleértve engem is, ezen fáradozott újabban. Hogy boldog legyen, hogy ne kelljen fájdalomtól és veszteségtől tartania, hogy elfeledtessük vele ezt az egész aggodalmas ügyet, még akkor is, ha végül győztesen kerültünk ki belőle.

Persze mi nem tudtunk olyan könnyen felejteni. A Volturi látogatása óta csupán szűk két hét telt el… túl kevés idő ahhoz, hogy feldolgozzuk az akkori teljes reménytelenséget.
Mi, farkasok, azóta is megnövelt létszámban járőröztünk, bármiféle újabb betolakodó után kutatva. Természetesen abszolút feleslegesen, mert sose találtunk senkit, de az ördög nem alszik, úgyhogy mi sem.
Szerencsére Sammel egyetértettünk abban, hogy a védelem a legfontosabb most – az az aprócska tényező, hogy míg neki a törzs biztonsága a fő cél, addig nekem Nessie-é, teljesen lényegtelen volt.

Ahogy egyre közelebb értem gondolataim tárgyához, valami furcsa, zavaró borzongás futott végig rajtam. Mint mikor az ember érzi, hogy közelgő veszély les rá, de nem tudja, hol és hogyan csap le majd.
Igyekeztem kizárni ezt a kellemetlen érzést, és egyedül Nessie-re koncentrálni, de ahogy ráfókuszáltam, csak még erőteljesebb lett a gyomromat összeszorító baljós nyugtalanság.

Még gyorsabb tempóra kapcsoltam, mikor megértettem, hogy talán épp vele van valami probléma… talán az ő aggodalmát érzem. Tuti kinyírom a Szöszit, ha miatta került ilyen állapotba.
Mikor végre a ház közelében voltam, vonyítottam egyet, hogy előre tudjanak az érkezésemről. Nessie már a verandán várta, hogy – immár emberi alakban – kisétáljak a fák közül.
Az arcán valami szokatlan kifejezés ült. Mintha gondterhelt lenne.

Ahogy felértem hozzá, a megszokott módon az ölembe kaptam. Erre ő általában kacagásban tör ki, most viszont ez elmaradt.
Idegesen fürkésztem az arcát, de nagyon nehéz volt olvasni gyermeki vonásaiból. Végül nem bírtam tovább, és rákérdeztem.

- Valami baj van, Nessie?
Ő komolyan belenézett a csodás, csokoládébarna szemeivel az enyémekbe.
- Ha kérdezek tőled valamit, megmondod nekem az igazat?
- Hát persze.
- De biztos nem fogsz hazudni? – folytatta tovább a faggatást.
- Ha tudnék, se akarnék hazudni neked. Meg fogom mondani a teljes igazságot – ígértem neki, ugyanolyan jelentősen, mint ahogy ő kérdezte.
Ismertem már annyira, hogy tudjam, ezeket a nagy problémáit nem lehet elbagatellizálni, különben azt fogja gondolni, hogy átverem.

Pár pillanatig a mögöttünk elterülő erdőt figyelte merengve, aztán visszakapta rám ragyogó pillantását.
- Szerinted elképzelhető, hogy meghalok egy alma miatt? – kérdezte teljes komolysággal.
Legszívesebben felnevettem volna az abszurd ötleten, de nem tettem. Helyette inkább próbáltam kideríteni az okát, amiért ilyen lehetetlen dolgokon aggódik.
- Nessie, ezt honnan vetted?
- Még nem válaszoltál! – nézett rám konokul.
- Nem hiszem, hogy ez előfordulhatna – mondtam neki megnyugtatóan. – Főleg, hogy nem szoktál almát, vagy bármilyen más gyümölcsöt enni.

Egy másodperc erejéig elgondolkozott.
- Igaz. De ha valami miatt mégis megtörténne, megpróbálnál megmenteni? – látszott rajta, hogy nem fog leszállni a témáról addig, amíg minden választ meg nem kap.
- Nessie, még az emberek sem fulladnak meg csak úgy egy almahéjtól. Annál azért ügyesebbek.
- Megmentenél? – kérdezte újra, most már erőteljesebben.
- Természetesen megmentenélek. Az lenne az első dolgom.

