Kedves Olvasók!
Legelőször is: SIKEREKBEN, SZERELEMBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK NEKTEK! :))
Ismét eltelt egy év, ráadásul évfordulóhoz érkeztünk - éppen 3 éve kezdtem el írni a Full Moont, Jacob és Nessie történetét.
Azóta sok idő eltelt, sok víz lefolyt a Dunán, elkészült a történet és számos kis kiegészítő "pillanat" hozzá.
Most meglepetésként íme egy újabb titkos kis momentum, még az egyetemi időkből.... :)
Jó olvasást hozzá! :)
Jégforró Karácsony
A vörös hajú, fiatal nő sóhajtva kapcsolta ki a televíziót,
majd töprengve a férjére nézett.
– Na, most mi legyen? – kérdezte csüggedten.
A férfi elmosolyodott. – Kettesben karácsonyozás? – villant
pajkos fény a szemében.
– Nem, Jake, idén tényleg haza akartam menni. Rég voltunk
otthon télen, és Billy is megérdemelne végre egy családiasabb ünnepet.
– Igazad van, Nessie – adta meg magát. – De az időjárást még
mi sem tudjuk megváltoztatni.
A félvámpír elgondolkozva nézett ki az ablakon a decemberi
sötétségbe. Az időjárás-jelentők hatalmas hóvihart jósoltak 23-ára, ami miatt a
legtöbb repülőgép valószínűleg nem szállhat majd fel. Ha az ítéletidő kitart
másnapig, az ő járatukat is törlik.
Előző éven a Cullen család jött hozzájuk, azelőtt pedig
behavazódtak, és kettesben ünnepeltek. Renesmee-nek viszont a családja mellett
már nagyon hiányzott a jól ismert, téli táj, a havas mamutfenyők meghitt
látványa, a csilingelő jégcsapok kedves dallama és főleg az ilyenkor még
mesebelibbé varázsolódó kis házuk.
Így, hogy az utazás kétségessé vált, még inkább vonzotta
haza minden. Forró csokoládét akart szürcsölni, és pillecukrot pirítani a
lobogó kandalló előtt, pedig egyiket sem szerette, aztán éjszaka, a holdfényben
hóembert meg hóangyalt készítenének a tisztáson, és hógolyócsatát vívnának, míg
a csontjukig át nem fagynak, holott tudta, hogy ez velük sosem fog megtörténni,
még a legnagyobb hidegben sem. Utána a tus alatt melegítenék fel egymást és az
ágyban, a puha takaró alatt, míg a hajnal rájuk nem tör.
Hangosat sóhajtva elszakította tekintetét az ablaktól, Jacob
elé állt, és tenyerét az arcára simítva megmutatta neki az édes-érzéki víziót.
A férfi tekintete fokozatosan elsötétült, és mikor a nő
elhúzta a kezét lángoló arcáról, látványosan nyelt egyet.
– Valahogy hazajutunk – bólintott eltökélten.
– Kocsival talán…
– Ha holnap reggel elindulunk, megelőzhetjük a vihart és még
karácsony előtt odaérünk. Egy kicsit előbb is, mint terveztük – húzta fel a
szemöldökét Jacob.
– Rendben – mosolyodott el Nessie. – Akkor most elkezdek
pakolni.
– Nem, az még ráér kicsit, Mrs. Black – lépett utána a
férfi, és szorosan a karjába zárva hevesen megcsókolta.
--*-*--
Három nap múlva, mikor elhagyták Port Angeles villódzó
fényeit, Renesmee érezte, hogy végtelen nyugalom járja át. Hamarosan otthon
lesznek, magába szívhatja az ismerős illatokat, a megszokott környezetet. A
meghitt, közös ünneplés gondolata már előre melengette a szívét-lelkét.
Elképzelte a hatalmas fát a Cullen házban, Alice csillogó, színpompás
dekorációját, anyja és apja arcát, mikor kibontják az ajándékukat.
– Oh – feszültek meg Nessie ujjai a kormányon –,
elfelejtettünk szólni, hogy változott a terv. Nem is tudják, hogy jövünk.
