Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.


A blogon Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos történetét olvashatjátok.

„Nessie eléri a felnőttkort, és beleszeret Jake-be. Hogy hogyan bontakozik ki a szerelmük? Itt megtudhatjátok.”

/Aby/



„A szívedet a kezembe helyezted, és én cserébe a sajátom nyújtom neked.”

/Full Moon/

„Elveszve egymásban nem is érzékelték, hogy a kis gyertyák sorra kialszanak, és már csak a telihold fénye ragyog le rájuk.”

/Full Moon/



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



2010. július 20., kedd

A frissről...

Sziasztok!

Nos, sajnos úgy néz ki, hogy mégsem tudom tartani az ígéretemet a frissel kapcsolatban... sőt, azt sem tudom, mikor lesz friss.

Egy elég súlyos belső válság kellős közepén csücsülök, és ezt a karaktereim nem igazán szeretik, és nem hajlandók segíteni, ráadásul a Manó is mintha szabit vett volna ki.


A válság okairól nem sokat szeretnék mondani, mindenesetre a saját magamba vetett hitem rendült meg, és már fogalmam sincs róla, hogy van-e értelme írnom, sőt, hogy egyáltalán tudok-e írni, még ha csak egy kicsit színvonalasan is. Legalábbis az, hogy ennyire nem jelez vissza senki, számomra azt mutatja, hogy a dolog nem érdekes, vagy jó annyira, hogy szóra méltassák, akik esetleg elolvasták.
Ilyen állapotban pedig nem hiszem, hogy egyáltalán írnom kéne, mert nem bírnék most szerelmes, életigenlő, boldog fejezeteket gyártani.


Szóval a friss egyszer csak érkezik majd, ha sikerült kilábalnom ebből a mocsárból, amiben nyakig benne vagyok. Ha sikerül...



Stigu






_@/"

9 megjegyzés:

  1. Remelem, hogy minden rendbe jon korulotted es fogol majd tudni irni!Miota el keztem olvasni a Full Moon nem tudom abbahagyni es szomoru vagyok mert a 16 fejezetet is elolvastam!Oszinten remelem hogy lesznek meg reszek!
    Szurkolok neked, hogy tuljus a valtsagon!
    Puszi,Kinga!
    Utoszo:csak azert irok nevtelenbe mert igy tudtam csak megoldani!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Most olvastam végig az egész történetedés nagyon-nagyon-nagyon tetszikD:de komolyan:D
    Én is remélem, hogy mihamarabb kilábalsz a válságból.. és nagyon várom már azúj fejezete(ke)t.:D Sztem nagyon tehetséges vagy, érdemes írnod!!!!
    És én is csak névtelenbe tudok írni..:S
    Pusz, Dzsina

    VálaszTörlés
  3. Szia csaj!

    Nem tudom mi a baj, de nem jó ilyeneket hallani.
    Bár most nem az én véleményemre vágysz legjobban, de azért elmondom.

    Mikor rád találtam kicsit furcsállottam a történeted, minthogy Jake nem a szívem csücske, de elkezdtelek olvasni, mert az egyik fejezet amibe beleolvastam nagyon megfogott, és lassanként megszerettetted velem Őt. Ennek most már örülök, mert a te szemeddel látni Őt sokkal jobb. :)

    Aztán jöttek lassanként a frissek és mindig vissza-visszanéztem és elolvastam, majd később kommentelni kezdtem, végül megismertelek és megtudtam mekkora fantázia rejlik benned.

    Szerintem nagyon jól írsz, és ezt tényleg így is gondolom. Rengeteg ötleted van, és ha tényleg egy nap 48 órából állna és így lenne időd megírni őket, akkor szerintem nemcsak hogy blogos olvasóid lennének, de olyanok is akik megveszik a könyveidet.

    Viszont egyetlen dolgot nem értek, és nem csak nálad...
    Ha valaki szeret írni, ha azt az élete részének tartja, ha az boldoggá teszi, hogy írhat, de ugyanakkor valamiféle pech miatt nincs 600 olvasója, és legalább 300 kommentelője - ami tényleg rossz dolog, és ezért szégyelljék és érezzék is rosszul magukat azok, kik nem képesek miután elolvastak egy fejezetet legalább annyit írni, hogy jó volt, vagy éppen, hogy nem tetszett -, szerintem akkor sem kéne egyetlen írónak - írópalántának - sem rosszul éreznie magát, és azt gondolni buta fejjel, hogy ő a hibás mindenért, hogy nem elég jó, még ha tényleg nem is egy Shakespeare, mert biztos, hogy nem az ő hibája!!!!
    Írni akkor is lehet, tiszta szívvel és teljes odaadással, hiszen a történetek elsősorban nem mások szórakoztatása miatt jönnek létre a fejünkben, hanem magunk miatt! Miközben valaki ír, az saját magát szórakoztatja, és az csak egy plusz, hogy ezt megossza másokkal és azok is átélik azt a fajta boldogságot, vagy éppen a történettől függően szomorúságot, amit az író is. Ez jó dolog, nem vitatom, de szerintem aki szeret írni, az akkor is írjon, ha azt senki más nem olvassa el!

    Viszont nálad még mindig nem ez a helyzet, hiszen bár sajnos kevés olvasód van, de van, és akadnak is köztük olyanok, akik kommentelnek, a barátságodat kérik, és tűkön ülve várják a legújabb szerzeményeid. Őket se felejtsd el, és persze az a többi író se, akit az előbb megemlítettem. Ők nem tehetnek arról, hogy mások nem képesek arra amire ők, azaz pár sort leírni, például.
    Nem szabad őket mások hibái miatt cserbenhagyni!!