Megbékélve felsóhajtott, de aztán újra elfelhősödött csöppnyi arca.
- Lenne még egy kérdésem! – aprót bólintottam, hogy jelezzem, várom az újabb furcsaságot. – Ugye mindig vissza fogsz tudni változni emberré?
- Persze, hogy vissza tudok. Amikor csak akarom.
- Biztos nem lesz olyan, hogy farkas alakban maradsz, mert képtelen vagy átalakulni?
- Nessie, honnan veszed ezt a sok lehetetlenséget? – kérdeztem szemöldökráncolva.
- A Szörnyeteg sem tudott visszaváltozni – nézett rám félelemmel a szemében.
- Oh, hát innen fúj a szél – végre rájöttem, hogy mi történt: valamelyik nagyokos vámpír mesét nézetett vele. – Tudod, a Szörnyetegen gonosz átok ült, azért maradt abban az alakban. De mi nem vagyunk elátkozva. A farkassá válásunk egy nagyon ősi varázslat.
- És ha valaki megátkoz valamiért? – az aggodalma még mindig nem csillapodott.
- Ugyan, ki akarna ilyet tenni? – mosolyogtam rá. – Nem vagyok egy gőgös, felfuvalkodott herceg, ráadásul egy darab tündér sincs a közelemben. Maximum te.

Nessie végre elmosolyodott, és én éreztem, hogy valótlan, irracionális gondolatai úgy tűnnek el, mintha sose léteztek volna. De még jobban meg akartam nyugtatni őt.
- Mellesleg ezek csak kitalált, bugyuta mesék.
- Rosie azt mondta, hogy minden történetnek van alapja, még ha nagyon picike is.
- Nos, ebben valamennyire igaza van – bólintottam. – Lehet, hogy róla mintázták a madárijesztőt az Ózban; neki is csak szalma van az agya helyén.

Reméltem, hogy a Szöszi is hallotta ezt odabent, és mikor halk morgás hallatszott ki a házból, tudtam, hogy tökéletesen tisztán értett mindent. Elégedetten elvigyorodtam magamban.
- Azt a mesét még nem láttam. Majd szólok Alice-nek, hogy legközelebb azt nézzük meg.
- Szóval ő áll a dolog mögött? – kérdeztem rá morcosan.
- Igen, ő mondta, hogy a normális gyerekek meséket szoktak nézni. De a Hófehérkét anya választotta, a Szépségeset pedig apa.
- Gondolhattam volna – morogtam, ahogy meghallottam Edward választását. Ez tökéletesen rá vallott.

- Mit fogunk ma csinálni? – kíváncsiskodott Nessie tovább, miközben lekéredzkedett az ölemből. Miután letettem a földre, aprócska kezét a tenyerembe nyomta. Újra és újra elcsodálkoztam rajta, hogy mennyire picike hozzám képest.
- Mit szeretnél? – kérdeztem vissza, majd vártam az óhaját.

Szinte láttam, ahogy a lehetőségek végigperegnek az agyában, aztán mikor kiválasztotta az egyiket, határozottan bólintott.
- Jó lenne egy nagyot sétálni az erdőben! – közölte édes hangon. Örültem a döntésének, mert szerettem a kis erdei túráinkat. – Közben beszélgethetnénk a mesékről is.
Nem hagytam, hogy erre a kérésére elhalványodjon a mosolyom; talán sikerül megértetnem vele, hogy ezek a történetek csak kitalációk.
- Rendben. Elhiheted, nagy meseszakértő vagyok.
- Hogyhogy? – nézett fel rám meglepetten.
- Mikor kicsi voltam, Rachel és Rebecca folyton ezeket bújták, és jobb híján nekem is néznem kellett őket.
Nessie elvigyorodott, aztán elindultunk felfedezni az erdő zegzugos rejtelmeit.



--*-*--



A kis sétánk jobban elhúzódott, mint terveztem; már ment le a nap, mikor kapcsoltam, hogy egyrészt haza kellene vinnem őt, másrészt én ma éjjel megint őrjáratozok.
Miután leadtam otthon Nessie-t, gyorsan átváltoztam, aztán rohantam vissza La Push-ba. Hallottam a fejemben a többieket: Leah épp azon morfondírozott, hogy meddig fogja bírni Quil Claire-rel kapcsolatos gondolatait, Quil agyát pedig kizárólag a csöpp lány töltötte ki, akibe bevésődött.
Mi a helyzet? – köszöntem rájuk, ahogy átértem a határon.
Remélem, hogy te nem fogsz totyogós gyerekekről ábrándozni, Jacob, mert akkor hazamegyek! – figyelmeztetett Leah.
Majd erősen próbálkozok – ígértem neki mosolyogva. – Semmi mozgás?
Nem, nyugodt és szörnyen hosszú éjszakánk lesz, úgy érzem – sóhajtotta, miközben megindult a szokásos körön.