– Még nem késő. – Jacob már nyúlt a mobiljáért, de a nő
megállította.
– Ne, inkább… legyünk meglepetés! – mosolyodott el. – Úgyis
mindjárt ott vagyunk.
Fél óra múlva leparkoltak az erdő szélén, és pár perccel
később már láthatták a hóval borított kis tanyaházat. Az ablakokon csak
minimális fény szűrődött ki, de a kihallatszódó, halk zajokból sejtették, hogy
nem üres a lak.
Renesmee szinte hangtalanul tárta fel a boltíves ajtót.
– Meglepetés! – kiáltotta, de a következő pillanatban ő maga
lepődött meg: szüleit a hideg kőpadlón találta a kandalló előtt, anyaszült
meztelenül, szenvedélyesen egymásba gabalyodva. – Oh, ne haragudjatok! –
Villámgyorsan eltakarta a szemét, és kihátrált a nappaliból. – Mi most… – Nem
fejezte be a mondatot, csak becsapta maga előtt az ajtót.
– Azt hiszem, sikerült meglepetést okoznunk – súgta neki Jake,
miközben elindultak a nagyház irányába.
A nő gyötrődve felnyögött. – Mindig tisztában voltam vele,
hogy boldog házaséletet folytatnak, de ezt… soha nem akartam látni – rázta meg
a fejét.
– Hát, én sem. Legközelebb ideszólunk.
Hamarosan megpillantották az eredetileg fakófehér falakat,
melyeket most ezerszínűvé fényesített a milliónyi, csillogó kis égő. A széles
üvegfalon túl terebélyes, sűrű ágú karácsonyfa pompállott, alatta számos, piros-arany
celofánba csomagolt, masnival átkötött doboz várakozott.
Alice a lépcső előtt toporgott, kezei tele díszekkel, pedig
látszott, hogy többet már nem fog tudni elhelyezni úgy, hogy az összkép ízléses
maradjon. A többiek nevetgélve mutattak újabb és újabb, még üresen maradt
helyekre, de az alacsony, fekete hajú nő csak a fejét rázta.
– Szerintem elég már a… – Mind csodálkozva fordultak az ajtó
felé. – Nessie! Úgy tudtam, csak holnap este landol a gépetek! – Alice egyetlen
mozdulattal tett át mindent Jasper karjába, és indult el a váratlan vendégek
felé. Csontropogtatóan megölelte mindkettejüket.
– Igen, de a connecticuti hóvihar miatt előbb kellett
jönnünk.
– Aggódtam is kicsit, de reméltem, hogy megoldjátok. Utálom,
hogy nem látlak előre titeket.
– Pedig most nem ártott volna – morogta Jacob, aztán csak
legyintett Alice kérdő tekintetére. – Hagyjuk!
Az összcsaládi üdvözlés végére érkezett meg Edward és Bella.
A feszengő apuka magához szorította lányát, és a fülébe súgta: – Azért örülünk,
hogy itt vagytok.
Aztán letelepedett felesége mellé a kanapéra.
Nessie végignézett a népes társaságon; mikor tekintete
megállapodott a szülein, ismét bevillant a jelenet, melynek véletlenül tanúja
lett, de most élesen látta maga előtt a részleteket is: anyja vékony hátát,
melyen megfeszültek az izmok, apja hosszú ujjait, ahogy a kemény húsba
mélyedtek…
Érezte, hogy arcán végigfut az izzó pír.
– Szólnunk kellett volna – lehelte maga elé.
Emmett töprengve figyelte őket pár másodpercig, majd
hangosan felröhögött.
– Rossz időben toppantatok be, mi?
– A legrosszabban – helyeselt a piruló indián.
– Remélem, legalább valami újat mutattatok a fiataloknak…
– Emmett! – intette rendre kárörvendő fiát Esme.
– Na jó, gyertek – lépett Nessie és Jake közé Alice, és
lenyomta őket a kanapéra Edwardék mellé. – Ezt megörökítjük!