    Ez mondom nem csak neked szól, de remélem legalább te megérted, hogy mire gondoltam a soraimmal.

    Azért várni fogom a frisset, és nagyon fogok neki örülni, ha egyszer lesz, melyben valószínűleg már megszületik a pici Black. :)

    Pusza, Qölelés, Krisz

    VálaszTörlés
  4. Kedves mesélő óvónéni :D!

    Én még sosem írtam Neked, mert nem hittem volna, hogy önértékelési problémáid vannak az írás terén. Meg se nézem, hogy hány komit kapsz, mert általában az ember előtt mindent elmondanak már, hogy széles szókincs, csodás fantázia, remek írói érzék stb. dícséret tömkeleg, amivel maximálisan egyet értek természetesen, újat nem tudnék mondani úgysem. Talán csak annyit, hogy rengeteg Rennesme love storyt olvastam már a Tied előtt, de messzemenően ez tetszik a legjobban. Talán azért, mert ezt egy tapasztaltabb, felnőtteb nő írja, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a tizenévesek nem jól írnak, mégis magávalragadóbb, kidolgozottab, olvasmányosabb stb.nemjuteszembe mint bármelyiküké. (Nem mellesleg Leah és Embry bevésődése, a 10 pontos csavar!!! :D) Ne feledd, hogy te is a TG-hez tartozol, ami NEM VÉLETLEN, mert mindannyian ÁSZ-ok vagytok, (nem csak az én véleményem szerint), tehetséges írópalánták vagytok mindanyian! Kívánom Neked, hogy találd meg a lelki békéd és térj vissza hozzánk mihamarabb a folytatással! Fel a fejjel, tudod, az ember egy túlélő "állatfaj"... puszi
    egy TG rajongó :D (Kriszta)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Szerintem nyugodtan folytasd a történeted írását, mert most olvastam el és rendkívül szuper :)
    És egyvalamit véss az eszedbe (Stephenie Meyer idézete): Ne másoknak írj, hanem magadnak. Azért írj, hogy magadnak okozz örömet.
    Tudom az a z idézet hosszú de röviden én így foglaltam volna össze xD
    Szóval továbbra is folytasd a szerelmes, életigenlő, boldog fejezetek mert szuper klassz és ne csak nekünk magadnak is okozzon ez örömet.
    De tudd, hogy számítunk a folytatásra és szerintem rengetegen vannak akik elolvassák és nagyon tetszik nekik csak lusták ahhoz, hogy megszánjanak egy kommenttel.
    Remélem folytatod

    Puszi:

    Xencsi

    VálaszTörlés
  6. Szia. Nagyon jó a blogod. Szépen írsz. Szia Évi

    VálaszTörlés
  7. szia
    nekem is nagyon tetszik a történet és remélem hamarosan folytatod

    Anna

    VálaszTörlés
  8. SZIA!
    Nagyon elszomorít,hogy mire ideérek ilyen lesújtó hírt kell olvasnom.
    Én most olvastam végig a történetedet és nagyon -nagyon tetszik.Had ne írjam itt le, hogy a blogger világába melyek azok az írók akiket olvasok.Biztosan rájössz ha idetaláltam.De, mint köztudott az idő nagy ÚR.Nem azért nem kapsz HSZ-t mert nem teszik,egyszerűen nincs idő.Én ígérem NEKED, hogy fogok HSZ-t írni csak folytasd!!!Ha szeretsz írni,ötleteid vannak ne az legyen a mérce hányan írnak.Igaz ÉN nem tudom megtenni,hogyha elolvasok egy történetet ne írjak legalább pár sort,úgy mint most is,de nem vagyunk egy formák(hál'Istennek).Kérlek folytasd!Meg kell születnie annak a kicsi....hiszen Aby már megírta a folytatást.
    KÖSZI!zsuzsa

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Nah, most így gyorsan egyben válaszolok, mert már mennék írni :)

    Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, és hogy biztattok, meg mindent. Nekem nagyon sokat jelent, hogy ennyien (és sok ismeretlen is) jeleztetek, hogy szeretitek az írásom, és szeretnétek olvasni.
    Mert az oké, hogy magamnak írok elsősorban, hogy ne zizzenjek meg a fejemben élő szereplőktől, de azért szeretem látni a visszajelzést, mert sajnos elég sokszor kételkedek önmagamban. Hajlamos vagyok rá, hogy saját magamban ne higgyek.

    A folytatás most már kész, csak az utómunkálatok vannak :) (gépelés, ellenőrzés, átnézés, miegymás). Megpróbálok igyekezni vele nagyon, és talán még ma fel tudom tenni... ebben azért nem vagyok biztos, mert nagyon bicós fejezet lett, és nem tudom, mennyi idő alatt fogom tudni begépelni. De érkezni fog a friss, az tuti... egyszer csak :)

    Úgyhogy türelem, tornaterem :)

    Az epilógus is 90%-ban kész, már csak egy pici hiányzik, de valahogy nem akaródzik megírni... nem is értem, minek húzom... mondjuk de, mert még nem akarok elválni tőlük. Komolyan nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz. :(

    Nah, most megyek is dolgomra.
    Sok puszi nektek: Stigu -@/"

    VálaszTörlés