Aztán én is ráléptem a saját kitaposott ösvényemre. Egy ideig próbáltam Leah kérésére figyelni, de végül a gondolataim visszakanyarodtak Nessie-hez.
Talán az lenne a legjobb, ha másnap nem lustálkodnék annyit, hanem korán átmennék hozzá, hogy felügyelni tudjam ezt az új mesenézési mániát. Ha ott vagyok mellette, rögtön meg tudom válaszolni a kérdéseit, és így valószínűleg nem fog olyan hajmeresztő dolgokat kitalálni, mint ma.
Elképzeltem magunkat, ahogy ülünk a Tv előtti kanapén, és belemélyedünk Jázmin és Aladdin szerelmi kalandjába. Megborzongtam ettől a vicces képtől, de ettől függetlenül tudtam, hogy meg fogom tenni. Ő mindennél fontosabb számomra, és ha…

Jake, könyörgöm, hagyd abba az áradozást! Komolyan, fizikailag fáj már ezt hallgatni – vágott a gondolataimba Leah. – Reméltem, hogy legalább te nem fogsz megzakkanni, mint a többiek.
Quil nem reagált a gúnyos szavakra, de éreztem, hogy mosolyog. Ő tökéletesen megértette a rajongásomat a lenyomatom iránt, de inkább nem szólt semmit; Leah így is eléggé ki volt akadva ránk.

Az éjszaka további részében még erősebben próbáltam lekorlátozni a gondolataimat Nessie-vel kapcsolatban. Hajnalban aztán sietve rohantam haza, hogy pár rövidke óra alvás után újra vele lehessek.



Az egész Cullen család igencsak meglepődött, mikor késő délelőtt megjelentem a házban.
- Nahát, a bolhás! Mit keresel te itt? – morogta oda nekem Rosalie.
- Szép napot neked is, Szöszi! Mozizni jöttem – vigyorogtam rá, ahogy elsötétült a pillantása.
- Hogy micsoda?
- Mindig is tudtam, hogy korlátozottak az agyi képességeid, na de ennyire?! – csóváltam meg a fejem. – Én is mesét fogok nézni Nessie-vel, mert nem szeretném, ha az ő fejében is akkora káosz keletkezne, mint amilyen a tiédben van.

Láttam rajta, hogy készül visszavágni, de az apró lábak lépcsőn leszaladó, halk zaja megakasztotta a mondanivalóját. Helyette csak egy nagyon csúnya pillantást kaptam tőle.
- Jake, Jake! – kiáltotta Nessie felém futva. – De jó, hogy itt vagy!
Ahogy elért hozzám, rögtön felugrott az ölembe.
- Jól sejtem, hogy ma is mesenézés lesz a program? – kérdeztem, miközben puszit nyomtam a hajába.
- Igen. Ma Alice, Rose és Esme választott – újságolta mosolyogva, izgatottan.
- Huh, már előre félek.


Letelepedtünk a plazmatévé előtti kanapéra, majd elindította az első DVD-t, ami már be volt készítve a lejátszóba. Először a számomra jól ismert zene hangzott fel, majd a képernyőn megjelent a fehér vár, a felette elsuhanó csíkkal. Egy újabb Disney klasszikus – gondoltam fanyalogva.

A rajzfilm közben nem nagyon beszélgettünk; Nessie az ölembe kucorodva figyelte a történetet, és közben látszott, hogy sebesen forognak agytekervényei. Én sem szólaltam meg, csak élveztem azt a nyugodt, szelíd békességet, ami körbevett és beterített minket. Egy-egy vicces résznél mindketten felkacagtunk, az izgalmasabbaknál pedig még szorosabban hozzám bújt.
Aztán a vége felé éreztem, hogy jó párszor visszatartja a lélegzetét a feszültségtől. Természetesen minden jól alakult, a szereplők megkapták méltó jutalmukat, vagy büntetésüket.