– Ne, Alice, ne! – tiltakoztak egyhangúan, de már villant is
a fényképező a fürge vámpírnő kezében.
Órákkal később, a saját fakunyhójuk felé tartva Renesmee még
mindig a kínos incidensen gondolkodott.
– Ezt sosem fogom kiheverni – rázta meg a fejét. – Komolyan.
Úgy érzem, a még bennem élő gyermek most végérvényesen eltűnt.
Jacob meghökkenve pillantott rá. – Valahogy
visszacsalogathatjuk?
– Nem hiszem.
A férfi tűnődve nézte a fehér tájat – az este folyamán újra
megnyíltak az egek, és mostanra vastagon beborított mindent a ropogós, friss
hó. Úgy tűnt, a holdfényben csillogó, szállingózó apró pelyhek soha nem fogynak
el.
– Emlékszel még, miért siettünk haza annyira? – kérdezte
feleségét, és tenyerét az arcára simítva megállította.
A nő fáradtan elmosolyodott. – Hóembert szeretnél vagy
hóangyalt?
– Egész más jár az agyamban. – A sötét szempárban pajkos
csíntalanság villant.
– Jake, nem mered… – hátrált tőle ál-ijedten Nessie, mialatt
a férfi lehajolt, és nagy gonddal gyúrni kezdett egy méretes hógolyót. – Ezt
nem!
– A te ábrándod volt – egyenesedett fel Jacob, és
elhajította művét.
A kemény labda röpte a lány hátán ért véget.
Renesmee vigyorogva fordult vissza. – Nagyon rossz döntés,
Mr. Black.
– Most még kérhetem az angyalt?
– Arról lecsúsztál.
A rövid, ám annál intenzívebb csata után kacagva terültek el
egymás mellett a puha hótakaróban.
Jake megbabonázva bámulta szerelme kipirult arcát, a
szempilláján és vörös haján megtapadt pelyheket, vidáman ragyogó szemét.
– Te vagy az én hóangyalom – suttogta neki, mielőtt ráhajolt
hívogató ajkára.
A csók melege végigcikázott Nessie felhevült testén, megborzongatva
vágyakozó idegszálait, felperzselve nemkívánt gondolatait.
Mikor a férfi lassan hozzáfogott pulóvere, nadrágja
lesimogatásához, elszakította magát tőle.
– Ezt otthonra álmodoztam – jegyezte meg erőtlenül.
– Nem tudok addig várni.
Jacob, hogy ezt bebizonyítsa, még mélyebben, még égetőbben
csókolta.
Pillanatok alatt megszabadultak a legzavaróbb
ruhadaraboktól, bőr a bőrhöz érhetett. Miközben egymás testét becézgették,
szívük felgyorsult, egy ütemre vert, nyögéseik párája fehéren gomolygott a fagyos
éjszakában. Körülöttük jeges-nedvesre olvadt a letaposott hó.
Renesmee áhítattal simogatta alatta fekvő férje hólétől
nedves bőrét, vibráló, kemény izmait. Hozzáfeszítette várakozó, lángoló ölét,
de nem ment tovább.
– Ugye van nálad…? – lehelte türelmetlenül, majd ajkát,
nyelvét, fogait bevetve tovább tüzelte a már így is izzó férfit. – Jake, ne
kínozz!
– Megvan! – ujjongott fel Jacob, s a következő pillanatban
már érezte a feszes forróságot maga körül.
A vágy magával ragadta mindkettejüket, már csak a
beteljesülést hajszolták sürgetőn, kegyelmet nem ismerve.
Egyszerre hullott darabjaira körülöttük a jégfehér világ.
Percekkel később, mikor tudatuk visszatért a havas-fagyos
erdőbe, Nessie elégedetten sóhajtott fel. Lassan felkászálódtak, és ruháikkal
nem törődve, félig-meddig meztelenül indultak tovább.
A nő ábrándozva simult Jake rézbarna oldalához.
– Ha hazaértünk, az én elképzelésem szerint játszunk tovább
– rebegte buja ígéretekkel teli hangon.
_@/"