Ahogy a végén a szereplőlista elindult, Nessie kicsit kibontakozott az ölelésemből, felém fordult, és hihetetlenül nagy, csokoládébarna szemeit rám emelte.
- Szerinted tényleg léteznek sellők?
Egy hosszú percig elgondolkoztam a kérdésén.
- Nem tudom. Én még sose találkoztam eggyel sem, de régebben azt se hittem, hogy vannak vámpírok, vagy olyan emberek, akik képesek farkassá változni. Az itteni furcsaságok után nem merném azt mondani, hogy nem léteznek.
Mindent értőn bólintott a válaszomra.
- Jó lenne egyszer látni egyet. Akkor az is elképzelhető, hogy gonosz tengeri boszorkányok is vannak?

Elmosolyodtam a logikáján.
- Talán. De remélem, hogy őket azért nem akarod megismerni!
Apró, cseresznyeszínű ajkai vigyorra húzódtak, majd megrázta a fejét.
- Nem, nem szeretném, ha elvennék a hangom. Rossz lehet, ha az ember nem tud beszélni – gondolkozott el.
- Valószínűleg. De ez nálad nem jelentene túl nagy problémát – utaltam csodálatos képességére.
- Ez igaz.

- És mi lesz a következő? – kérdeztem félelemmel vegyes kíváncsisággal. Reméltem, hogy azért a Szöszke nem veti el a sulykot. De persze megint tévednem kellett.
- Valami farkasos – lépett oda a lejátszóhoz. Kivette a Kishableány DVD-jét, aztán kezébe vette a másik mese tokját. – Piroska és a farkas.
Igen, ez Rosalie-ra vall.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem fog tetszeni neked – tiltakoztam ellene.
- Ugyan már, Rosie nem választana rosszat – védte nagynénjét naivan.
- Én szóltam.
Miután betette a lemezt, visszafészkelte magát az ölembe.

Szinte oda se figyeltem a történetre, csak az arcára kiülő reakciókat kémleltem.
Mikor a vörös ruhás lányka megkezdte buta kérdezősködését, hirtelen felkapta a távkapcsolót, kimerevítette a képet, és felém fordult.
- Ugye te nem fogod megenni Esmét? – kérdezte halálos komolysággal.
- Miért akarnám meg… – nem fejeztem be a mondatot, mert közben megértettem, honnan jutott ez az őrültség az eszébe. – Nem, sose tennék ilyet. Tudod, mi nem olyan farkasok vagyunk, akik embert esznek. Vámpírt meg főleg nem – nyugtattam meg.
- Rendben – bólintott, aztán folytattuk a mese nézését.

Már előre féltem tőle, hogy nemsokára megint nagy magyarázatba kezdhetek. De a végkifejletre adott reakciója felülmúlta minden elképzelésemet.
Mikor a vadász kövei miatt lesüllyedt a gonosz állat a tó fenekére, gyors mozdulattal kikapcsolta a DVD lejátszót, és szorosan átölelve a nyakamat hozzám bújt.
Éreztem apró teste remegésén, hogy mennyire megviselték a látottak. A száját halk zokogás hagyta el, és nem sokkal később már nedves könnyei áztatták a vállamat.
- Csssss, Nessie, semmi baj. Ne sírj, kérlek! – próbáltam lecsillapítani. Mikor éreztem, hogy enyhül a sírása, kissé eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek. – Semmi baj! Velünk soha nem történhet ilyen.

Pillantása bizalmatlanul kapcsolódott az enyémbe.
- Miért ne fordulhatna elő? És ha valaki úgy gondolja, hogy veszélyesek vagytok? Hogy rosszak vagytok?
Finoman simítottam végig könnyfoltos arcán, hátha így lehiggad kissé.
- Mi jók vagyunk. Senki nem tud bántani minket, és nem is akar. Charlie ismer minket, úgyhogy még ő sem lehet gond. Mellesleg tudunk vigyázni magunkra – soroltam az érveimet, amik a képzelt félelme ellen szóltak. – Ez pedig amúgy is csak egy buta mese, amit az emberek azért találtak ki, hogy a saját, vad természet iránti rettegésüket tompítsák. Az igazi farkasok tényleg veszélyesek és gonoszak lehetnek, de ők csak állatok. Nem olyanok, mint mi – magyaráztam megállíthatatlanul. – Nekünk van tudatunk, mi az életet védjük, és senkinek nem akarunk rosszat.
- De ha…? – kezdte volna újra, de nem engedtem neki.
- Nincs de! Senki nem fog bántani minket, még ha képes is lenne rá. Oké?

Még mélyebben belenézett a szemembe, mintha kiolvashatná belőle, hogy igazak-e a szavaim.
- Rendben – bólintott bizonytalanul.
- Nem lesz bajunk. Soha – igyekeztem megerősíteni azt a cseppnyi kis derűlátást, amit sikerült elérnem nála.

Pár hosszú percre újra átölelt, és a vállamra fektette langyos arcocskáját. Éreztem, hogy a szívverése visszaáll a megszokott, normális ritmusára, ahogy lassacskán elfogadja a válaszaimat. Vett egy mély levegőt, aztán felemelte a fejét rólam.
- Van még egy mese – jelentette ki, mire hitetlenkedve ránéztem.
- Nem, ennyi volt mára – mondtam határozottan. – Nem hagyom, hogy megint kiakadj!
Felálltam az ágyról, de közben továbbra is a karomban tartottam. – Inkább elviszlek sétálni – ajánlottam neki, aztán a lelkes bólintása után letettem, és elindultunk a buja zöld rengetegbe.



Már alkonyodott, mire hazaértem a megint sokáig elhúzódó sétánkról. A területünkre lépve átváltoztam, hogy ráköszönjek a többiekre, és ellenőrizzem, minden rendben van-e.
Éreztem Pault, Quilt, Embryt és Jaredet az elmémben. Tudtam, hogy ők is észrevettek engem, úgyhogy gyorsan megpróbáltam elrejteni a ma történteket és a legújabb ötletemet az agyam egy hátsó zugába, de Paul szemfülesebb volt, és elcsípte a halk gondolatot.
Jacob, ez komoly?! Édes kis mesét fog írni az óvóbácsi? – hallottam gúnyos hangját a fejemben.
Paul, ne piszkáld! – szólt rá Quil. Ő mindig kiállt mellettem, mert tudta, hogy milyen ez az egész számomra. A legteljesebb, legtisztább önfeláldozás, csak hogy Ő boldog legyen. – Néha úgy beszélsz, mintha te nem lennél bevésődve, és nem ismernéd ezeket a dolgokat.

Hé, haver, én megértem, de attól még vicces, hogy Jacob milyen őrültségekre képes miatta – nevetett.
Na jó, én lépek! – üzentem nekik. – Van ennél fontosabb dolgom is.
Már készültem visszaváltozni – a remegés elindult a gerincem mentén –, de Embry és Quil megállított.
Jake, várj meg minket! Mindjárt végzünk – süvített felém egyszerre a gondolatuk.
Fiúk, menjetek nyugodtan! Már itt vagyunk. Az a pár perc, ami hátra van, igazán nem számít – engedte el őket Paul.

Az erdő széle felé rohanva összetalálkoztunk, aztán nemsokára már otthon ültünk a garázsban.
- Jake, tényleg meseírásba akarsz fogni? – szegezte nekem a kérdést Embry.
Elgondolkoztam a dolgon; szerettem volna Nessie-nek meglepetést okozni egy saját mesével. Egy olyannal, ahol nem történnek katasztrófák, fájdalmak és mindenféle halálesetek. Amiben csak boldogság és szeretet van.
- Igen, ha meg tudom írni – válaszoltam határozottan.
- Akkor hajrá! – lelkesített Quil. – Kíváncsi vagyok rá. Ha kész lesz, majd mutasd meg!
- Persze, persze – bólintottam oda se figyelve. Az agyam már a történeten járt, de egyelőre nem sok ötlet akart kipattanni belőle.

- Mi kell egy mesébe? – kérdeztem elkeseredetten.
A két fiú úgy nézett rám, mintha minimum ufót látnának.
- Hát… mondjuk pár szereplő – mondta ki a nyilvánvalót Embry, mire kapott tőlem egy nagyon csúnya pillantást.
- Milyen igazad van – bólintott Quil, majd gúnyos hangon folytatta. – Figyelj, szerintem legyen neki cselekménye is! Meg eleje és vége.
- Fiúk, nyugi! – szóltam rájuk. – Én azt mondom, tegyük el magunkat mára, és holnap majd kitalálunk valami szalonképes mesét.

Miután a srácok elköszöntek, és elindultak haza, én is bementem a szobámba. Magamhoz vettem pár papírlapot, egy tollat, és leheveredtem az ágyamra, azzal a határozott szándékkal, hogy elkezdem megírni azt a tündéri kis történetet.
Arra mondjuk nem számítottam, hogy már a címénél elakadok. Mivel nem tudtam, hogy miről fog szólni egyáltalán, igencsak nehéz is lett volna valami frappáns kis címet kitalálni neki.

Végül fél óra meddő szenvedés után feladtam, és annyit írtam csak fel a legelső lap tetejére: „Renesmee meséje”.
Aztán két újabb órát töltöttem el azzal, hogy leírok egy-egy mondatot, majd hevesen áthúzom. A harmadik telefirkált papír után úgy döntöttem, inkább lefekszem aludni, hátha az éjjel megálmodom azt a csodás kis mesét.



--*-*--



Reggel elég korán felébredtem, és úgy terveztem, hogy egy gyors és kiadós reggeli után folytatom a kínlódást a történettel, de evés közben egy megálló autó hangja hallatszott a ház elől. A következő pillanatban csapódott a kocsi ajtaja, majd siető lábacskák halk zaja jutott el a fülemhez.
Mire felpattantam, és kinyitottam a bejárati ajtót, a váratlan vendég már a tornácon volt. Még elcsíptem a vörös hajzuhatag libbenését, mielőtt Nessie a nyakamba ugrott. A karom automatikusan ölelte át kicsi, törékeny testét. Éreztem, hogy megremeg a kezeim között, ahogy rázza a vállát a zokogás.
- Nessie, mi történt? Mi a baj? – kérdeztem rémülten, de nem kaptam tőle választ.

Egy fél másodperccel később már mellettünk állt Bella is, és vigasztalón simított végig egy szem lánya hátán.
Utána végre elmondta nekem, hogy mi az ijedelem oka.
- Pocahontast néztünk, és a vége egy kicsit szomorú… – kezdte magyarázni.
- Ismerem – vetettem közbe. – Nessie, kicsim, ez csak egy mese – suttogtam a hajába.

Ő hirtelen elhajolt a vállamról, és nedves pillantását mélyen az enyémbe fúrta. Apró tenyerét az arcomhoz érintette, hogy megmutassa azokat a rajzolt képeket, amik így felzaklatták: a fehér bőrű férfit, aki a süvítő lövedéktől összeesik, aztán a fiatal indián lányt, ahogy elbúcsúzik elhajózó szerelmétől, mert ő inkább a családját és a népét választja.
- Ugye sose hagysz el?! És nekem se kell elmenni tőled?! – faggatott, hangosan is kimondva a gondolatait.
- Nem, én mindig itt leszek veled – válaszoltam teljes komolysággal.

További fél óra győzködés után hajlandó volt végre hinni nekem, és elindultak Bellával haza. Előtte még megígértem neki, hogy este átmegyek hozzá, és viszek egy kis meglepetést is.
Mikor kikerült a látóteremből a tűzpiros autó, berontottam a szobámba, felkaptam azt a pár lapot és a tollat, aztán kisiettem a tengerpartra.

Egy tiszta papírra újra felírtam a címet, de még mindig nem tudtam tovább haladni. Viszont most nem akartam pazarolni, úgyhogy inkább nem is irkáltam le semmit, amíg nincs valami eredeti ötletem.
Mikor már delelőre járt a nap, megérkezett pár falkatag is a partra. Természetesen rögtön észrevettek, és letelepedtek hozzám.
- Hogy alakul a mese? – kérdezett rá Quil, aki magával hozta a kis Claire-t is.
- Sehogy. Nem tudom, hogy miről szóljon. Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy én gondoltam – sóhajtottam elkeseredetten.
- Jacob, ne bonyolítsd túl! – javasolta Paul, miközben ránézett a legfelső papírra. – Nessie meséje lesz, szóljon róla!

Elgondolkodtam a lehetőségen, és – bár nem szívesen, de – be kellett vallanom magamnak, hogy most kivételesen okosat mondott.
Felpattantam a fáról, amin eddig ültem, és kicsit távolabb mentem tőlük, hogy nyugodtabban tudjak írni.
- Kösz szépen, Paul! – kiáltottam vissza feléjük. – Lógok neked eggyel!


Az elkövetkező órákban egyedül ültem egy száraz sziklán, hallgattam a tenger morajlását és a kint nyüzsgő emberek zaját, és írtam a történetet az én Nessie-mnek.
Kora este lett, mire elkészültem vele, úgyhogy sietnem kellett hozzá, hogy még el is tudjam mesélni neki.

Ahogy a kis erdei tisztásra értem, ami körülvette a kőházat, Edward már várt rám. Nyilván kiszagolt.
- Nem volt nehéz, már messziről érezni téged – válaszolt a gondolatomra. – És mellesleg Nessie-nek is megígérted, hogy eljössz. Tudtam, hogy nem vered át.
- Sose tenném.
Ő csak bólintott erre.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit hoztál össze – jegyezte még meg vigyorogva, aztán együtt beléptünk a házba.

Nessie rögtön a nyakamba ugrott, ahogy szokott.
- Mi a meglepetés? – faggatott rögtön.
- Fürödtél már? – kérdeztem vissza.
- Igen – válaszolta értetlenül. – Miért?
- Mert akkor irány az ágy, hogy mondhassam az esti mesét!

A szemei nagyra nyíltak az elhangzottakra.
- Milyen mese lesz?
- Ez egy egészen különleges történet – magyaráztam, miközben bevittem a szobájába. – Egy kislányról szól, aki találkozik egy hatalmas, de szelíd farkassal.
Befektettem a puha ágyába, és láttam, hogy széles mosoly terül el az arcán.
- Eddig tetszik. Folytasd! – kérte, miközben betakargattam.
- Várj, várj! Hadd kezdjem az elején! – nevettem fel.

Érdeklődő tekintettel, némán várta, hogy belefogjak.
Vettem még egy mély levegőt, aztán nekivágtam.

- A címe: „Renesmee és a Farkas” – elővettem a zsebemből azt a pár papírlapot, amit kacskaringós, macskakaparás betűim betöltöttek. – Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy igazán különleges kislány, akit Renesmee-nek hívtak. Ennek a cseppnyi leánykának volt egy nagyon-nagyon jó barátja, aki farkassá tudott változni. Rengeteg időt töltöttek ők ketten együtt; sokat játszottak, közösen jártak vadászni. A farkas szinte mindig vele volt, és nagyon szerették egymást.

Figyeltem Nessie reakcióját, miközben hallgatta a szavaimat. Az arcán ellágyult a mosoly, a szeme vidáman csillogott.
- Békében és boldogságban éltek – folytattam tovább –, amíg egyszer olyan lények érkeztek hozzájuk, akik azt hitték, hogy Renesmee gonosz és fékezhetetlen. Pedig ő volt a legszeretetreméltóbb, legtisztább gyermek, aki valaha élt a Földön. Ezek a lények, akik félreismerték a kislányt, el akarták pusztítani őt is és az egész családját. Persze ezt nem hagyhatták. Maguk köré gyűjtötték az összes barátjukat, hogy együtt bebizonyítsák, Renesmee cseppet sem veszélyes. Nagyon féltek, mert nem sok reményük volt az életben maradásra, ha összecsapásra kerül sor. De szerencsére a kislány anyukája legalább olyan különleges volt, mint ő, és meg tudta védeni őket minden veszélytől és fenyegetéstől. Végül sikerült meggyőzni az ősöreg lényeket, hogy semmi törvénybeütközőt nem tettek, és folytathatták megszokott, de egyáltalán nem szokványos életüket. Renesmee és a farkasa ismét sokat játszhattak együtt, szabadon vadászhattak, miközben a kislány lassacskán felcseperedett. Mikor felnőtt, akkor is elválaszthatatlan társak maradtak, és boldogan éltek, amíg világ a világ. Itt a vége, fuss el véle! – fejeztem be a mesét, aztán újra Nessie-re néztem.

A mosolya megmaradt, szemében a boldogság és a meghatottság könnyei csillogtak, de még nem csordultak ki.
- Ez nagyon szép volt, Jake – suttogta nekem. – És mi történik velük később? Miután a lány felnő? – kíváncsiskodott.
- Majd kiderül, ha ez megtörténik – válaszoltam titokzatosan.
- Azt is megírod majd nekem?
- Hát persze. Megígérem. Most viszont már tessék aludni!

Eligazgattam rajta a takarót, nyomtam egy puszit a homlokára, majd a haját simogatva vártam, hogy elmerüljön az álmok birodalmában.
Közben arra gondoltam, hogy én is nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog folytatódni ez a mese.






_@/"